Kis poétikai mankó | Háy János: Szavalóverseny

H. Móra Éva |

Sok helyen olvashatjuk Háy Jánosról: „a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen alakja”. Valóban, igen nagy hatású író. Én sem akarom őt megkerülni, ellenkezőleg: alig várom, hogy egy-egy beharangozott új könyvét kézbe vehessem. A legújabbikban, a Szavalóversenyben sem csalódtam.

Nem árt ismerni ennek a könyvnek az előtörténetét. A 2020-as karantén idején, amikor oly sok megszorítás mellett az élő színházi előadásokról is le kellett mondanunk, a Katona József Színház pályázatot hirdetett: olyan művek írására inspirálta az írókat, amelyeket online előadás formájában lehet bemutatni. A beérkezett alkotások közül Háy Szavalóversenye lett az egyik díjazott; a műfajilag is érdekes darabot 2021 márciusában mutatták be három részletben. A szerző folyamatosan bővítette az előadásra megírt anyagot, míg ez év júniusában könyv formájában is megjelent.

A gyanútlan olvasó, aki az előzményekről mit sem tud – így az interneten elérhető színházi előzeteseket se látta – igencsak zavartan forgatja első kézbevételkor a kötetet. A cím ugyanis félrevezető lehet, hát még az alcím: Kisegítőkönyv íróknak és olvasóknak. Aki azonban ismeri az író utánozhatatlan, csakis rá jellemző stílusát, humorát, hamar rájön: egy-egy óriási idézőjelet kell odaképzelni az elejére és a végére… Játszik a témával Háy, s játszik velünk is; van itt minden, amit tőle megszoktunk: hosszadalmas, bonyolult (sőt: bonyolított!), kacskaringós eszmefuttatások, sok-sok kitérővel, mellékszálak szövevényével, blődlibe hajló, parodisztikus felhangokkal.

Miről is van szó? Gyakorlatilag egy költő, a lírai alany – aki egyes szám első személyben szólal meg – alkotói folyamatait kísérhetjük végig a zsengéktől az öregkori líráig. Születik itt szerelmes vers és közéleti vers, tavaszi és őszi líra, avantgarde vers és nemzeti dal – hogy a formai sokféleségről ne is beszéljünk. Alkotói folyamatot írtam, azonban egy percig sem szabad ezt szó szerint érteni, komolyan venni. Látszólag sorról sorra, versszakról versszakra születnek a költemények, ez adja a fejezetek vázát. „Közben új versszak. Megvan a négy sor az előzőben? Megszámolom. Stimmel.” Együtt örülhetünk egy-egy megtalált rímnek: „Egy fecske nem csinál nyarat, de egy vers meghozza a forradalmi tavaszt. Jó a rím, pedig véletlen írtam!”

• Olvass bele! 

Nem kíméli Háy ezt a maga teremtette alakot. Kendőzetlenül láttatja gyötrődéseit, sokszor magát mentegető, a gondolatok hiányára alibit kereső, elemi, sokszor kisiskolás szintű vívódásait. „Vissza a témához, ilyenkor volt minden jelentős forradalom, kivéve az őszirózsást meg a nagy októberit. Na jó, de azok nem is olyan forradalmak voltak, azokra aztán senki nem lehet büszke. Az igazán jelentős forradalmak márciusban törnek ki, főleg március tizenötödikén, mint jelen esetben is.” Egy jellemző fejtegetés: „Nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy az individuum szót két u-val írjuk. Tehát ott az u betű részéről elindul egy szervezkedés, ami lehet, hogy minden betűt u betűvé változtat.” Ugye nem kell hangsúlyoznom azt a képzeletbeli nagy idézőjelet? Szegény főhősünk minden eszközzel igyekszik eladhatóvá tenni műveit, előszeretettel von be olyan divatos fogalmakat, mint környezettudatosság, túlfogyasztás, globalizáció, hajléktalanság, genderkérdés. Utóbbit egészen zseniálisan, amolyan háyosan: „…nagyon szerencsés a mai olvasó, mert a nyelvünk olyan korszerű, hogy már a Vereckei-hágón közeledve a Kárpát-medencébe felszámolta a nemeket, szóval ő és ő alatt azt értünk, amit akarunk, férfit vagy nőt, férfit vagy férfit, nőt vagy nőt, ami éppen a saját identitásunk szempontjából kompatibilis.” (Persze közel sem csupán ennyi ez a mondat…)

De vajon honnan jött az ötlet, miféle indíttatásból alkotta meg az író ezt a fiktív poétát, s alacsonyítja le, parodizálja, fogalmaztat meg vele végletesen primitív gondolatokat? A válasz saját élményeiben keresendő. Rengeteg szavalóverseny zsűrijében ült már s tapasztalta meg azokat a lelketlen, betanult kliséket, hibás versértelmezéseket, amelyek összeadódva a műfaj romlását idézik elő. Hát talán etikai alapon is kötelességének érzi, hogy görbe tükröt tartson azok elé, akik számára csupán ennyi egy vers: első sor, második versszak, fő gondolat, üzenet, metaforák, képek…

Bizony nyugodtan felfoghatják kritikának is, akik így közelítenek a művekhez. Rengeteg utalást találunk erre a könyvben: „A slágervers antológiadarab. A gimis szöveggyűjteményben ki van neki hagyva pár oldal, ha elkészül, be lehessen tenni. A híres színész, aki arra vállalkozott, hogy […] összegyűjti a magyar költészet gyöngyszemeit, kihagyott három percet, hogy majd ott fog felcsendülni az egyetemi beszédtanárától eltanult artikulációval ez a költemény.” Másutt: „Ezt a színész felfokozott hangon mondja, ha lehet, szinte üvöltse, esetleg ismételje is meg, helyszín a Nemzeti Múzeum lépcsője.” Vagy: „…egy rendes versnek van üzenete, több is, ha majd ez a vers bekerül az alaptantervbe, feladatként fel is lehet adni, hogy hány üzenetet olvasol ki a versből és milyen típusú üzeneteket.”

Nemcsak nevetőizmainkat célozza meg, de intellektuális utalásokat is kapunk bőven. Sok-sok ismert verset parafrazeál a szövegbe ágyazva, s épít az olvasó verstani ismereteire is. Persze versekről írni nem lehet versmellékletek, példák nélkül: ezek egy része saját, úgymond az „alanyi költő” tollából való – ragyogó, és megadja az alaphangot a nyitó darab, a Költői hitvallás! – más részük pedig válogatás a klasszikusok közül. Egészen meglepően passzol például Vörösmarty Előszója az avantgarde versről szóló fejtegetéshez!

Humor, paródia, kiszólások – mégis valami mélységesen emberi alak rajzolódik ki a sorok mögött. Szeretjük ezt a vívódó költőt, Háy Jánosnak pedig ismét egy remeklést köszönhetünk a Szavalóversenyben.

Háy János: Szavalóverseny.
Kisegítőkönyv íróknak és olvasóknak
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2022
200 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2999 Ft
ISBN 978 963 504 6492

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ez most mi, vers vagy próza? Nem lehetett volna előre eldönteni? Az ember csak belelapoz, aztán máris össze van keverve. Hogy vicces, meg fogok rajta nevetni? Nekem senki ne mondja meg, hogy min fogok nevetni. Ezen biztos, hogy nem. Hogy benne van a szerelmes vers meg az öregkori líra meg a népi líra meg a gyerekvers receptje.
Szerinted ez kit érdekel? Normális írók rendes receptkönyvet írnak, amit tényleg lehet használni, mert benne van, mondjuk, a vadas marha receptje, amit azért nem lehet fejből megcsinálni. Most ez lehet, hogy környezetvédelmi szempontból rossz példa, de akkor ott a vadas tofu receptje, mindegy, ne ragadjunk le a felesleges részleteknél. Meg különben is, ki ez a főszereplő, aki költészettel akar nőhöz jutni? Hol él ez? A 19. században? Ráadásul egyszerre írja meg a zsengéket meg az öregkori verseket. Ez egy lelkileg sérült arc, akit egyáltalán nem nagy élmény megismerni. Sőt, tiszta gáz. Ezzel a könyvvel kilépni az utcára már önmagában égés. Rögtön meg leszel bélyegezve. És nem olyan bélyeggel, amit a magyar állam adott ki, hanem olyannal, amin egy rovarirtó társaság logója van: VIGYÁZAT ÉLETVESZÉLY!