Apróra tört gondolatok | Győrfi András: Spanyol tapaszok

Somogyi András |

Győrfi András sikeres festő, író, grafikus, látványtervező – a művészet számos ágát művelő szerző. Már kilencéves korában ötezer kiválasztott közül nemzetközi rajzversenyt nyert, kiállításait Pekingtől New Yorkig számos országban élvezhették a látogatók. Aki kötetének címe után kutat a neten, csak a sebek ellátására alkalmazott sebtapaszra talál utalást. A művész ugyanis fondorlatosan a spanyol tapas szó fonetikus változatát használja könyvének címében. Hogy mi a tapas? Sonkán, sajton és kolbászon alapuló, olajbogyóval és még sok mindennel gazdagított, apró falatokból álló sörkorcsolya, amit Spanyolország-szerte kínálnak az italhoz.

A könyv szempontjából az aprón van a hangsúly, a szerző falatnyi, egy oldalas írásokban meséli el gondolatait, emlékeit 2014 és 2019 közötti spanyolországi útjairól. Ezek az utak részben egy Andalúziában szervezett művésztelephez kapcsolódnak, részben a művész feleségével és kutyusával bérelt, az Almuñécar nevű kisvárosban magasodó dombon épült, mindenfelé pazar kilátást nyújtó házhoz.

• Olvass bele!

Hogy miről szólnak az – először a Facebookon posztolt, majd – valószínűleg cédulákra feljegyzett írások? Mindenről, ami a szerzőnek éppen eszébe jutott. A szépséges andalúziai tájról, amit a festő szemével egyszerre költőien és láttatóan jelenít meg. Hadd idézzem itt egy mondatát: „A lemenő nap fényében minden olyan egzotikussá vált, sötét árnyékkal, az árnyékok közül előbújó régi alakokkal, akik századok meséit dalolják, vagy egyszerűen csak próbálják túlélni az elmúlást.” Sok mindenről esik szó. Szeretettel és humorral beszél a spanyol emberekről és szokásaikról, kedves öniróniával saját magáról. Csodálja Córdoba kincseit, szépséges palotáit, de eszébe jut a hétszázötven éves arab jelenlét lenyomata épületeken, népművészeten, nyelven és kultúrán – de az is, hogy itt volt a szent inkvizíció autodaféinak egyik színhelye, ahol azért égettek meg nőket elevenen, mert szépek voltak, vagy volt egy anyajegyük, vagy meggyógyítottak valakit, akiről az egyház már lemondott. A szerző azt tapasztalja, hogy a kínai – eredetiséget és minőséget nélkülöző – bóvli már ellepte Spanyolországot is. Sevillában ugyanolyan rossz arcú emberekkel találkozik, mint amilyenek kizsebelték annak idején az apját. Ő már óvatos…

Nem rejti véka alá politikai nézeteit sem. Megvetően és szomorúan ír a magyarországi, a regnáló hatalom és holdudvara által patronált, büntetlenül űzött, rendszerszintű korrupcióról. Párhuzamot von vízilabdázó apja (a londoni olimpiai csapat kapusa volt) és sógora, a kétszeres olimpiai bajnok idősebb Szívós esetével, akiket etikai bizottság elé állítottak két kifliért, amit naponta elfogadtak a csapatot támogató sarki péktől. Vajon akkoriban mások voltak az erkölcsi normák?

Szeretettel és csodálattal ír egy helyi öregotthonról, amely kis fehér házak sorából áll, apró kertekkel, hogy az öregek – akiknek még van ehhez ereje – kapirgálhassanak, kertészkedhessenek. Itt lenne érdemes megöregedni – mereng Győrfi. Globális témákban is kifejti véleményét, a fenyegető klímakatasztrófát előidéző öngyilkos emberiségről. Látogatást tettek Marbellán, amely a spanyol, orosz és arab luxus szinonimája, dollár- és eurótonnák költőhelye. Egy kiállítás megnyitójára kaptak meghívót, de mikor meglátták a Lamborghiniből kiszálló arab sejket, a szmokingos urakat és estélyi ruhás hölgyeket – rájöttek, hogy farmereikben ők a felső tízezer mellett az alsó tízezret képviselik és csendben odébb álltak…

Sok érdekes és értékes, humoros és megrázó gondolat, emlék halmozódik a szerethető, könnyen olvasható kis kötetben. Külön ráadás-értéke, hogy az egyes évekre emlékező írásokat a szerző nagyszerű grafikái tagolják.

És olvasás közben lehet sörözni és tapast fogyasztani…

Győrfi András: Spanyol tapaszok
A szerző illusztrációival
Magánkiadás, Budapest, 2021
208 oldal, kedvezményes ár a szerzőnél 4000 Ft,
ISBN 978 615 814 3738

* * * * * *

A könyv fülszövege

A sas magasan keringett az andalúz égbolton a tengerparton fekvő város felett. Semmi sem zavarta éles szemének vadászatát. Mint egy ősi Terminátor, ugyanolyan darabosan forgatta fejét, hol jobbra, hol balra, mindig a megfelelő szöget választva a terület átpásztázására. A nem messze lévő Sierrákból szállt ide a madár, hogy mindig éhes fiókáinak eleséget vigyen.
Így kellene kezdenem egy regényt, ha nagy eposzokat szeretnék írni. De én nem ilyen író vagyok. Csak egy festő, aki kis írásait szolgálja fel, hogy festményei még élvezhetőbbek legyenek. Olyan mellékest, amitől kijönnek képeinek ízei.
Akár egy spanyol tapasz, amit a sör mellé adnak.