M. & J. urak Bp-n | Sándor Anna: Mózes és Jézus Pesten / Spinoza fesztivál

Bedő J. István |

Van egy bájos, mulatságos alapötlet, egy passzentos váz, amire csak rá kell rakni az anyagot, és magától tud működni. Nevezetesen, hogy Mózes is, Jézus is éppen ugyanaznap eljön a mennyek országából, szóval visszatérnek ausgetippelt Magyarországra, hogy megtapasztalják, hogyan élnek ők és tanításaik az emberek emlékezetében. És persze: melyikük volt sikeresebb?

Ebből és ezzel indul a darab, mármint hogy a Margit híd futóverseny miatt lezárva, átkelni viszont kell, az egyik szétválasztja a vizet (mi az egy Mózesnek?), a másik pedig megindul, csak úgy, a víz színén (mi az egy Jézusnak?). Természetesen erről fölismerik egymást. Tekintsünk el attól az apróságtól, hogy mindketten állóvízen szerezték tapasztalataikat.

A mókás, még ha nem is elsődleges frissességű jeleneten a rendező csavar egyet: a darabindításkor az erkélyről instruálja két felkészületlen, helyenként bizonytalan szövegtudású színészét – vagyis a helyzet is emlékeztet valamire. (Hófehérke és a hét elgyötört törpe – felvétel előtti próba a rádióban.) Schneider Zoltán vén Mózese folyamatosan dühösködik, hogy tömérdek parancsolatát, tiltását semmibe veszik, pedig mennyit leisztolt a megalkotásukkal, és a hálátlanok még a nevére is alig emlékeznek. (Mert ugye nem is emlegetik, bezzeg az istenfiút mennyiszer!) Makranczi Zalán mint (krisztusi korú) Jézus türelemmel és szeretettel közelíti meg a kérdéseket, és magyarázgatja, hogy a túl sok tiltás helyett az ő toleránsabb szemlélete nagyobb népszerűséget ért el és így tovább, jobb volt a marketingje. Közben szépen beöltöznek az ó- meg újszövetségi próféta jelmezeibe. (Nagyon jók. Kösz, Veréb Dia!)

Röpke félóra az egész, a jelenet pezseg, mert bár a kérdéseket vagy fölteszik az emberek, vagy nem – de riposztok humora a jellemekből fakad. A néző a kérdéseken és a válaszokon kacag, de valójában saját fiatalabb önmagán, hiszen gyerekként akár föl is tehette volna ugyanezeket a kérdéseket, de nem tette, mert például hinni kényelmesebb volt. Itt a rendező (a valódi), aki eddig a pontig beleszólt a játék menetébe, most szünetet rendel el, mert utána már következik a valódi előadás.

Az összefoglaló és a szövegkönyv szerint ekkor egy éles eszű újságíróval ülnek le kávézni, aki felvilágosítja őket, hogy milyen is az az ország és város, ahol most vannak. A néző reménykedik, hogy ismét rengeteg kacagás következik. Szép hazánk (melyről kimondatott, bár az alaptörvénynek még a módosításaiba sem került bele, hogy bokréta Isten kalapján) tényleges helyzetén, ellentmondásos mivoltán rengeteg poén és kesernyés vagy kifejezetten keserű vicc született, próféta legyen a talpán, aki kapásból megérti. Az efféle poénokat, vicceket profi kabarettisták hosszú sora csiszolta, Benedek Tibor példul (nem elütés, mert BT mondta így!), Salamon Béla, Rátonyi, Kellér, és persze a csúcsok csúcsa: Hofi. Pontosan tudták, egy poént hogyan kell dobni, hogy a levegőben robbanjon, mint a tűzijáték-bomba. Mi a késleltetés trükkje, mi az a szívdobbanásnyi szünet, amikor a néző már a fejében hallja a még ki nem mondott csattanót. Nehezen megszerezhető szakmai tudást követel ez, a színész és a közönség között húzódó szikra teremti meg.

A második darabrészben az addig kitűnő Schneider és Makranczi csak időnként kérdező, majd a választ meghallgató untermann. De kérdéseikre nem frappáns riposztokat kapnak, hanem súlytalanul elvesző morzsákat az abszurd magyar valóságról, meg néhány koros alapviccet a pesti zsidó folklórból. A műsornak ezt a részét politikai kabarénak szánta a szerző Sándor Anna és dramaturg munkatársa, Fabacsovics Lili. És lehetett volna!

De nem egészen jött össze. Czeizel Gábor rendezése tökéletesen működik, amíg embereket kell összehozni, helyzetbe állítani. De amikor a szövegben kabaré-poénnak, bohózati masinának (szörnyű kimondani is: némi ripacsériának) kellene kirobbantani a nézők nevetését… Ezt a vidám színpadi nagy ősök tudták, és közülük él még néhány utolsó mohikán – színész is, rendező is –, aki elevenné, valódi poénokkal szikrázó jelenetté pofozhatná a kávézás közben folyó trialógust. A végén – nem egészen indokoltan – elhangzik Szegilongi Melitta búcsúja Budapesttől (Egy szerelem három éjszakája). Aminek két sora (Itt ezentúl mindig csak sötét lesz…; Tündöklés a boldog keveseknek) ugyan közállapotaink kritikája, de azt se feledjük: Melitta, a bíró felesége elmegy, búcsúzik a régi életüktől, amelynek – a „boldog kevesek” egyikeként –  élvezője volt. Vagyis a dal itt sehova nem illik.

Talán nem túl eretnek a gondolat: a következő előadásig majdnem egy hónap van hátra. Még lehetne változtatni ezen a második részen.

Fotók: Gergely Bea (GB), Kolbe Gábor

Ann Silberberg/Sándor Anna: Mózes és Jézus Pesten / Spinoza fesztivál
Rendezte: Czeizel Gábor

Szereplők:
Mózes: Schneider Zoltán
Jézus: Makranczi Zalán
Újságírónő: Zsolnai Júlia