Kolduspaloták meg a Kék Acél | Juhász Tibor: Salgó blues

Posted on 2021. november 7. vasárnap Szerző:

0


Laczkó Ilona Adél |

Kellemetlen, de igaz, hogy a rendszerváltás nem mindenki számára volt sikertörténet. Mintha az egyén – valójában a nagy többség – sorsa nem is számítana, csak az, ami jól alakult. Az egykori ipari városok munkásai évekig légüres térbe kerültek, sorsuk pengeélen táncolt, és sokszor csak a szerencse döntötte el, hogy sikerül-e megkapaszkodniuk vagy megállíthatatlanul megindulnak a lejtőn. A Salgó blues nagyrészt az utóbbiak életéről szól.

A helyszínhez én magam is kötődöm, csaknem harminc éve, pályakezdőként költöztem a fővárosból egy Salgótarjánhoz közeli faluba. Csaknem húsz évig abban a térségben éltem és dolgoztam. Kíváncsivá tett, miként láthatja ezt az időszakot egy olyan író, Juhász Tibor, aki már a rendszerváltás után született.

Nehéz hagyományos kategóriákba sorolni a karcsú kötet műfaját. Leginkább szociografikus balladáknak nevezném ezeket a novellákat, mert a történetek sejtelmes homályban tárulnak elénk, és gondolkozásra ösztönözik az olvasót. De riportkönyv is egyben, hiszen diktafonra rögzített valódi mesék mind, melyek zömmel a Kék Acél kocsma pultjánál hangzanak el. (Egyébként Tarjánban tényleg van ilyen nevű intézmény, habár presszó.) Attól igazán hitelesek, hogy olykor nyilvánvalóan kétséges az igazságtartalmuk, mint általában a kocsmai elbeszéléseknek.

Az acélgyári negyed lakóinak biztos megélhetést nyújtottak a bányák meg az Acélgyár, ahonnan – úgy tartották – egyenesen Moszkváig zakatolnak a vasúti szerelvények a tarjáni Kismoszkvából. Ennek a biztonságnak először a bányák bezárása vetett véget. A bányászokból rokkantnyugdíjasok lettek vagy gyári munkások az újonnan alapított üzemekben. A gyárak felszámolása, bezárása sokkhatásként érte őket. A kevés szerencsések új munkahelyre kerültek a fővárosba, majd onnan külföldre.

Azonban nem mindenkire talált rá a szerencse. Juhász Tibor alakjai közül Feri felesége rákos lett, a gyógyszerek, a kezelések mindenüket felemésztették, a lakásuk, jövőjük romokban hevert. Ágyas Jani művezető volt, a lánya öngyilkossága után megszakadt benne valami, inni kezdett. „Elfolyósodott” minden megtakarított pénzük, ingóságuk, végül a ház is. Rákapott a szerencsejátékra, ekkor már a felesége is elhagyta. Egy szerencsés pörgetés után nyitotta meg a Kék Acél kocsmát, néha elkeseredik azon, hogy most mások szerencsétlenségéből él. A többiek, Béla, Pali, Barna, Imre és még ki tudja hány ember sorsa más-más okokból, de hasonlóképp megbicsaklott. Otthonukká, egyetlen mentsvárrá lett a kocsma, és az egymásnak átadott legendák. A piactéri sártengerbe fulladt emberről, akinek holtteste sohasem került elő. A cigány lányról, aki gyereket szült a háziorvosnak, Rakonczai doktor pedig, hogy ne legyen szembetűnő, ahogy támogatja őket, a környéken támogatta a többi cigány családot is.

Akit nem tett tönkre a gyárbezárás, azt megtörte a hitelláz, a külföldi gazdagság csábítása, a mindennapos veszekedések, a neveletlen gyerekek tiszteletlensége, az agyvérzés, a munkanélküliség egész napos unalma. „Elég lenne csak egyetlen napját leírni, a mait, reggeltől mostanáig. Azzal indítani, hogy ül ez a nő, Vica, a buszállomás várótermében, alszik, aztán felkel, és egy zöld bársonyinget talál maga mellett. Vagy teljesen máshogy az egészet, békét hagyni neki, és az utcáról, a Kék Acélról, az állandó vendégekről írni. Nem Vica lesz a főszereplő, de, akárcsak Ágyas Jani, Pali vagy Barna, ott lesz ő is a háttérben. Mint mindannyian, ő is modellt ül nekem.”

Juhász megrajzolja az írás címébe foglalt kolduspalotákat is. „A kolduspaloták ötemeletes háztömbök az Acélgyári út elején. Amikor Barna idekerült, a palotai lakásoknak volt a legnagyobb értékük. Ezek voltak a város első épületei, amikbe bevezették a vizet. Annak idején azt beszélték, hogy a lépcsőházban is luxus van, meg hogy kovácsolt vasból készült a korlát. Ez persze távol állt a valóságtól, műanyag kapaszkodórúd volt a falakhoz erősítve, és ahogy elhaladtak az ajtók előtt, veszekedés, gyereksírás zaja ütötte meg a fülüket.”

Az utóbbi években felújították ezeket a házakat (műanyag nyílászárók, tetőcsere, homlokzati szigetelés, színezés). De hogy ezzel együtt az ott élők megújultak-e, azt már nem tudom. Aki mostanában felkeresi Salgótarjánban a kolduspalotákat, a Kék Acélt vagy az Acélgyár környékén az erődítményszerű templomot, az a felújított épületek, a rendezett közterületek ellenére, ha alaposan körbenéz és meghallgatja az itt élőket, maga is meghallja, megérzi a Salgó bluest: a tovatűnt jó élet utáni vágyakozás szomorú panaszát.

Juhász Tibor

Juhász Tibor: Salgó blues
Scolar Kiadó, Budapest, 2018
80 oldal, teljes bolti ár 2199 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 1869 Ft,
ISBN 978 963 244 8947

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A szerző első prózakötete önéletrajzi ihletésű, szociografikus novellaregény. A fiatalkori emlékek és rögzített interjúk mozaikkockáiból összeálló történetek egy idegenségében is ismerős világot tárnak elénk, felvillantva Salgótarján múltját és jelenét, anekdotáit, magán-hiedelemvilágát, esendőségükben is szerethető arcait.
Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Első verseskötete 2015-ben látott napvilágot Ez nem az a környék címmel.