Számolgatunk? | Fehér Kinga: Játékom marad

H. Móra Éva |

Én bizony megszámoltam a szavakat, valóban kereken száz-e a számuk. Aztán mikor néhány novellánál láttam, hogy éppen annyi, elismerő fejcsóválások közepette felhagytam a számolással, és még nagyobb tisztelettel folytattam az olvasást.

Nem kis feladvány! Az ember vagy ír, vagy számol – gondoljuk legtöbben. Nos, Fehér Kinga mindkettőt teszi: rátalált erre a kötött formára, s azóta műveli.

Mi fér bele száz szóba? S ha száztíz lett a szöveg, hol vegyünk el belőle? S ha nyolcvannál tökéletesnek érzem, muszáj-e bővítenem? – Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, de aztán lassan belevesztem az olvasásba, s magukkal ragadtak az írások.

Karcsú, de sokszínű, gazdag kötet a Játékom marad. Nem nevezném novelláknak, inkább karcolatok, röpke megfigyelések, portrék, tanulmányrajzok, vázlatok, gyors eszmefuttatások ezek, bár több darab epikus jellegű, egy-egy minitörténetet hordoz. Helyet kap a könyvben a dráma, de a humor is. A nézőpontok is változnak: hol férfi-, hol női szemmel láttat az írónő, és számos a gyermeki látásmódot tükröző írás – ezek mintha a svéd gyerekversek hangütését idéznék (A rózsaszín doboz, A Kisház, Lichthof).

• Olvass bele!

Amilyen élvezetes olvasóként találkozni ezzel a sokféleséggel, olyan nehéz írni róla. Csak kiragadott példákkal tudom szemléltetni, melyek voltak számomra a legemlékezetesebbek. (Nem hallgathatom el azonban, hogy akadt néhány a százból, amelyikkel kapcsolatban felvetődött bennem: ezt inkább nem kellett volna papírra vetni…)

Liftben. Eszköztelenül drámai, puritán, szinte kopognak a mondatok. Semmi konkrétum, csak utalásokat kapunk (homályos a tükör, elkenődött a szemfesték, tehát sírt; a homályos tükör némi Szent Pál-i érzetet is kelt); a záró mondat aztán csattanószerűen ad értelmet visszamenőleg is az egésznek. Testvérírása ennek az Olykor, itt ellenkező nézőpontból látjuk az előzőeket. Egyáltalán: a betegség árnya többször megjelenik a kötetben. Széles a skálája ennek is: Az évszakszép inkább csak érzelmes-szomorú, a Tulipánvíz reménytelensége szívszorítóan fájdalmas, míg a Precíz nagyon nagyot üt. Temetésről van szó a Metrózásban is. Érdekes ez az írás: látszólag kohézió nélküli, széttartó mondatok sora, az utolsó mondatok által kerül a helyére minden. A Kékpálma inkább tanmese, hasonlóan didaktikus volt számomra a Késésben is. Ragyogó azonban A fal, ugyanígy a Követőim: ezek a darabok magasan kiemelkednek a többi – nagyrészt szintén jó vagy kiváló, de legalábbis érdekes – írás közül. És tovább: szociológiai látlelet A nagy család, társadalmi gúnyrajz A szőkék hova álljanak? A viszonylagossággal játszik-kísérletezik a Piros lámpa. S ha már játék: nyelvi bravúr a Szóföld is, a Létlap is, de talán többek is annál. Filozofikus gondolattal indul a Tűlevelű: „Nem tudom, mikor vált az örökzöld életünk tűlevelűvé.” Milyen szép mondatok ezek is: „Szétnyílik a függöny, és felcsendül a nyitány. Anyám arcára valami olyan varázslat ül ki, amitől szinte tündökölni kezd a világ. Azt mondja, szerinte az opera az ünneplőbe öltöztetett csend.” (Karzat) Tanulságos írás a Figyelsz?; olyasmire figyelmeztet, hogy milyen könnyen elmegy mellettünk a saját életünk…

S végül, illetve majdnem a végén olvashatjuk a címadó darabot: Játékom marad. Fájdalmasan szép, engem Kosztolányira emlékeztet, talán az Akarsz-e játszani soraira. Elsuhanó éveket, elfogyó életeket idéz meg, az elmenők hátrahagyott örökségét, ami a nagy egész távlatából nézve valóban csak játék.

Szeretni fogja ezt a könyvet, aki olvassa. Épp ezért is megérdemelt volna egy gondosabb korrektúrát…

Fehér Kinga: Játékom marad. Száz történet, száz szóban
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2022
128 oldal, teljes bolti ár 2290 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 1718 Ft
ISBN 978 615 616 8122

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Szerencsés vagyok, és te is az vagy. Én azért, mert találtam egy utat. Az mindig jó, ha az ember talál egy utat” – írja Fehér Kinga ennek a kötetnek az Előszavában. Fontos szavak.
Megtalálni a formát, ez a legnehezebb. Eljutni valahova, és kimondani, hogy igen, ezt akarom. Ha a formát megtaláljuk, esélyünk lesz arra, hogy valamit létrehozzunk. Mert a forma segít. Segíti az alkotás folyamatát.
Fehér Kingát évek óta ismerem, beiratkozott hallgató volt a Kodolányi János Egyetem általam vezetett szépírói kurzusán. Láthattam, hogyan jut el ahhoz a rá jellemző szövegépítkezéshez, amelynek segítségével érvényesen fejezi ki írói világát.
Keretbe, formába szorította önmagát, létrehozta a százszavas szöveget, és ebből mintegy százat tesz ide, asztalunkra. És amikor arról ír, hogy „egyre többször érzem, hogy a körülöttem lévő dolgok és fogalmak megszemélyesítve sokkal cselekvőbbek, mint én magam”, akkor tudjuk, valójában rólunk beszél.
A szövegeiben megjelenő finom érzelmi töltés, az ezt olykor kiegészítő játékosság és humor, valamint az alkotó önreflexív képessége azt sejteti, sokszor találkozunk majd a nevével folyóiratokban vagy önálló kötetek szerzőjeként. – Petőcz András