Elmúlt idők | Ladányi János: Lassú elszakadás

Posted on 2021. május 26. szerda Szerző:

0


Bedő J. István |

Kinek-kinek megvan a kedves városa, városnegyede, faluja, és az sem ritka, hogy szerelmi vallomást tesz neki. Ladányi János most, túl a hetvenen érezte úgy, hogy jelentős méretű szociológiai munkássága mellett valami kimaradt az elmesélésből, a saját élete, gyerek- és fiatalkora, meg egyáltalán, ahol felnőtt, a városnegyed. Pontosabban a szerző már csak egy pesti kerületben élt, de elődei, felmenői még az egykor önálló Újpesten.

Újpestnek persze akadnak más szerelmesei is, nem hagyhatom említetlenül Jolsvai Andrást, aki ragyogó tárcákban, novellákban, kerek és frappáns írásokban idézte föl az egykori Ujpest (ő következetesen így írja) általa ismert lakóit, történeteiket.

Eléggé közismert dolog, hogy amikor egy költő regényt ír, akkor a költői látásmód átüt a szövegén, elég, ha Jevtusenko vagy a kortársak közül Kiss Judit Ágnes vagy Szabó T. Anna regényeire gondolunk. Ladányi társadalomtudós, a fülszöveg hosszan sorolja fontos munkáit, tanulmánygyűjteményeit – és nem véletlenül hivatkozom amazokra. Ebben a kötetben a család, a különböző ágakról összefonódó generációk történetét a szociológus nézi/látja, írja le – és a szöveg legnagyobb részén akaratlanul is átjön a tárgyilagos, tudósi látásmód, tömörítés. Szerencsére a kötet második felében, ahol Ladányi elengedi magát, és sztorizással tölti meg a lapokat, ott lazul a leírások korábbi szigorúsága, és ami nagy erény, az elmesélt történetek nemcsak poénosak, de tanulságosak is. A szöveg mögött-mellett fölsejlik a kor, a hatvanas-hetvenes évek kis „okosságai”, a kilencvenhez közeledő, rendszerváltó évek szerencsétlenkedései. (Ladányi csak magára alkalmazza ezt a kifejezést, de a tapasztalatlanság azokban az időkben mindenki tetteiben meglátszott.)

Alighanem a szerkesztők is segíthettek abban, hogy a sokszálú családtörténet csaknem egy családfa tömörségét éri el – az olvasónak azonban mégiscsak át kell küzdenie magát az egymást követő nemzedékek ilyen-olyan rokonain, s a végén már alig emlékszik az elejére. De hát kérem, ezek a horgonyok, amelyek annyira meghatározzák a szerző alapállását, hogy autójavítót (hentest, susztert, de akár kőfaragót és balett-táncost is…) először Újpesten keres, mert csak az ottani az igazi…

Olvasóként azt mondom, több sztorizás, a régi barátok, ismerősök karcolattá formált bemutatása jót tett volna az amúgy vékonyka kötet arányainak.

A kötet utolsó egyharmadát teszik ki a szerző felmenőit, a régi és újabb Újpestet bemutató fotók – a jelent Csanádi Gábor örökítette meg. Az ő munkái – a dokumentáláson túl – kiváló riportképek is, a még most is folyamatosan változó és eltűnő – régivé váló – Újpest nevű városnegyedről beszélnek. Tulajdonképpen a szerzőhöz méltó módon tömören, szociografikus erővel.

Ladányi János

Ladányi János: Lassú elszakadás
Noran Libro Kiadó, Budapest, 2021
128 oldal, teljes bolti ár 2800 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 1990 Ft,
ISBN 978 963 517 3037

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Eddigi munkásságom során már rengeteg mindenről írtam, de Újpestről, a szülővárosomról, a családomról, származásomról még soha. Úgy gondolkodtam, hogy ezekkel a meghatározottságaimmal kapcsolatban nem tudok, nem is akarok objektív lenni. Az ilyen, nem objektív témakörökkel pedig ne szociológusok, inkább alanyi költők foglalkozzanak. Ebben a könyvben elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy egy egymáshoz nagyon közel élő, meglehetősen heterogén közösség tagjai hogyan vélekednek saját magukról, ismerőseikről és barátaikról. A könyv egyes részei Újpestről, az elsüllyedt városról, a valaha Újpesten élt családomról, szomszédainkról, 1956 emlékezetéről, újpesti iskoláimról, Duna mellett töltött fiatalkoromról, újpesti barátaimról és politikai szerencsétlenkedéseimről szólnak.