Önmaga megtalálása | Gerlóczy Márton: Fikció 1. (A katlan)

H. Móra Éva |

Ha a legjellemzőbbet keresem, ami Gerlóczy Márton új könyvében megfogott, az az őszintesége. Önmagával is kegyetlen, kíméletlen, kendőzetlen őszinteség ez. Talán Szabó Magda Az ajtó című regényében találkoztam még ilyen fokú kitárulkozással. Letaglózó. Mert a várakozásokkal ellentétben a Fikció nem az Altató mintájára készült családregény – ezúttal az apai ágat feltérképezve –, hanem valamiféle fejlődési regény: az író saját, megjárt belső útján vezet minket is végig, aprólékos részletességgel.

Hogy honnan indult, azt új könyve vége felé fogalmazza meg, amikor Bernhard szavait idézi: „mert én mindenféle kompromisszum nélkül az ellenkező irányba akartam menni, nem pusztán egy másik irányba, csakis az ellenkező irányba.” Talán az ő esetében több ez, mint a szokásos ifjúkori lázadás; voltak előzményei. „…zabigyerek vagyok” – utal nemes egyszerűséggel egy 2018-as interjúban arra a meglehetősen bonyolult családi képletre, amit az Altatóból sokan ismerünk már – de csak vázlatosan. A java ebben az új regényben fejtődik föl, legalábbis elkezd fölfejtődni.

Adott egy kisfiú, aki népes, szerető családi fészekbe születik, aztán éppenhogy kinő abból a korból, amikor apja nyakában ülve szemlélheti a világot, meghal az apja. Fájó űrt hagy maga után. Aztán jön egy nevelőapa. Más, szigorú, nem igazi, de megszokható, ő is része lesz a kisfiú gyerekkorának. És tizenhárom éves, amikor jön egy harmadik apa, és kiderül, hogy aki számára igazi volt, nem igazi. Ez a harmadik, ez az igazi, a vér szerinti. Őrületes lelki teher, feldolgozhatatlan. No, erről, a feldolgozni megpróbálásról, az identitáskeresésről szól A katlan. Tele kérdésekkel, tépelődésekkel. Megváltoztatja majd a nevét, fölveszi a valódi apáét, de odáig még el kell jutni. Keményen dolgozni, hogy a régi nevet és a régi magát eltemesse, és elfogadja az új apát és vele az új, éppen születő saját magát.

Igen, új életről, életekről beszél, sőt számozza szakaszokra bontott élete napjait. És hamarosan újabb szakasz jön, újabb számozott élet következik. Mint egy átokkal sújtott görög sorstragédiában, úgy bukkan fel a múltból egy hasonló motívum a dédapa idejéből s vele a kérdés: vajon valóban az az igazi dédapa, akitől ez a nemrég felvett név öröklődik nemzedékről nemzedékre? Megszállott kutatás kezdődik. Anyakönyvek, adatok, családi legendák, szóbeszédek, elejtett mondatok, végül DNS-vizsgálat. Ennek az eredményére várva pedig a napok visszaszámlálása. Nyomozás közben inspirációként – vagy kikapcsolódásként – az előzőleg gondosan letöltött Columbo-epizódokat nézi. Mi, az olvasók a szerkesztés jóvoltából annak különböző szakaszaiban kapcsolódunk bele ebbe a munkába, több helyszínen, több idősíkon. A bekapcsolódást szó szerint kell érteni: annyira alaposan, mozzanatról mozzanatra ír le egy-egy cselekvéssort akár a felkelés – fűtés bekapcsolása – zuhanyozás – fogmosás – kávéfőzés – reggelikészítés témakörében is, hogy valóban ott vagyunk. (Ezt a részletességre törekvést maga is megfogalmazza valahol: „Én prózaíró alkat vagyok, akire a megfigyelés, részletes kifejtés, olykor túlírás jellemző.”) Egyre nő a feszültség, egyre újabb dolgok kerülnek napvilágra, s várjuk a vaskos könyv végét, a DNS-vizsgálat eredményét, az igazság napvilágra kerülését.

• Olvass bele!

De nem ettől lenyűgöző a regény. Számomra szinte átláthatatlan az egyre pontosabb, napvilágra került adatok szövedéke. Sokkal izgalmasabb a lelki történések nyomába eredni, szembesülni a sokszor szélsőséges érzelmekkel: kezdetben haragot, gyűlöletet érez apja iránt, később maga is csodálkozik, amikor egyszer apának nevezi egy beszélgetésben. Anyjáról is számonkérő indulattal beszél, amiért nem tudatta vele idejében az igazságot, s nem vette tudomásul, hogy fia „falnak csapódott, darabokra tört”. Másutt viszont csodálatos, szerető szavakkal ír ugyanerről az anyáról: „A hangja, mint a szélcsengőé, csendült, csilingelt, zengett, a fülem bedugult az öröme áramlásától. Anyám hangja volt ez, valami állandó és örök, a hang, amelybe a világra nyitott életem zárva volt, az örömének a hangja […], hogy amikor nekem jó, anyámnak is jó.”

Talán a nem szabályos gyermekkor s a szabálytalan ifjúkor eredményezte, hogy a felnőtt férfi a magányt szereti. Szeret olyan helyeken lenni, ahol nem tudják, ki is ő, nem kell beszélgetnie, csend van, idő is van, csak a gondolataival foglalkozhat. Ám ez is ellentmondásos: a szicíliai kisvárosba, a völgykatlanba érkezve – ahová dolgozni vonul el – terhes, nyomasztó lesz neki a magány. Talán azért, mert Zsófi nélkül érkezik, Zsófit várja, aki csak egy hét múlva jön. Zsófi. Olyan természetes beavató nyíltsággal beszél róla Gerlóczy – megint csak nem elhallgatva tépelődéseit: megkérje-e a kezét? milyen lesz az ő közös jövőjük? jó döntés lesz? felelősségteljes? –, mintha bizalmasai lennénk. Különösen megkapó ez annak tudatában, hogy Zsófi (Czakó Zsófia) azóta már a felesége.

Eszébe jut az a sok, talán elhibázott döntés, amit felmenői hoztak; ő jól akar dönteni. Ő családot, gyereket akar, a gyerekének pedig tudnia kell az igazságot, ezért nyomoz. A nyomozást értelemszerűen távolról, biztatva figyeli a lány, de a magára találásban sokat segít a puszta létével, a szerelmével. Segít eligazodni a világban. Segít az új helyzetekhez igazodni, a konfliktusokat elsimítani. „El kéne menned nagyanyádhoz… beszélned kéne apáddal…” Segít kijutni a káoszból, ahová eddig a családja juttatta az írót. Segít eljutni odáig, ahol rájön: „Nem mehettem az ellenkező irányba Zsófival, nem vihettem olyan helyre, ahol csak én vagyok, ez ellenkezett volna az elveimmel, nem kisajátítani, hanem felemelni, a nyíltságát és a hitét nem használni, hanem csak csodálni és kiteljesedni látni akartam. Tudtam, nincsen többé ellenkező irány, […] alapjaiban kell megváltoztatnom a gondolkodásomat…” – szinte himnikus magasságú, mindenesetre éterien tiszta a gondolat, ahogy a lányról és saját szándékairól ír. Megindító az a részlet, amikor egy idős párra csodálkozik rá, akikről süt a harmónia, az együtt töltött élet békéje. Ezt áhítja maguknak is. Zsófi pedig – bár az utca egy másik részén van – szintén észreveszi őket, és ugyanezt gondolja.

Szót érdemel még – ha már leleplező őszinteségről beszéltem az elején – az a saját magának odafricskázó hang is, amely szintén jelen van a történetben. Elmeséli, hogy írni akart egy jó regényt, amiből majd sok pénze lesz, és azzal foglalkozhat, amivel szeretne. Ezt persze komolyan is gondolta ifjú íróként. De azt se hallgatja el, amikor jólesően próbált hozzászokni a Gerlóczy névhez: írogatta, ízlelgette, próbálgatta, milyen jól mutat leírva, milyen elegánsan hangzik…

Életek, újabb és újabb életek születéséről szól ez a regény. Az sem lehet véletlen – sőt írói mesterfogásnak tartom –, hogy az Élet születésével, a karácsonyváró jelenetekkel fejeződik be, jelképes és felemelő.

Gerlóczy Márton, ez is nagy élmény volt! És nagyon várom a folytatást – aki elolvasta, érti, hogy miért.

Gerlóczy Márton: Fikció 1. (A katlan)
Scolar Kiadó, Budapest, 2021
432 oldal, teljes bolti ár 4775 Ft,
kedvezményes webshop ár a scolar.hu-n 4059 Ft,
e-könyv változat 3390 Ft
ISBN 978 963 509 3373 (papír)
ISBN 978 963 509 3809 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Gerlóczy Márton új regénye, a Fikció (A katlan) egy folytatásos identitás-thriller első kötete, melyben a szerző különösen szövevényes családtörténetének előzményeit meséli el.
A helyszín a karácsonyra készülődő, völgykatlanban fekvő szicíliai kisváros csöndes sikátora, ahol feszült visszaszámlálás indul útjára baljós előjelekkel. Egy ember az igazságra, egy író DNS-eredményekre, egy regény a szereplőire vár. Mindeközben kizárólag abban lehetünk biztosak: „A dolgok csak egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.” De hogyan történtek? Mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, amikor kiderül, hogy alig valami igaz abból, amit eddig magunkról és a családunkról tudtunk, hittünk, gondoltunk?
Nemsokára ágyú dördül el, megreped a hegy, élők és holtak a nagy zajra összecsődülnek, hogy monumentális non fiction-regény vegye kezdetét.
Altató című családregénye után Gerlóczy Márton az apák történetét szerette volna megírni, de végül a történet kezdte el írni őt. Első regényével, az Igazolt hiányzással 2003-ban jelentkezett, de kérésére ez a regény soha többé nem jelenhet meg újra. Hogy miért, arra a Fikció a válasz.