Nem a zenéről szól | Didier Caron: Hamis hang / Orlai produkció

Ennek a darabnak az előbemutatóját 2020 augusztusában tartották, Szentendrén. A világjárvány rátenyerelt a következő előadásokra, de most végre láthatják a nézők. Budapesti kőszínházi bemutatójára a főváros új, lenyűgöző szépségű kulturális központjában kerül sor, a Rumbach utcai helyreállított zsinagóga terében.

Bedő J. István |

Nem illendő rögtön leszögezni, egyetlen szóval, hogy felkavaró Didier Caron színműve, a Hamis hang, de hát ez tény, és éppen az volt a cél, hogy felkavaró legyen. Kissé félrevisz, akaratlanul is, meg szándékosan is a színlap rövid ismertetése, mégis odébb kell húznom a leplet a darabról. (Írásomból igyekeztem kivenni majdnem mindent, amivel leleplezném a dráma cselekményét.)

Igazak az ismertető szavai, a karmesterhez valóban egy fárasztó koncert után toppan be látogatója, aki kezdetben alázatos autogramkérőnek tűnik. Maestro Miller ideges, nyúzott, elégedetlen a Genfi Filharmonikusok (különösen a koncertmester) teljesítményével, magában a pokolba kívánja a lerázhatatlan látogatót, aki egyre újabb kívánságokkal áll elő… és apróságokból kiderül, hogy feltűnően jól ismeri a művészt. Léon Dinkel vissza-visszatér, majd kivágja a tromfot, nem csupán ismeri a karmestert, de eltagadott rémségeket tud róla.

Amíg ez kiderül, egy kitűnően felépített, feszült párbeszédekkel operáló dráma valósul meg a színpadon. A karmester, ez a fennhéjázó, öntelt, mindenkit hibáztató dög igen hamar kivívja nézői ellenszenvünket. Vasvári Csaba Miller-alakítása piedesztálról indul, éppen Berlinbe szerződni készül, ami óriási ugrás számára. Ahogy Dinkel egyre pimaszabb (bár alázatoskodva elővezetett) óhajait teljesíti, érződik, hogy a Maestro színészkedik neki. De a szócsatában egyre többször veszít, a frakktól megszabadulva nem csupán ő maga meztelenedik le, hanem a múltja is. Vasvári aktuális külseje szinte ráadást ad Miller takargatni való előéletéhez, az ápolt ősz szakáll gondosan takarja a törölni vágyott, de eltörölhetetlen múltat.

Léont mi is a pokolba kívántuk, hadd menjen végre a maestro kipihenni a szörnyűnek tartott koncertet. Ámde Léont Nagy Dániel Viktor alakítja, akit eddig leginkább és legtöbbször szívtipróként, de minimum leányok álmaként láthattunk – itt viszont elég sokáig csupán tétova, meg-meghunyászkodó, érdektelen mellékszereplőnek tűnik. Léon folyton félrenéz, kerüli mindenki tekintetét, mosolyogva mond laposságokat, időnként apró fintort vág, mintha csak egy gyönge kabaré poénfelvezetője (untermannja) lenne. De nem az! A történet kibomlásakor magához ragadja a kezdeményezést, a leleplezést – és ő hajtja végre azt a lelki kínzást, amit annak idején elszenvedett. Az őrületbe, voltaképpen az önmegsemmisítésbe kergeti maestro Millert. Az önteltség, a nagy hang eltűnik, motyogássá válik, a személyiség homokként pereg szét.

Így visszafelé válik értelmezhetővé, hogy Léon miért viselkedik úgy, mint egy (jól funkcionáló) autista. Az átélt rémes élmények hatására vált eszelőssé, ezért jön bosszút állni.

NDV – Tótfalusi Ágnes kitűnő fordítású szövegével – orránál fogva vezeti a nézőt, még akkor is, ha a rövid ismertető már előre jelez valamit. A rendező, Ujj Mészáros Károly pontosan követi a franciaországi előadást, nagyon feszesen fogja a szópárbajozókat, a feszültséget egy pillanatra sem engedi lanyhulni – azazhogy igen, a végén, amikor az embernek szüksége van arra, hogy meggyőzze magát: ez most színi előadás volt.

A színen Fekete Anna nagyon egyszerű, felnagyított hegedűkörvonalakra utaló, dicséretesen szép díszlete látható, pont elegendő a kamaradráma prózai – olykor mégis zenés – közegének megidézésére.

Kétségtelen azonban, hogy a darabnak van egy lehetséges másik olvasata is, ez azonban túlmutat az előadáson. Minden generáció – Didier is – igyekszik teleírni a történelem szégyenének megíratlan lapjait. A kort nagyon ismerőknek viszont a darab minden fordulata túlságosan ismerős volt.

Léon Dinkel látogatásának célja egyértelmű: leleplezni akar, egy hamis világkép helyére tenni a valóságost. A leleplezés maga a megsemmisítés, miközben ő maga is összeomlik. Nem tart erkölcsi prédikációt, mégis a karmester fejére olvassa múltjának ítéletét: „Ha a hatalom nem köthető össze az igazság eszméjével, akkor szembe kell szállni vele, harcolni kell ellene.”

Sok mindenen lehet elgondolkodni Caron drámájának kapcsán – időszerűsége miatt mégis ez a mondat vésődött belém.

Fotók: Gergely Bea

Didier Caron: Hamis hang
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Rendező: Ujj Mészáros Károly
Látványtervező: Fekete Anna

Játsszák:
Vasvári Csaba
Nagy Dániel Viktor

Az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum közös produkciója.
Bemutató: szeptember 14. 20:00, a további előadások időpontja megtalálható az Orlai Produkció honlapján