Fodor Sándor: Énekelsz Csehtamást? (részlet)

Posted on 2021. október 22. péntek Szerző:

0


Ez egy levél

Megjelent egy ütős, fekete-fehér borító, rajta két hozzánk hasonló fiú fotójával. A szájuk résnyire nyitva volt, mintha dúdolnának valamit. Egyikük sötét pulóvert viselt, a szemében valami különös fény, amire persze ráfogható a fotós vakujának éles villanása, de talán mégsem attól fénylett. A másik fiú arca élesebb, kicsit tolakodóbb is ettől. Levél nővéremnek, olvasható a fekete tasakon. És két név: Cseh Tamás és Másik János.

S akik savanyú, füstös éjszakákon agyonhallgatták a lemezt, reggel úgy ébredtek, milyen kár, hogy nincsen nővérük. Már nem az édesanyjuk, még nem a szerelmük. Csak értük aggódó cinkosuk, akihez levelet lehet írni, ha éppen nem anyáskodik fölöttük a szerelem.

A dalok a szívbe és az idegekbe hatoltak. Vagy az ideges szívekbe. Újraolvastuk ezredszer is a levelet, mert végre tényleg úgy éreztük, hogy levelet kaptunk. Választ a palackba zárt, fojtott, keserű kérdésekre. Hirtelen csupa ráismerés lett minden sor. Megismerkedhettünk magunkkal, Cseh Tamással, aki röviddel előtte ismerkedett meg Másik Jánossal.
*
Cseh Tamás: A Csengeri utcába jártunk föl az előadások után, Novák Jancsiékhoz. Nagy lakás volt, a szülei külön szobában laktak, lehetett hangoskodni, zongorázni és iszogatni kicsit. Éjjel egyig, kettőig énekeltünk. Egyik es

te ott volt egy fiú, aki Másik Jánosként mutatkozott be. Jópofa, gondoltam, itt van a Novák János, ő meg a másik János. Kicsit el is húztam a számat, jobb tréfát is hallottam már. Aztán ez a fiú odaült a zongorához – éppen a Lee van Cleefet játszottuk –, és ahogy belenyúlt a hangszerbe, valami hihetetlen volt. Odamentem hozzá, és azt mondtam neki: egész életemben veled akarok játszani.

Kisebb-nagyobb szünetekkel sikerült is.
Akkoriban a Bródy Sándor utcában laktam, szemben a rádióval. Följárt ide János, és elkezdtünk írni közösen egy operát, pontosabban egy áriát. Ebből lett a Budapest. Rögtön utána megszületett a Presszó, s hamarosan kikerekedett egy angyal és egy ördög története a hetvenes évek Magyarországán. Levél nővéremnek. Ez volt az első lemezünk, de a legtöbb dalt külön vettük föl, kivéve azokat, amikre Géza rábeszélt. Neki az volt a véleménye, hogy a dalok számítanak, és nem a mi viszálykodásunk.

Mi volt az oka ennek a viszálykodásnak?
Keresd a nőt…

Csak egy korszakos jelentőségű hanglemezt találok.
A lemezfelvétel ténye számunkra teljesen hihetetlen volt. Két évvel előtte már beadtunk egy anyagot a lemezgyárba. Kotta, szöveg, egy kislemezre való anyag. Tábori lap Karády Katalintól és a Balogh Ádám. A sanzonbizottság a zenét és a szöveget is egyaránt minősíthetetlennek ítélte. Tudtuk, hogy soha többet nem lesz dolgunk az ilyen bizottságokkal. Aztán az egyik előadás után a 25. Színházban szólt az ügyelő, hogy Erdős Péter akar beszélni velünk. Fogalmunk sem volt, hogy kicsoda az Erdős Péter. Pakoltuk a hangszereket, közben bejött és lelkesen mondta, fiúk, ez nagyon jó, két hét múlva a rendelkezésükre bocsátok egy stúdiót. Fölveszünk egy nagylemezt. Hüledezve álltunk. Micsoda? Nagylemezt? És ki ez egyáltalán?

Szerinted ki volt Erdős Péter akkoriban? Azzal együtt, hogy a Hanglemezgyár igazgatója.
Máig sem tudom. Koncz Zsuzsával példálózott, hogy oda kellene eljutnunk. Azt szerette volna, hogy én legyek a magyar Gilbert Bécaud. Ez nem jött össze. És azt hiszem, el is ment a kedve tőlem.

Bereményi Géza: Különös ember volt Erdős Péter. Magabiztos és arrogáns is tudott lenni. Minket például magabiztosan és arrogánsan fölfedezett. Kijelentette, hogy amennyiben hajlandóak vagyunk komolyan venni ezt az egészet, akkor lesz lemez. Még szerencse, hogy számunkra nem volt annyira fontos az ügy.

Mi volt ebben a szerencse?
Így sikerült megőriznünk a függetlenségünket.

Mit gondolt rólatok Erdős Péter?
Nagyképű alakoknak tartott minket, és a maga szempontjából teljesen jogosan.

Akkor minek köszönhettétek az érdeklődését?
Erdős Péter is Jancsó híve volt. S Jancsó Miklós szelíd propagandája erősen hatott rá. Enélkül talán soha nem készült volna el ez a lemez. Ami sokkal nagyobb erejű lehetett volna, ha nincs feszültség Tamás és János között. Furcsa, elfogódott hangon szólal meg a Levél nővéremnek. Sokkal több van benne. Mégis berobbant.

A szabadság zengett ott

Királyok voltunk! (Postakürt, Kis Olimpia.) Pár évvel később hozzánk vágták a „koszos” gitárjainkat ezeken a helyeken. Ragyogó idő!!! Mirtusz és unikum, a bokrok alján, ha betépve elheversz. És nagy-nagy felelősség, hogy te vagy az örököse valaminek, ami úgyis te magad vagy.
*
Pár évvel később hozzánk vágták a „koszos” gitárjainkat. Megsértődni nem illik (utólag sem), ezt így mindig hozzáteszem, amikor ez a kép fölmerül, úgyhogy lassan úgy gondolom, hogy összetartoznak: Ez a kép, és ami eszembe jut róla: Koszos gitárok repülnek, majd leülnek.
*
Útközben általában Nőkről beszélgettünk, aztán tragédiákról, míg valamelyikünk azt mondja: beszéljünk mégis a Nőkről. (Ebből írnék egy kórusművet.) Egy szilaj kórus adná elő, rendkívül fegyelmezetten.
*
Ha pedig Tamásról kérdezel, nem tudok mit mondani. Neked van valami ötleted?
– Hát persze, állítsuk fel a mellszobrát.
– Dehát az nem Ő!
– Hát ez nem Ő. Ez egy pár igazi női kebel. Hát igen, ez a Mell szobra.
– „De szép!” – mondjuk kórusban.
*
Úgy tizenkilenc évvel ezelőtt (most írunk 1994-et) egy fehér Fiat Topolino suhant a kora nyári alkonyatban lenyugvó Nap felé, talán Veszprém irányába tartott csendben… Az első ülésen két fiatalember ült, barátságos uniformisban: mindkettő sötétkék színű (bal vállnál háromgombos) matróz-pulóvert viselt és farmernadrág színű farmernadrágot, egy pár western-csizma és egy pár vászon tornacipő, a hajak vállig értek. Mögöttük a két hátsó ülésen két karcsú gitár szendergett egymásnak dőlve, úgyhogy összesen négyen voltak, az, aki vezetett, megszólalt (a csendben).
– Szólítson Clyde-nak, Kapitány! – mondta és kiköpött a másik irányba, majd rövidesen rám nézett.
– Ellenőrizze még az orrvitorlát, aztán mehet aludni, Első tiszt. – mondtam, aztán valamivel barátságosabban hozzátettem – Clyde.
*

Fodor Sándor újságíró (Fotó: Stekovics Gáspár)

Hát hogyne lettem volna meglepve, amikor ifjú főiskolás (Liszt [illegális jazzmuzsikus]) koromban először meghallgattam egy műsorát (talán ’74) Márta István és Novák János tanácsára. Ezt énekelte:

És arra a képre emlékszel, drága,
mmhol kalapban látjuk apát,

bajuszos száján a szokott mosollyal
mmés keze mélyen a kabát

zsebébe süllyed és három régi barát,
valami tréfás pózban mutatja magát.

Elemi volt! Pontosan olyan, ahogy az ember tízévesen föltépi a bejárati ajtót, és kirohan a szakadó májusi esőbe! A szabadság zengett ott, a ketreccel mit sem törődve.

Fodor Sándor: Énekelsz Csehtamást?
Cser Kiadó, Budapest, 2021
264 oldal, teljes bolti ár 4695 Ft