Czakó Zsófia: Szívhang (részlet)

Sok szeretettel köszöntelek. Magammal hívlak egy csodálatosan szépséges utazásra, melynek során gyógyul a tested, és gyógyul a benned élő megismételhetetlen nő. Kérlek, helyezkedj el kényelmesen, felejtsd el a fájdalmat, tedd kezedet az alhasadra, és add át magad ennek a mai élménynek.

A tévé képernyőjén egy boldog, szőke nő fekete, tapadós ruhában egy művirág-tenger közepén feküdt. Az arcát sütötte a nap. Kíváncsian el is húztam a függönyt és kinéztem az ablakon, hogy lássam, hol a nap, de már a ház mögött járt, a lucernás fölött izzott, és hamarosan nyugovóra tér. Egy kék színű autó suhant el a ház előtt. Felismertem az anyósülésen Mari néni alakját. Isti, az unokaöccse vihette éppen haza a városból, mert Mari nénit Ilus gyerekei szállították ide-oda, ha éppen szüksége volt valamire, márpedig Mari néninek mindig szüksége volt valamire, mert állandóan valami nyavalya kínozta. Elektromos kerekesszékével sokat járt-kelt egyedül a faluban, és ha valaki szembejött vagy épp kint kertészkedett, Mari néni lecsapott rá, és panaszkodott picit az egészségi állapotáról. Egyik alkalommal, mikor „leparkolt” a kerítésünk előtt és feltette azt a kérdést, amit mindenki más is, kertészkedünk, kertészkedünk?, arra kért, ha nem használom, adjam neki a szépen kinyílt körömvirágot, látja, hogy sok van, mert ő csinál belőle krémet, jó lesz a száraz bőrére. Megtetszett a gondolat, hogy Mari néninek hála házi körömvirágkrémhez juthatok, és az én virágomból készíti majd el, ilyesmi Budapesten nem történhet meg az emberrel. Meg is kérdeztem tőle, hogyan készül a krém, hát körömvirágból meg disznózsírból, felelte a legnagyobb természetességgel. Hangszíne, stílusa és valahogy a tempója is teljesen más volt, mint a pattogva, hadarva beszélő Ilusé. Lassan, álmosan beszélt. Aztán hogy vagy most, kérdezte a hasamra bökve, és meglepődtem, hogy beszélünk róla, hogy Mari néni beszélni akar erről. Zavarba jöttem és megrémültem. Mintha Mari néni magánya és elesettsége mint egy vírus megfertőzhetne, ezért hátrébb léptem a kerítéstől. Sokáig néztem töpörödött alakját a kerítésen túl. Megfigyeltem az arcát, testtartását, ruháját, és próbáltam elképzelni, hogy negyven év múlva én leszek ez a Mari néni. Engem visz majd Mira kórházba, én sétálgatok a kerítések előtt, én készítek otthon disznózsírból körömvirágkrémet idegeneknek. Nem is volt annyira ijesztő ez a jövőkép. Hiszen szeretem a magányt, szeretem a sétákat és a virágokat, de mire én megöregszem, más lesz a világ, mint a mostani szívós és erős öregasszonyoké. Nem szabad elkeseredni, mondta álmosan és halkan Mari néni. Ha nincs szívhang, nincs élet, gyenge volt és elpusztult, így kellett lennie. Egyedül Isten vigasztalhat, ha elmész misére. Aztán elfordult, és gurult tovább magányos útján.

Hallottam, hogy zörög a szomszéd kapu, és láttam, hogy Szajkó Ferencné ott áll a helyén, és üveges tekintetével az utcát kémleli. Ki kell zárnom a hangokat, ki kell zárnom a gondolatokat. Koncentrálj, fókuszálj, jutott eszembe a napfényben fürdőző jógatanár tanácsa. Natúr sminket viselt, azt a benyomást keltette, hogy éppen most ébredt, de láttam ajkán a narancssárgás színt, hosszú szempilláján a fekete festéket. Maximum húszéves lehetett. Furcsa volt, hogy őt választották a nőienergia-meditáció arcának. Egészen biztosan szerepelt más reklámokban is. Valamilyen vitamin-, gyümölcsturmix-, esetleg testápolókampányban. Karját széttárva csukott szemmel mosolyogva feküdt a műrózsa-tenger közepén.

Az arca fölött megjelent egy felirat: a készülék automatikusan kikapcsol, hatvan, ötvenkilenc, ötvennyolc másodperc múlva. Csak akkor nyúltam a távirányítóért, amikor már tíznél tartott. Addig feküdtem a mama régi szőnyegen, amit a családi házból előbb Budapestre vittem, onnan, az albérletből pedig a faluba hoztunk. Meglepően nehéz volt, amire csak akkor jöttem rá, mikor költözéskor kiszedtem a teherautóból. Arra számítottam, könnyedén kiterítem a kert hátsó végében, ahol kiporolom, és olyan romantikus volt arra gondolni, hogy a faluba érve szőnyeget porolok a diófa alatt, miközben a lucernás domboldalt nézem. De ehelyett a földre kellett terítenem, mert nem bírtam el, és nem bírta volna el a dió- és szilvafa közé kifeszített madzag sem.

Most kezdd el figyelni a lélegzetedet. Figyeld, ahogy emelkedik a mellkasod. Ahogy egyre mélyebb és mélyebb lélegzetvételekkel elkezded lazítani a tested. Érzed, ahogy minden belégzéssel nyugalom, béke és egy végtelen befogadás költözik a testedbe. Engedd meg magadnak és a testednek a gyógyulást, hogy pihenjen, engedd, hogy az öngyógyító folyamatok elinduljanak. Tudatosan kezdd el most kilélegezni magadból a bánatot, a szomorúságot. Kezdd el kilélegezni magadból a kétségbeesést, a tehetetlenség érzését és azokat a fájdalmakat, amelyek ott vannak benned jelen.

Másfél órája voltam már a szobában a tévé előtt, amit az anyám vásárolt nekünk részletre. Nem értettem, miért szereti annyira ezeket a részlefizetési akciókat. Évekig törleszti a havi ötezer forintokat, és a végén már a fél fizetése ezekre a hitelekre megy el, mert mindent meg akar venni, ami megtetszik neki. Lajos a konyhában főzött. Hallottam, ahogy felhorkan, a büdös picsába, és miközben a hang a tevéből suttogva arról beszélt, tudd, hogy soha nem vagy egyedül, én tudtam és örültem, hogy tényleg nem vagyok egyedül, hiszen itt van a házban Lajos is, és elvonult, hogy élvezhessem ezt a szeánszot, amit a nőgyógyász ajánlott, mert nyugtató hatással lehet az idegekre. Valószínűleg leejtett valamit, hagymát, tojást, a húst, gondoltam. Már kiismertem a hirtelenségét, a dühét, ami, ahogy érkezett, úgy el is szállt, megtanultam kezelni, sőt megtanultam szeretni, mert tudtam, nem nekem és még csak nem is a leejtett tárgynak, hanem valami egészen másnak szólt. Mindennél jobban szerettem volna a közös gyermekünkre várni.

A meditáció előtt megcsináltam a nőienergia-jógát. A kezdő szint helyett a középhaladóval indítottam, ami butaság volt, mert egyáltalán nem tudtam még úgy felemelni és megtartani a levegőben a lábam, ahogyan kellett, és a fejenállás sem sikerült tökéletesen, a könyökömre támaszkodtam, a homlokomat a földhöz nyomtam, és így, ebben a pozícióban vártam, hogy a fejen állós feladat véget érjen. A jóga után magától elindult egy videó a női energiákat és az endometriumot pozitívan befolyásoló étrendről és vitaminokról, nem kértem, de megtalált, nem hiába, okos ez a tévé, mondta anyám, amikor megrendelte nekünk, és igaza volt. Az ösztrogénszintet kell csökkentened, mondta egy férfi, akit Péternek hívtak. Kerüld a szóját tartalmazó ételeket, mint a szójaszósz vagy a bab, mondta Péter. Ne haragudj, Péter, de a diétámban, amit Ila írt fel, előkelő helyet foglalnak el a hüvelyesek. Ne egyek készételeket és ne vásároljak boltban húst? Hát akkor hol vásároljak húst? Virslit, szalámit és sonkát már rég nem eszem. Vigyek be több jódot a szervezetembe, illetve hetente legalább egyszer fogyasszak hínárt és algát. Ezt meg se hallottam, Péter. Száz kilométeres körzetben biztosan nem találok se fogyasztásra alkalmas algát, se hínárt. A zöld színű zöldségek fogyasztásában Péter és Ila közt nagy volt az egyetértés, halleluja, gondoltam. Barátcserje-kapszula. Az meg mi a tököm, Péter? Olyanom még nincs, és nem is hallottam róla. Melatonin, vas, ómega-3. A kurva életbe! Amint megjön a fizetésem, mindet megveszem. És persze ne feledkezzünk meg a lelki okokról, mondta a videó végén Péter. Az endometriózis oka, hogy nem a megfelelő helyen van a nőiességünk. Hiszen a méhünkön kívül kezd el növekedni. Hagyjam kibontakozni a nőiességemet. Tárjam fel, engedjek neki teret. Már bevittem a kis, tökös tükröt a fürdőszobából. Lajostól kaptam ajándékba, egy tök volt a hátulján. Olyan picike tükör volt, hogy tudtam, nem elég nagy ahhoz, hogy lássam benne a micsodámat, akarom mondani, mert nem akarlak megsérteni, a puncimat, a vaginámat. Levettem a nadrágomat, aztán levettem a bugyimat is, és szétterpesztettem a lábamat. Nem szerettem ezt a pózt, de folytattam lelkiismeretesen. Néztem a puncimat a tükörben. Utoljára talán ötéves koromban vizsgáltam meg ilyen alaposan. Talán akkor még beszéltem is hozzá. Próbáltam szeretni és szépnek látni. Kintről dudálás hallatszott. A tükröt elejtettem, kapkodva a bugyimért nyúltam, és térden állva kikukucskáltam. Réka hajtott el a ház előtt, és csak integetni akart.

A jóga, majd Péter után elkezdődött a női meditáció. Lajos még mindig a konyhában matatott. Tiszteletben tartotta a női energiás próbálkozásaimat, ezért nem kérdezte, mikor lesz vége, pedig feltétlenül meg akarta nézni a Vasas–Gyirmót találkozót, valami másodosztályú focimeccset, aminél szomorúbb látványt el sem tudnék képzelni. Szerettem volna, ha bejön és meghallgatja, mikkel tömik a fejemet ezek a Péterek. Tudtam, jót nevetnénk együtt. De azt is tudtam, fontos, hogy higgyek, igyekeznem kell komolyan venni a magammal és a női energiáimmal töltött időt.

Engedd meg, hogy ez a bizonyosság most megszülessen benned. És érezd, ahogy megszületik, megnyitod a szívedet, és megnyitod az alhasi szerveid, és elkezded magadhoz engedni az égi, gyógyító fényeket. Érezd, ahogy az égből csodálatos, színes fények indulnak most el feléd. Ezek a női energiák. És ahogy belépnek a fejed tetején a koronacsakrádon át, végighaladnak benned, kimosva belőled minden fájdalmat. Engedd, hogy a fénnyel a benned lévő stressz is távozzon. Mindazok az érzelmek, gondolatok, amelyek már nem szolgálnak téged. Amelyek megbetegítették a tested. Engedd, hogy a fény kimosson minden orvosi diagnózist. Mindent, amivel úgy érzed, megpecsételtek vagy megbélyegeztek.

Na ugye, van értelme ennek az egésznek! Igen. Most aztán jól beletaláltál te kedves, művirágon fekvő, szőke nőben testet öltő, csodálatosan susogó, éteri hang. Valóban így éreztem magam, amikor a budapesti rendelőből kiléptem, és a villamos felé tartottam. Megbélyegezve. Skarlát betűvel a mellkasomon, M, mint meddő. A szürke autó, amit odafelé menet láttam, ugyanott parkolt, a magánrendelő előtt, a hátsó ablakán matrica: Danika a fedélzeten. A Fedél Nélkült árusító hajléktalan is ugyanott állt a sarkon, és a Mammut sem szűnt meg létezni, tudtam, az üzletek nyitva vannak, nem mentek tönkre abban a tizenöt percben, míg én a nőgyógyászati vizsgálaton jártam, mégis minden színtelen, fakó és értelmetlen lett, miután az orvos azt mondta, hármas stádium, műtét, aztán lombik, és fontos, hogy pozitív maradjon. Szégyelltem magam. Úgy éreztem, én tehetek róla. Előbb kellett volna jönnöm, nem lett volna szabad szoronganom, félnem, sem senkin és semmin problémáznom, és mindent, de mindent, de a világon mindent rosszul csináltam.

Engedd magadba a földanya szeretetét. Úgy szeret, ahogy vagy. Amilyen vagy. Engedd, hogy kimossa belőled a megfelelés kényszerét. Hogy kicsi vagy, hogy nem vagy elég, hogy nem vagy szerethető. A legtöbb esetben az endometriózis oka, hogy valamikor elhitted, kevés vagy, piszkos vagy, koszos vagy. Idézd fel az emléket.

A ház előtt egy traktor állt meg. Hallottam a tolatást jelző pityegést, és tudtam, Isti az, hozzánk jön, hogy egy drótkötél segítségével kirántsa a két beteg szilvafát gyökerestül, hogy aztán fenyőcsemetét ültethessünk a helyükre. Postán küldték a faiskolából a kétéves csemetéket, amik annyira picik voltak, hogy virágvázába állítottam őket, amíg nem volt más helyük. Katinka azt mondta, egyetlen fát sem szabad kivágni. Ilus néni is hallotta, amikor a veteményesben dolgoztunk és én kihangosítottam a telefont, és miután letettem, azt kérdezte, miért várja mostanában minden pesti, hogy állami kitüntetésben részesítsék csak azért, mert elültetett egy fát, ő tavaly ősszel tíz almafát ültetett el a kertjében, és a lányán kívül senki sem köszönte meg neki. Az ablakhoz léptem. Isti leugrott a traktorról, láttam, hogy hozott magával szerszámokat is, hogy felkarózza és megmetssze a szőlőt. Előző nap, amikor felmérni jött, azt is mondta, kiszedi nekem a csipkebokrot a ház elől, nehogy nagyon elvaduljon. Meglepődött, mikor elmondtam neki, hogy azt én ültettem, Katinka és Ervin hozták nekem Budapestről, Isti irtani szokta a csipkebokrot nem ültetni, mert tele van vele minden, mondta. Pedig Katinka és Ervin nagyon büszkén adták át a pici bokrot, és jelezték, többet is tudnak szerezni a faültető csoport vezetőjétől, akivel hetente egyszer, szombatonként fát ültetnek Budapest valamelyik arra alkalmas utcájában.

A meditáció után jó lett volna még megcsinálni egy gyakorlatsort a jógából, hogy kinyissuk valahogy a csakráimat, mielőtt kimegyek segíteni Istinek a szilvafával és a fenyőcsemetékkel. Valahogy meg kellene tanulnom hinni ebben az egészben, gondoltam. Minden porcikám bizsergett, szerettem volna végre felállni, de még hátravolt a gyertya is, az jót tesz a méhfalnak, pozitív energiát szabadít fel, ha a traktor zúgása ebben nem zavarja meg, de erről sem Pétert, sem a művirágon fetrengő lányt nem állt módomban megkérdezni.

Czakó Zsófia: Szívhang
Scolar Kiadó, Budapest, 2022
176 oldal, a könyvre nyomtatott ár 2990 Ft