A 99. kötet | 99 magyar vers * Simon Márton válogatásában

H. Móra Éva |

Egy ideig sajnáltam, hogy nem hamarabb került a kezembe a Helikon Zsebkönyvek-sorozat 99. darabja. „Milyen szép lenne, ha épp a költészet napjára jelenhetne meg ez az írás” – járt a fejemben, de hamarosan el is múlt ez az érzés. Szép nap április 11-e, egyre szélesebb körben megült versünnep, mégsem több, mint üdvözlendő kampány a költészet népszerűsítésére. Márpedig a vers mindennapjaink része kell, hogy legyen.

S aki esetleg aggódik amiatt, hogy egyre kevesebbet olvasnak manapság, s ha olvasnak is, verset biztosan keveset, annak ajánlom figyelmébe e kötet előszavát (is). A József Attila-i, sőt krisztusi életkort meghaladó, de még mindig nagyon fiatal költő, Simon Márton ugyanis bizakodó. Szerinte igenis kedvelt műnem a líra, sőt új műfaji ágazatokról beszél: a slam mellett – ami miatt fel is hagyott egy időre a „hagyományos” versírással – új, reménykeltő vonalként említi a vers számos digitális platformon való jelenlétét: „…bő tíz éve követem figyelemmel a digitális reprezentáció lehetőségeinek alakulását, de megtippelni se merném, hova juthatunk még innen.” Ez az előszó szerves része a kötetnek, nézzük tovább! Fontosnak tartja, hogy külön szót ejtsen a női költőkről, előfordulások arányáról a válogatásban. Világtrend ez manapság, parlamentekben, ilyen-olyan bizottságokban figyelik a nők számát, készítik a statisztikákat. Simon 27 nő versét tartotta méltónak a jelenlétre, s lássuk be, ez igen magas arány, csaknem egyharmada az összesnek. Nemcsak én érzem határozottan úgy, hogy ez valamiféle hódolat nemünk előtt, hanem ő maga is megfogalmaz valami efféle törekvést. Az eredmény: bizony bőven talál az „átlagolvasó” olyan neveket, amelyekkel még sosem találkozott…

Mindez nem csak a nőkre igaz. Jellegzetesen „simonmártonos” stílusában nem kevesebb mint nyolc bekezdés elején szögezi le: ez antológia, tehát szubjektív (egyszer még ezt is hozzáteszi: „…ha ezt még nem mondtam volna…”). A szubjektivitás pedig erős lenyomatot hagy a szerkesztés szempontjain. Nem csupán a legnagyobbaktól közöl verset, hanem a szerinte méltatlanul mellőzöttektől; és a nagyoktól sem a legnépszerűbb költeményeket, hanem a talán kevésbé ismerteket. Mégis: az előszó végigolvasása után, amelyben ott láttam a háttérben ezt a nagyon laza, fekete pólós, kontyos, ízig-vérig mai fiatalembert, katartikus volt nyitódarabként olvasni: „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.” Persze. Korok, irányzatok jönnek-mennek, de Vörösmarty az Vörösmarty. Etalon. És tőle muszáj volt épp ezt a verset hozni.

• Olvass bele!

Nyilvánvaló, hogy bármibe fog az ember, annak végeredményében nagy súllyal benne lesz ő maga is. Legyen az egy megfőzött étel vagy egy barkácsolt ládika. Hát még egy antológia! Megszámolni se lehet a rengeteg verset, sőt életművet – írja –, amelyet átolvasott, aztán mérlegelt nagy nehezen: mi marad, mi menjen?

Milyen kötet kerekedett hát ki a keze alatt? Nem madárcsicsergős, nem virágszirmos. Markáns képi világú költemények ezek, és alaposan megdolgoztatják az olvasó agyát; igen, először az agyát, azután a lelkét. Nem is lehet másként olvasni, csak apránként; a legokosabb, ha gyerekkorunk mesekönyvének tanácsát követve – minden napra egy mese –, ez a könyv is ott van ágyunk mellett, és szépen, óvatosan adagoljuk a tartalmát. Megéri. Így, lelassulva lesz igazi az élmény, ha hagyjuk, hogy tovább dolgozzanak bennünk a sorok. Így lesz idő megkülönböztetni az egymásból logikusan kibomló képeket a spontán, asszociatív képáramlásoktól. Így lesz idő észrevenni először a legfelszínesebben szembeötlő dolgokat, például hogy a Weöres-versben milyen ritmikusan sorjáznak a keresztrímű és az ölelkező rímű strófák. Később a zseniális fogalomalkotásokra is rácsodálkozhatunk: narcisszák apácarendje, Homo Esothericus, Homo Bestialis – hogy csak néhányat ragadjak ki. Újabb olvasáskor megakad a szemünk néhány versszakon: mintha Varró Danit olvasnánk, az ő versjátékainak előképe jön elő 1953-ból: „furcsa madár a sirály / azt hiszi minden sirály / s ha jön egy másik sirály / az nem igazi sirály.” És hol vagyunk még a filozofikus mélységektől? Bizony Simon Márton nem adja olcsón. Lehet gyönyörködni a képekben, kedves olvasó, lehet ízlelgetni a kifejezéseket, de tessék gondolkodni is.

E keretek között csupán néhány gyönyörűséget emelnék ki csak úgy találomra: „…nézd az útak hangtalan kígyóit, rád-sziszegnek / s szívedbe kúsznak: – ott keresd őket, ha majd / hiányzanak.” Vagy: „Ülök a sárga homokon / homok püspöklilába csap / ujjai közt leskel a hold…” (Mint Arany Jánosnál!) Másutt: „…kimeri a tengerből azt a kis pohárnyi bort / amit Paul Valéry egyik versében a partról beleöntött…”

Mindenki pillanatnyi állapota, hangulata alapján dönt, hogy csak a felszínen cikázik, vagy alámerül a mélységekbe. Heltai Jenő viszont egyenesen beszél, nekünk szegezi gondolatait a szabadságról.

Zárásul álljanak itt az ő – egyébként sokat, de nem eleget (!) idézett – sorai:

„De nem azért dúlt érte harc, / Hogy azt csináld, amit akarsz, / S mindazt, miért más robotolt, / Magad javára letarold, / Mert szabadabb akarsz lenni másnál./ A szabadság nem perzsavásár./ Nem a te árud. […] Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, / Te sem vagy még szabad, te is csak…/ Gyáva rab vagy.”

99 magyar vers – Simon Márton válogatásában
Helikon Kiadó, Budapest, 2021
248 oldal, teljes bolti ár 1999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 1599 Ft
ISBN 978 963 479 5933

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Helikon Kiadó zsebkönyvsorozatának 99. kötete különleges antológia: Simon Márton, a népszerű fiatal költő 99 híres (vagy épp nem annyira híres) magyar költő egy-egy versét választotta ki, megmutatva, amennyire egy antológiában ez lehetséges, hogy mennyire sokszínű a magyar költészet. Ahogy ő maga írja előszavában: ez egy „közelítési próbálkozás. Föltárási kísérlet. Hogy olyan legyen, ami ritka, hogy belekerülhessenek a szokásos listákról szokásosan kirekedő nevek, kvázi-ismeretlen nagyversek, a szakmai közutálatnak méltatlanul régóta örvendők, zsenik jelzésértékkel, elfelejtett szerzők remekművei.” Mindenki által ismert költemények mellett szinte teljesen ismeretlen darabokat is olvashatunk, el-elcsodálkozva, hogy ez is… meg az is milyen jó! És hogy vajon eddig miért nem ismertük?