Csak ülök és… | Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve

Posted on 2021. április 16. péntek Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

Súlyos aktualitás késztetett arra, hogy elővegyem ezt az írást, amivel valamiért hetek óta piszmogok, sehogy se lett „elég kész”. Ma reggel azonban Törőcsik Mari halálhírét öntötte rám az internet – egy ugyancsak kiváló színházi ember, Lengyel Anna tegnapi halálhíre után, így már minden, amit az alábbiakban leírtam, végérvényesen múlt idő lett. Nincs miért tovább cizellálni. Reménykedem abban, hogy Bérczes László komoly késéssel hozzám eljutott könyve is hozzájárul ahhoz, hogy ez a múlt velünk éljen tovább.

* * *

Nem kisebb célt tűzött ki maga elé Bérczes László, mint hogy megmutasson egy embert. „Egy embert, akit érdemes megmutatni.” Elérte a célját. Valójában, ha tömören akarok fogalmazni, ennyi is elég. Persze nem érem be ezzel, megkísérlem érzékeltetni, körüljárni, hogy miért kedveltem nagyon, miért kevésbé ezt a könyvet.

Alapvetően abból az érzésből kell kiindulnom, hogy az én életemben még abszolút sztár Törőcsik Mari: kamaszlelkesedéssel kezdtem nézni filmjeit – amelyekben ő egyre teljesebb művésszé vált. És persze láttam színpadon is, nem egyszer. Bérczes beszélgetős portréja (amely 2015/2016-ban készült, jelent meg, és két évvel később újra) ezt az egész életutat felelevenítette számomra. Félek, a könyv olvasásakor hasonlót inkább az idősebb korosztály érzett. Mert vajon ismerik-e a fiatalok a „nagy öregeket”? (Hiszen, ha még itt is vannak közöttünk, egyre kevesebbet láthatjuk őket a színpadon. Bármilyen szomorú, többnyire csak akkor esik szó róluk – mint Törőcsik Mari téves halálhíre nemrég, amitől persze még sokáig élt! –, ha valami „bulvárízű” történik velük.)

Pedig, ha a pillanat művészetét gyakorlókat örökít meg valaki, hálát kell érezni iránta. Így gondolok most Bérczes Lászlóra is, hálával, mert szeretettel, érdeklődéssel és tisztelettel tekint Törőcsik Marira. Olykor talán túl is tiszteli. El-elkap az érzés, hogy Törőcsik talán ezt kompenzálja, amikor néha „túljátszik” Bérczes kedvéért. Bár a stílusba, ebbe a fecsegős viszonyba belefér, hogy a kérdező néha „öregasszonyosan magán-nyafog”, a válaszoló meg „hódolóként magán-kibeszél”.

Pontosan nyilván nehezen rögzíthető mindaz, ami (aki) Törőcsik Mari – az ikon és a magánember furcsa egyvelege –, de ez a dumcsizós visszaemlékezés mégis megmutat valamit abból, ami a lényege. Amit folyton hangsúlyozott is, ha tehette. A „Marit”. Aki persze büszke művész mivoltára, de kicsit csodálkozva is sikerein, megmarad embernek. Ebben a könyvben családiasan ismerőssé válik mindaz, ami vele történt. Egyformán otthonosak a falusi és a világvárosi jelenetek. Az a nagyívű, kivételes pálya, ami Törőcsik Marié. Sokszor látom olvasás közben kamaszkoromban csodált „kölyök-arcát”, nevetését, néha kicsit flegma, már sokat-tudó felnőtt-mosolyát, és persze hallom a hangját is. (Szerencsémre Bérczes hangját is.) Természetesnek tűnik, hogy kilesem, megfigyelem őket. Jó velük lenni. Sok mindent megtudok – mint egy pletykalapból –, vagy inkább mintha valamiért néma harmadikként ott ülnék mellettük. Szerencsés lehetek, hogy maga a Művésznő (na, ha ezt hallaná!) fecseg ki titkokat, véleményeket, gondolatokat. No meg úgy cirka hatvan év színházi és filmes történetvázlatát – hazai és európai művészek, rendezések, fesztiválok, harcok, győzelmek, kudarcok. Maga az élet. Meg a szerelem. (A Szerelem!)

Sok mondatot kiragadhatnék, ajánlva a könyvet – voltaképpen kicsinyes dolog. Nem hiszem, hogy bizonygatni kell, miért érdemes olvasásra. Mindenesetre ez azért idézem: „A jó színészet alapkérdése ez számomra: ki áll, beszél, cselekszik a színpadon. Kivel történik meg a dráma? Természetesen velem. És nem velem. Ezért kulcsfigura a rendező.”

Bérczes László talán nem a legjobb rendező, akit Törőcsik Mari kaphat – hiszen mennyi nagyszerűvel volt már dolga! – de őszinte, lustácska, hömpölygő beszélgetésük mégis lehetőséget ad arra, hogy megmutathassa önmagát, olykor modorosságaival együtt. Még az is lehet, hogy fiatalok kedvet kapnak ahhoz, hogy elővegyenek régi filmeket, hogy felkapják a fejüket a Törőcsik név hallatára. Ha színházban már nem is láthatjuk őt, bár a babona szerint még az is lehet.

Bérczes László

Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016, 2018
432 oldal, teljes bolti ár 4590 Ft,
kedvezményes ár a bookline.hu-n 3902 Ft,
e-könyv változat 3440 Ft
ISBN 978 963 405 4023 (papír)
ISBN 978 963 405 6218 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bérczes László könyve: életútinterjú.
Beszélgetés Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. Major elvtárs és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba.
Beszélgetés Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni
Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem ahogy Bérczes László mondja „azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt: bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. „Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni.”