Juhász Tibor: Salgó blues (részlet)

Posted on 2021. november 7. vasárnap Szerző:

0


Az iráni hercegnő

Arra gondoltunk, hogy veszünk mi is egyet, összedobjuk a pénzt, sorsolással eldöntjük, kinél lesz először, aztán kitaláljuk a sorrendet. Egyenlő esélyekkel indulunk, négyen vagyunk, négyfelé osztjuk az árát. Egy év alatt megismer minket, és eldöntheti, melyikünk legyen a férje. Mi a véleményed.

Először azt hittem, viccelnek, de olyan kíváncsian várták a válaszom, hogy rádöbbentem, komolyan gondolják. Igenis lehetséges, mondták, Imre most rendelt, ha ő ki tudja fizetni egy keleti virágszál árát, akkor ők sem fognak asszony nélkül maradni. A többiek mit szólnak ehhez, érdeklődtem. Krissz és Gibbon most hozzák Imrét, válaszolták, ki akarjuk kérdezni, nehogy gond legyen az átutalásnál. Ti most komolyan egy iráni hercegnőt akartok rendelni a netről, kérdeztem.

Imre általában buszsofőröset játszott. Reggel kijött a házból, úgy tett, mint aki beszáll a járműbe, maga elé tartotta a kezét, mintha fogná a kormányt, majd utánozni kezdte az IKARUS hangját. Pár perc múlva elkiáltotta magát, az ajtók záródnak, és beletaposott a gázba. Futni kezdett az utcában, csak két helyen állt meg. A kolduspalotáknál meg a Kék Acélnál. Naponta háromszor tette meg ezt az utat, reggel, délben és este. Mikor arról kérdeztem, miért nem jár gyakrabban, azt felelte, ez egészségügyi járat, a nyugdíjasok nem sietnek sehová. Emellett ezernyi időszakos hóbortja volt, például vadászgépek elől bujkált, vagy csak úgy tudott elaludni, ha egy hátizsákban az ágya mellé volt készítve annyi élelem, amennyi elég a következő hétre, mert mi van akkor, ha holnap lesz a világvége. Sok mindent el tudtam képzelni róla. De azt azért nem, hogy egy iráni hercegnőt rendeljen magának a netről.

Hamarosan megjöttek a többiek. Krissz és Gibbon vezette be Imrét, aki vállai közé húzott nyakkal, bárgyún nézett körül a helyiségben. Mint egy alsó tagozatos, akit a felsősök be akarnak dobni az iskola szemeteskonténerébe. Gyere, Imi, szólt negédesen Pali, és odahúzott egy széket a szomszéd asztaltól. Mondd el még egyszer, mit rendeltél a netről, kérte Tamás, és megkínálta a fiút cigarettával. Egy hercegnőt, válaszolta Imi, és tétován visszautasította a cigit. Mennyiért, kérdezte Pali. Harminc. Át kell majd utalni, ha ezen a héten megcsinálom, jövő héten megérkezik.

Imrének remegett a szája. Nem hallottad, kérdezte tőle Pali, és kicsit megütögette a karját. Én nem, nem tudom, nyögte ki végül a fiú, majd lehajtotta a fejét. Nem akartam, hogy bántódása essen, ezért közbeléptem. Imre, szólaltam meg, tudni szeretnénk, hol találtad ezt a hercegnőt, mert nagyon sok olyan hirdetés van, amivel átverik az embereket, nem akarjuk, hogy téged is lehúzzon valaki. Krissz Palira nézett, aztán rám, látszott rajta, hogy elgondolkodik a szavaimon. Pali kacsintott, jelezve, hogy csak nekik segítek, nem igaz, amit mondtam, csak ki akarom szedni Imiből a szükséges információt, ezért hazudok. Mindannyian ledöbbentünk. Ő lesz a második anyukám, mondta a fiú. Pali intett Tamásnak, hogy induljanak, ezek szerint János bával kell beszélni. Úgy vitték Imrét az utcán, mint egy fegyencet, fogták a karját, és röhögtek, amikor a fiú kétségbeesetten visszafordult a Kék Acél felé, mert nem akarta otthagyni a buszt.

János bá nem szólt semmit, csak intett, kövessük. Bementünk a ház mögé, ahol régebben a kolónialakásokhoz tartozó kertek voltak. Abban az épületben, ahol Imréék laktak, három család is elfért volna, de két lakást lezáratott az önkormányzat. Olyan érzésem volt, mintha valami járvány ütötte volna fel a fejét a telepen, és az első áldozatokat idehajigálták, utána befalazták az ablakokat. A bejáratok oldalt nyíltak, az ablakok az utcafrontra és hátra, a szűkös kis udvarra néztek. A romos kamrákat már nem használták az itteniek, egy-két szerszám hevert bennük, talán még a gyár dolgozói hagyták itt ezeket. János bá kinyitotta a fészer furnérlemezekből tákolt ajtaját, betessékelt minket. Már megint mit csinált ez az istenverése, kérdezte, jól tesszük, hogy kihívtuk, és nem a felesége előtt mondjuk el, nem bírja már szegény elviselni ezt a sok hülyeséget. Majd gyengéden, mintha csak ízelítőt adna a későbbi nagyobb verésből, felpofozta a fiát.

Pali elmondta, hogy Imre egy iráni hercegnővel kérkedik, és ők is szeretnének egyet, de harmincezer forintot nehezen tudnának összeszedni, sok pénzről van szó, ezért minden információért hálásak lennének. János bá elkomorodott. Fogalma sincs, miről beszélünk. Nem tudja, honnan szedi a hülye gyerek ezt a sok ökörséget, de nem ő, hanem mi vagyunk a félnótások, ha hiszünk neki. Ápolónőt fogadtak mellé, mondta János bá, mert ők öregek már ahhoz, hogy elbírjanak a faszságaival, talán róla beszélt. De, folytatta az öreg, itt hagyja nekünk a sufniban Imrét, csináljunk vele, amit akarunk, és bevágta maga után az ajtót.

János bá nem hazudott, az ápolónő már kezdett is náluk a következő héten. Vastag vádlijú, széles csípőjű, ám szép arcú nő volt, sokat foglalkozott Imrével, naponta többször is végigjárta vele az Acélgyári utat. De nem dolgozott sokáig a családnál. Pali meg Tamás csak annyit látott, hogy fejvesztve rohan, és kétségbeesetten próbálja leszakított pólója cafatjaival eltakarni a mellét. Aztán észrevették János bát, aki épp visszaosont a kamrába, és magára húzta a furnérajtót. Pali fuldoklik a nevetéstől, biztos azért hitte azt Imi, hogy egy iráni hercegnőt vesznek, mert az öreg arra vágyik. Ki tudja, hányszor zsibizett a kamrában, veszi át a szót Tamás, és jókedvében a combját paskolja. Velük nevetek, talán igazuk van.

Hitelláz

Bementek az Euronicsbe, kihoztok részletre egy laptopot, azt odaadjátok, én meg kifizetem érte a bolti ár hetven százalékát. Persze nektek kell majd törleszteni, de mit tudnak tenni, ha nem perkáltok. Semmit. Tiétek a dicsőség, mert gyorsan lesz lóvé, tartott kiselőadást Márk a könnyű kereseti lehetőségek egyik fajtájáról, az áruhitelről. A fiúk összedugták a fejüket, számolgatták, megéri-e az üzlet.

Közben egy alacsony, köpcös férfi állított be, pénzre van szüksége, méghozzá gyorsan, mondta Márknak, ki akarja fizetni az asszonyt, aztán lelépni Sopronba. Három éve vált el, de nem tud hová menni, egy fedél alatt maradt a volt feleségével. Házasságából két gyermeke született, de ők is az apjuk ellen fordultak, amikor a köpcös egy veszekedés alkalmával megütötte a nőt. Az asszonynak pont ez volt a célja, felhergelni a férfit, hogy saját elesettségével fordíthassa ellene a gyerekeket. Márk figyelmesen hallgatta a panaszáradatot, finoman megsimogatta a köpcös ballonkabátjának gallérját. A vendégem vagy, mondta. Aztán visszasétált Paliékhoz, és megmondta nekik, hogy felejtsék el a laptopot, erre a feladatra már van jelentkező, de volna itt valami más. Telefonok. A T-Mobile-ban bármelyik készülék megvásárolható részletre. Ki kell hozni valamelyiket, aztán bevinni a használtáru-kereskedőhöz. A pénz hatvan százalékát odaadjátok nekem, mondta Márk, a többi a tiétek. Ez kezdetben jó ötletnek tűnt, de percekkel később Paliék rádöbbentek, hogy Márknak igazából semmi köze ahhoz a pénzhez, amit a zacis a mobilokért adni fog. Ezért Pali közölte is vele, hogy lófaszt sem fog kapni, nemhogy lóvét. Nem kell így felkapni a vizet, mondta Márk. Akkor legyen úgy, hogy a telefonokat ideadjátok, én meg eladom őket, a pénzből jut majd nektek is, kiépült vevőköröm van, az isten szerelmére, egy helikoptert is eladok két óra alatt. Pali mérlegelte a hallottakat, aztán kezet rázott a férfival, aki örömében az egész társaságnak fizetett egy kört.

Két nappal később Márk a Kék Acélban várt este. Először csak kávézott, aztán megvette az első Kőbányait. A köpcös kilenc óra körül érkezett. Bőröndöt húzott maga után, és egy nagy dobozt tartott a hóna alatt, amit odaadott Márknak. Márk fizetett, a köpcös átszámolta, majd a pénztárcájába rakta az összeget, azt mondta, már itt sincs, lelép, nem is köszön senkinek, új életet kezd, de indulás előtt egy italra meghívná az üzlettársát, elvégre Márk adta a kezébe a szabadulás kulcsát.

Szilvát kértek, mellé Kőbányait, a köpcös elmagyarázta, mihez fog kezdeni az életével. Sopronban lakik a katonacimborája, rafinált gyerek, mindenben benne van, most például egy csomó orvosi cuccot hoz be az osztrákoktól, megígérte, hogy beveszi őt az üzletbe. Ha sejtette volna, hogy ez lesz abból a nagy szerelemből, ami a gyerekek születéséig csak erősödött közte és az asszony között, azonnal elmenekült volna. Nem tudod elképzelni, mondta Márknak, hogy szerettük egymást. Rendelt még egy kört, később Márk fizetett, majd megint a köpcös, aztán megint Márk. Tíz óra körül már egyikük sem bírt egy helyben állni, dülöngéltek, de forrt bennük a düh, mintha valaki megsértette volna őket, elnagyolt mozdulatokkal gesztikuláltak, Isten áldja Som Lajost, ordították, amikor felcsendültek a zenegépből a Ha volna két életem akkordjai. Márk éppen egy Cserháti-számot akart bekapcsolni, amikor Paliék léptek be az ivóba. Felsorakoztak az ajtó mellett, mint valami vadnyugati banda, csak fogpiszkáló kellett volna a szájukba, meg egy idős zenész a sarokba, aki elnyújtva játssza szájharmonikán az Édes kisfiam dallamát.

Mit hoztatok, kérdezte Márk, és bizonytalan, de indulatos léptekkel ment a fiatalokhoz. Amit megbeszéltünk, mondta Tamás. A köpcös a pultba kapaszkodva nézte a jelenetet, biztosan rosszat sejtett, mert hátrálni kezdett. Hadd nézzem, kérte Márk a telefonokat, de Pali nemet intett, először tisztázni akarta, hány százalék jut nekik. Márk elnevette magát, a pénzt, kérdezte, azt akarod. Benyúlt az esőkabátja zsebébe, bankjegyeket húzott elő, a levegőbe dobta őket. Nekem nem számít, én le se szarom, kiabálta, majd elővett egy újabb köteget, és azt is feldobta. A fiúk először nem értették, mi történik, de aztán felengedtek, nevetve szedegették össze a bankjegyeket, és egyre hangosabban röhögtek, ahogy Márk újabbakat hajított a magasba. A köpcös is közelebb merészkedett, a falnak dőlve próbált lenyúlni egy ötezresért, mert tudta, ha előrebillen a feje, elesik. Márk forgott, mint egy túlsúlyos balerina, énekelt, szórta a pénzt. Győzelmi mámor, ahogy néztem őket, ez jutott eszembe.

A tombolás abbamaradt. Egyszer csak nem volt több pénz a földön, kivéve az ötezrest a köpcös mellett, azt tisztességből hagyták ott Paliék. A fiatalok kirohantak a Kék Acélból, Márk még dúdolgatott magában, a többiek meg, akik nevetve figyelték az eseményeket a háttérből, mosolyogtak. A köpcös nehezen, de végre megszerezte a pénzt, belegyűrte a tárcájába. Márk állapotához képest körültekintően mérte fel a környezetét, botladozva megindult a kijárat felé, széktől székig, asztaltól asztalig haladt.

Juhász Tibor

Már az ajtónál járt, mikor Ágyas Jani megszólalt. Fizetni ki fog. Mindketten meglepődtek, már rendeztük, szólt a köpcös. Az utolsó kört nem, mondta Ágyas. Te jössz, mutatott a pénztárcáját szorongató férfira Márk. Az hümmögött, mikor szétnyitotta a tárcáját, és mint aki csodát lát, hitetlenkedve dörzsölte a szemét. Egyetlen bankjegy volt benne, az, amit az imént szedett fel.

Ágyas Jani kijött a pult mögül, odasétált a köpcöshöz, megmondta a számla végösszegét. A részeg férfi galuskás hangon ismételte a számot, újra és újra, végül lassan felemelte a fejét. Tekintetével az üzlettársát kereste, de Márknak már híre-hamva sem volt. Aztán Ágyast kezdte figyelni, hosszú másodperceken keresztül, és még akkor sem mozdult, mikor a Kék Acélban ivó egyik szerencsétlen megkérdezte, hogy akkor most mi van.

Juhász Tibor: Salgó blues
Scolar Kiadó, Budapest, 2018
80 oldal, teljes bolti ár 2199 Ft