Kegyetlen türelemmel | Nyerges Gábor Ádám: Nincs itt semmi látnivaló

Tóth Zsuzsanna |

Nem is olyan régen valamiért újra leemeltem a polcról Nyerges András néhány meggyötört borítójú vékonyka könyvét, ám akkor még nem gondoltam, hogy kisvártatva a fia, Nyerges Gábor Ádám új verseskötete kerül a kezembe. Már évek óta érzem, hogy egyre nehezebb lépést tartani a kortárs irodalom bő termésével, kiválasztani azt, amit a magaménak tudok vallani. Hiszen a régebbi kedvenceket is követni kell, meg elővenni még korábbiakat…

De most ugyancsak felkaptam a fejem, s az apa után rácsodálkoztam a fiára, akinek Nincs itt semmi látnivaló című kötetét szinte egyvégtében olvastam el. Nem volt lélekemelő olvasmány. De milyen is lehetne az a könyv, amelynek ez az utolsó sora: „A végétől függetlenül vége a világnak.” Vagy amelyben majdhogynem tételmondatként hangzik el, hogy „a bizalom téglával betört ablak”.

A kötet nem csupán szembenézés egyetlen élet könyörtelen és boldogtalan múlásával, öt részre tagoltan, mintegy nyomozati alapossággal rögzített anyag, de egyben kor- és látlelet is. Ezekben a versekben mellőztetik minden lírai fátyol; a kapcsolatok és helyzetek ábrázolása tényszerű, már-már kényszeresen elemző: „a teljesen egymásba nőtt entitások, nem képesek szétválni sérülésmentesen”. Nincsenek sodró-áradó érzések, csak rezignált lemondás, többnyire elmarad a rímek játéka, a zenei ritmusok. Vagy ha mégis, akkor ilyen versszakokat kapunk: „Hitelbe elköltött, volt jövőnk / lábosban száradó tarhonya, / szétvert feltételes módjaink / szobánk alvadó alkonya.” (Szürkület)

• Olvass bele!

Az egész kötet fura érvrendszere mégis megejtően lírai, mintha valami elpattant húr zengene hosszan a levegőben. Az öt rész többnyire erős belső ritmusú, gyakran prózába hajló szövegeket terít elénk. A szavak egymáshoz illesztése pontos, a nagyítóval és „kegyetlen türelemmel” vizsgált valóság képei – minden tárgyilagosság és (olykor) együttérzés dacára – keserűen önreflexívek.

„Hát, mi tagadás, / ezt sem így képzelte annak idején Cowboy / Joe, amikor kisgyerekként elhatározta, / hogy cowboylásra adja a fejét. De hát / erről nem volt szó, hogy cowboynak lenni / majd ilyen lesz. Hogy úgynevezett érzelmi / kiszolgáltatottságban él majd barátaival, / fel-fellángoló szerelmeivel civódva, / konkrét bánattal a lelkében baktat majd / átok verte környéken, és akkor még ló sincs.” (Az elátkozott tartomány)

A maró-kínzó gondolatok őszintesége kétségbevonhatatlan, mintha a szerző folyton azt remélné, hogy „végre szabadságra mehet az önsorsrontásból”, de ez mégsem történik meg. Mint ahogy „Sosem akadhat, aki vállalkozna a / magányosok idejének megmérésére, / meddő idejük mértékegységének bevezetésére…” (Egy hazatérés következményei)

Nyerges Gábor Ádám egyidős 1989-es reményeinkkel. Verseiben a ki nem beszélt, fel nem oldott múlt, az elidegenedés kopársága ellenére mégis valami felhúzott szemöldökű, önironikus bizodalom, remény rezeg. A talán lehetősége. A 21. század elején élő, még jó, ha (csak) a középosztály aljára sodródott kisember-értelmiségi magánya. Övé, tiéd, enyém.

Nyerges Gábor Ádám: Nincs itt semmi látnivaló
Prae Kiadó, Budapest, 2022
114 oldal, teljes bolti ár 3290 Ft
ISBN 978 615 619 9317

* * * * * *

Kovács András Ferenc ajánlója

Nincs itt semmi látnivaló. Közlik elhárítólag, „mintha mi sem történt volna”, a kirendelt hatóságok, rendészeti hivatalok, a teljhatalmi illetékesek. A „madarak közjegyzői figyelme” alatt kiszállnak a rendfenntartó szervek, a bűnügyi helyszínelők. Aztán a nyomozók és a nyomozati anyagok is eltünedeznek a szürkületben.
De Nyerges Gábor Ádám öttételes művében minden nyomozás folytatódik a felfüggesztett történetekben, precíz szavakban, képsorokban, kint és bent, mindenütt a körbeszalagozott, eltitkolt és tétlen tetthelyeken. Csak körül kellene nézni az elveszett tárgyak, eltűnt emlékek, akták, emberek, arcok kapcsolati osztályán – a részvét és a gyűlölet gyűrődéseiben.
Nyomozni még! Nyerges verseskönyvében keresztüllátni az ismétlődő tájakon, lepusztított környékeken… Lezárt térségeken, lelakott városokon keresztül ragyog föl, villog a visszatérő, végleg lepörgő pillanatképek fénye s félhomálya: a látás feszesre szabott, ironikus, komor, abszurd, szabad retorikája.
Látni, leírni, nem félni már időtlen félmosoly. Humor a magasban. Mert a mélyebb rétegekben mindig maradnak helyszínek, szóképek, szép hasonlatok, vizsgálatok, kísérletek, körülmények, és bizonyíték hiányában ott van a szembesítés: ha van szem hozzá, s szembenézni kell.
Nincs itt semmi látnivaló? Pedig minden könyv látlelet lehet. A költészetekben általában látnivalóan sok létnivaló van.