Természetszeretet és asztrológia | Olga Tokarczuk: Hajtsad ​ekédet a holtak csontjain át

Vas Gabriella |

Már a cím is sejteti, hogy nem könnyed strandolvasmány a Nobel-díjas Olga Tokarczuk műve. Ám az erre az és az egzisztenciális válságra (továbbá William Blake nevére) fogékony olvasók már előre megborzonghatnak, hogy itt valami fajsúlyosról lesz szó – és nem is tévednek! Állati és emberi holttestekből, metafizikai okfejtésekből, Dühből és Rettenetből nincs hiány. Ugyanakkor az egészet átszövi a gyengéd, érzelemdús próza – anélkül, hogy túldíszített lenne a szöveg. (A különösnek ható cím is a romantikus költő, Blake verséből – A pokol közmondásai – való.). 

Tokarczuk munkásságát a Nobel-díj bizottság így méltatta: „narratív képzelete mindent felölelő szenvedéllyel ábrázolja a határok átlépését, mint életformát.” Nem történik ez másként e regényében sem, hiszen ez is két ország (Cseh- és Lengyelország) határán játszódik (olyannyira a határon, hogy a mobiltelefonok néha átállnak a cseh szolgáltatóra), az élet és halál megfejthetetlen határán, a természet és az emberi lét határán, a kimondható és a kimondhatatlan határán. Középpontjában egy excentrikusnak tűnő, ám valójában rendkívül érzékeny, intuitív és okos nő áll, aki elszántan próbálja megérteni az emberi természetet, miközben határokat átlépve igyekszik megóvni a természetet és annak minden élőlényét. Az is beszédes, hogy a főhős eredeti foglalkozása hídépítő mérnök, mintha ez is jelezné a főszereplő mélyről fakadó vágyát a szavak nélküli, hallgató természet és a fecsegő, felületes emberi világ összekapcsolására.

A főszereplő-narrátor, Janina Duszejko nézőpontjából ismerjük meg a történetet. Az ő aprólékosan elemző és érzékeny lénye a szűrő, amelyen keresztül lecsapódik az olvasóban a történet. Lassan ismerjük meg belülről Janinát és kívülről az őt körülvevő embereket, állatokat és a tájat, mint ahogy a januári köd lassan felemelkedik a Kłodzkói-medencéről, illetve a Fennsíkról, ahol a történet játszódik.

Az egyes szám első személyű elbeszélés célja, hogy a könyv végére minél inkább eggyé váljunk a főhőssel, megértsük minden egyes apró mozzanatát, és hogy a végén hideg zuhanyként érjen minket a felismerés: Janina nem csak képletesen lépi át a határokat.

„Figyeljetek, mert íme valami, amit nem láttok, az előttetek rejtett folyamat valódi kezdőpontja, amely a legnagyobb figyelmet érdemli. Neki köszönhetően kerültünk mindannyian erre a helyre és ebbe az időbe, egy kis házba a Fennsíkon a hó meg az Éjszaka közepén. Én, mint holttest és ti, mint nem túl fontos, megöregedett emberi Lények. De ez csak a kezdet. Csak most kezd történni minden.”

A történet azzal kezdődik, hogy Janinát az éjszaka közepén Mumus nevű szomszédja dörömbölése ébreszti, mivel közös szomszédjuk, Nagy Láb rejtélyes körülmények között meghalt. Nagy Láb csak az első a titokzatosan fel-felbukkanó holttestek közül. Janina, a falusiak és a rendőrség próbálják megérteni és megfejteni az eseteket, ugyanakkor Janinát ugyanilyen szenvedélyesen érdekli az is, hogy a környéken orvvadászok gyilkolásznak puszta szórakozásból – ez viszont, úgy tűnik, csak Janinát érdekli, környezete pedig emiatt bolondnak tartja.

• Olvass bele!

Ha csak a felszínt, magát a történetet nézzük, egyszerű krimit látunk: vajon ki követte el az állatok és az emberek elleni bűntetteket? Mélyebbre ásva viszont egzisztenciális kérdések tömegével találjuk szembe magunkat (ezért nevezte a The Guardian egzisztenciális thrillernek).

A könyv egyik központi kérdése, hogy milyen hatással van az ember a természetre. Van-e joga kizsákmányolni, benne kedve szerint állatokat ölni. Janinának nemcsak határozott véleménye van erről, hanem küldetéstudata is. Úgy tűnik, környezetében ő érez egyedül felelősséget a természet iránt. Kapcsolata sokkal szorosabb a természettel és az állatokkal, mint az emberekkel – de azért nem embergyűlölő, képes mély és meghitt kapcsolatokra is. Az emberekkel az a legfőbb problémája, hogy nem tisztelik a természetet: az orvvadászok kizsákmányolják az erdőt, gyakorlatilag rablók, gonosztevők.

A természet tehát éppen olyan fontos szereplő a regényben, mint az emberek. Láthatatlanul vesz körbe minket, de Janina – bár valószínűleg nem tud róla, de a manapság divatos slow living jegyében él – mindent regisztrál, mindent észrevesz, mindent alaposan átszűr magán.

A másik központi kérdés, hogy megismerhető-e az emberi természet (Janina evégett állandóan konzultál asztrológiai táblázataival), illetve a test működése, vagy éppen a düh természete.

Tokarczuk eredeti foglalkozása pszichológus (azon belül is a jungi iskola követője), így tehát nem meglepő az a fajta éleslátás, amellyel Janinát felruházza, és akin keresztül ezt a tudást átadja az olvasónak. A főszereplő a rendre törekszik, hiszen a megfigyelteket rendszerekbe és hipotézisekbe szervezi, valamint az asztrológia által próbálja megmagyarázni saját magának a többi ember és a világ természetét.

A düh gyakran visszatérő elem, s ehhez a főszereplő nagyon tudatosan közelít. Sokszor a düh indítja be a cselekményeket: „A Dühtől világossá és élessé válik az elme, többet látunk.” Mintha a történetet éppen ez a düh, a vadászok és Janina között lángoló ellentét vinné előre: „Aki Dühöt érez, és nem cselekszik, az terjeszti a ragályt. Így mondja a mi Blake-ünk.” Hogy aztán ez mivé fajul, a regény végén kiderül. Ne felejtsük, a történet külső burka: krimi. Tehát olvasható annak is, még ha olvasás közben rá is jövünk, hogy sokkal komplexebb művel kerültünk kapcsolatba.

Janinának a könyv kezdetén már megmutatkozó Blake-rajongása zavarba ejtő lehet, vajon Tokarczuk az átlagolvasóhoz szól-e, vagy magasztossága, emelkedettsége nehezen lesz érthető. A szöveg valóban emelkedett (a sok nagy kezdőbetűs szó is a költőhöz meg a romantikus lelkesültséghez köthető), de gondolatisága, és nem nyelvhasználata miatt. Kiegyensúlyozottan áradó, egyenletes ritmusú próza, ahol kell, költői, másutt humoros vagy reflektálásra ösztönző. Körner Gábor fordítása mindezt érzékenyen ülteti át – a jelzős szerkezetek éppen a megfelelő mértékben díszesek, a mondatok gördülékenyek, letisztultak. Élvezetes vele beutazni a lengyel vidéket, és belemerülni egy izgalmas és egyedi lázadó ember világába.

Olga Tokarczuk: Hajtsad ekédet a holtak csontjain át
Világ-szép-irodalom sorozat
L’Harmattan Könyvkiadó, Budapest, 2019
Fordította: Körner Gábor
260 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2618 Ft
ISBN 978 963 414 5837

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy sziléziai falu lakója rejtélyes körülmények között meghal. Szomszédja, Janina Duszejko egy nyomra bukkan, amelyet elárul a rendőröknek. De senki sem akar hinni az elméletében. A nyugdíjas, állatvédő tanítónőt jó szándékú, de zavaros fejű vénasszonynak gondolják, aki túl sokat foglalkozott asztrológiával. Egy újabb haláleset után azonban egyre többen veszik fontolóra a szavait…
A 2018-as Nobel-díjas Olga Tokarczuk lebilincselő „ökológiai-morális thrilleréből” Agnieszka Holland készített filmet (Pokot = Vadnyom, csapás), angol fordítása pedig felkerült a 2019-es Nemzetközi Booker-díj rövid listájára.