Megnyomorított nemzedékek | Vámos Miklós: Ötvenhét lépés

H. Móra Éva | 

Vámos Miklós karcsú kötetének címe egy nádfedeles ház és egy kastély közötti távolságra utal. A nádfedelesben éldegél anya és lánya, mindketten a kastélyban szolgáltak, ahogy a gyakran emlegetett nagymama is. Ő még a gróféknál, az unoka már a szocializmusban, amikor államosították a kastélyt, s „úgynevezett írók” időztek ott. Valójában erre az időszakra már nem is helyes kifejezés a szolgált, de valamiért így rögzül az olvasó tudatában. Egymásba folyik a három asszonysors, egyenes folytatásai egymásnak, hiába múlnak el rendszerek és követi őket egy másik, nem látunk különbséget.

Nyomorúságos sorsok ezek. Mindhárom generáció lánya törvénytelenül, „balkézről” jött a világra. Nemcsak az apanélküliség, a társadalom megvetése, hanem a cselédsors kiszolgáltatottsága is növelte a keserűséget, szaporította a megalázó élményeket. Mindegy, hogy éppen milyen rendszer volt, prédái voltak a férfivágyaknak, legyen az az öreg grófé, a „felszabadító” orosz katonáé vagy akár az alkotóház íróvendégéé. (Az író elmondása szerint a minta a szigligeti alkotóház volt.)

Minderre az unoka monológjaiból derül fény, egyszer-egyszer megszólal az anya, a rég elhunyt nagymama, és a szintén elhunyt Katinka grófnő is, akit a család jótevőjeként emlegetnek, s áldják a nevét. Az ő élete sem volt szenvedéstől mentes, a kastély államosításakor kitették a szűrét, elszegényedett. A családi ékszerekből próbált éldegélni, de azokról meg kiderült, hogy hamisak.

Vámos mesterien szerkeszt: körkörösen, de spirálisan, ahogy egyre mélyebbre ásnak a szereplők a múltban s a lélekben is, a múlt egyre többet mutatva magáról tárul föl. Ha egy új szereplő kap szót, az ő szemszögéből új megvilágításba kerülnek az előzőek, s mindig árnyalja egy-egy új információ a meglévőket. A végére aztán az is kiderül, miért vette Katinka magukhoz a kastélyba Iluskát, a zabigyereket, s bánt vele majdnem úgy, mintha testvére volna… Ez azonban csak számunkra, az olvasó számára derül ki, a három asszony: Iluska, Éva, Gizella soha nem tudja meg a titkot.

• Olvass bele!

Lélektani regény ez, a szó legteljesebb értelmében. Két nő: a szinte magatehetetlen anya és egyre vénülő lánya idegőrlő összezártságban – micsoda ellentmondásos érzelmek szabadulnak fel! Az anya – lánya is így hívja őt: az anya – lassanként elveszti életműködéseit, olykor már-már tetszhalottként fekszik, nem hall (csak amit akar – gondolja a lánya), segítségre szorul a mozgásban, étkezésben, kiszolgáltatott. Érthető hogy Gizella lázadozik sorsa ellen, persze csak titokban, gondolatban. Gondolkodni, elmélkedni bőven van ideje, hiszen ide van kötve az anyához. Kérdéseket tesz fel, csak úgy magának s az Istennek: miért alakult így? Miért nem születhetett legalább neki is egy gyereke, még ha balkézről is? Miért titkolják előle, hogy ki az apja? És vajon ki az apja az anyjának? Vajon kikről nevezte el anyja a kedvenc fáit férfinevekre? Miért nem lakott a nagymama – édes kis mamámként emlegeti – a nádfedeles házban, mindig csak a kastélyban? Vajon igaz-e, amit a faluban pletykálnak… és így tovább. Mindezt a maga egyszerű módján, hiszen ő is, felmenői is igen kezdetlegesen bírják a nyelvet. Az író fonetikus írásmódban közli ezeket a keresetlen gondolatokat, s valódi stílusbravúr, hogy e pallérozatlanságon belül gondja van a három generáció szókincsét, beszédfordulatait elkülöníteni, egyedivé tenni. Ennek a végén lesz majd jelentősége.

Gizella belefásul az anyjához kötöttségbe, még ha a halálát képzeli el, akkor se érez megrendülést. De a születésnapján mégis meglepetést készít neki, finomat főz, megterít. Amikor pedig valóban elérkezik az idő, szép csendben beleőrül…

Ugyanilyen ellentmondásos mindhárom nő viszonya a kastélyhoz. Misztikussá nő a szemükben; annyira eggyé vált az életükkel, hogy bármennyit dolgoztak, küszködtek is benne, mégis vonzza őket, mégis visszavágynak. „…egész életünkbe mindég a kastélybeliek helyett senyvedtünk, és dógoztunk rájuk, és verítékeztünk nékik, és fáradtunk érettük, ez a mi sorsunk, de mér van mindig így…” De: „…akármennyit gürcöltem és izzadtam és szenvedtem a kastélyba, mégis odavágyok, sokat álmodok róla…”

Katinka, a grófné – de saját jogán is grófnő – mintegy ellenpontja a három asszonynak; nemcsak származása, de olvasottsága, kiművelt beszédmódja okán is. Még a túlvilágon is franciául szeretne társalogni, s apja könyvtárából hajdan végigolvasta a francia filozófusok műveit eredetiben. Ő veti föl a kérdést: „…vajon a mi életünk volt-e boldogabb, akik beleszülettünk a kastélyba, a vagyonba, a grófi címbe, vagy az övéké, akiktől nem vehette el mindezt senki, tekintettel arra, hogy nem rendelkeztek velük. Akit nem hajíthatnak ki a vagyonból és a kiváltságaiból, annak esetleg kevésbé fáj, ha nincs semmije, és sohase volt. Beéri azzal, ha ehet, ihat, jut neki ruha és szeretet, többre nem vágyik, mert eszébe se jut, hogy vágyhatna.” Érdekes megközelítés. Ezekből a monológokból mintha az derülne ki, hogy szeretet se jutott nekik. Vámos Miklós nagy részvéttel ír róluk, s azt sugallja minden sora, hogy bizony áthidalhatatlanok a különbségek. „…ötvenhét lépés a táv a kastély és a kunyhójuk között, de a távolság szimbolikus értelemben több száz kilométernyi.”

A könyv – számomra kissé hosszúra nyúlt – végén egymást váltva újra megszólalnak a szereplők. Aztán talányos módon, sejtetéssel zárul a mű: a monológok s így a szerepek is összecsúsznak, Katinka egyszerre beszél Iluska, Éva és Gizella stílusában.

„…nékünk nőknek mindent ki kell bírnunk” – lehetne a könyv mottója. Bámulatosan ismeri a női lelket az író. Szép hagyománya van irodalmukban annak, amikor a férfi író női főhős alakját ölti, elég, ha csak a 20. századi Németh László – Weöres Sándor – Esterházy Péter-vonulatra gondolunk, de Háy János legutóbbi Mamikámja is ebbe a sorba illik. Hitelesen megszólalni egyszerre négy nő nevében – nem kis bravúr. Ehhez társul még a gazdag szociológia háttérismeret a falu életéről, az emberek gondolkodásmódjáról, a rendszereken átívelő, megrögzött szokásokról.

Vámos Miklós most sem okozott csalódást: ezúttal is a tőle megszokott magas minőséget kaptuk.

Vámos Miklós: Ötvenhét lépés
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2022
Karcsú Könyvek sorozat
184 oldal, könyvre nyomtatott ár 3999 Ft,
online ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 543 1762 (papír)
ISBN 978 963 543 2158 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az Ötvenhét lépés Vámos Miklós 2022-ben induló sorozatának első darabja. Olyan művei jelennek meg Karcsú Könyvek összegző címmel, amelyek elég tömörek ahhoz, hogy beleférnek az erre a célra tervezett szilfid kötetekbe. Belecsúsztathatók retikülbe, zsebbe, autóstáskába, és erőfeszítés nélkül tarthatja őket a legkisebb női kéz is, nemcsak otthon, hanem vonaton, autóbuszon, villamoson, strandon, repülőn, de akár sorban állás idején is.
A vastagkönyvfóbiában szenvedő olvasók minden bizonnyal örülnek nekik. A rövidebb terjedelem fokozott pontossággal párosul, ezekből a szövegekből a szerző mindent kihúzott, amit emberileg és művészileg lehetségesnek ítélt, s kifejezik mindazt az értéket és örömöt, amivel a korszerű próza kedveskedhet a befogadóinak.