A bőgőtok titkai | Domonkos István: Szedjetek szét / Kosztolányi Dezső Színház

Posted on 2020. december 13. vasárnap Szerző:

0


mmmmmmm

Balogh Tibor |

A világ rendje kusza logikán alapszik: gyanús az, ami pofonegyszerű. A szülőföldtől messzire vetődve vagy a honvágy öl meg, vagy a hazatéréstől való rettegés. Ami a két halálesély között lebeg, az a költészet. Kortársunk, a szülőföldjétől elszakadt költő, Domonkos István életműve alapján komponált poémajátékot Mezei Kinga. (A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház bemutatója még szeptember 23-án volt. A szerk.)

Figyelemre méltó mostanában a kitűnő színész-rendezőnő vonzalma a tetteink talányai iránt. Néhány éve Debrecenben Stanisław Wyspiański, a krakkói születésű dramaturg, költő, festő, rendező, építész, a 20. század elejének egyik legsokoldalúbb lengyel művésze darabjával kísérletezett. A Novemberi éj meséje szövevényes párhuzam az Olümposz ellen Pallasz Athéné vezetésével lázadó istenek és egy lengyelországi forradalom között. Újabb emlékem munkáiról, sepsiszentgyörgyi: Mezei Szilárd Anna című zeneművének felhasználásával, Gyarmati Kata dramaturggal alkottak színpadi művet. Az Anna legenda nem összefüggő cselekményként idézi fel a nők önfeláldozó lázadását a zsarnokság ellen, hanem forrpontról forrpontra haladva jelzi a dacgerjedést, az önfegyelem elvesztésének folyamatát. Az irodalmi alap itt is támaszt jelent: Benedek Elek meséjét, illetve Tamás Menyhérttől A Szent Anna-tó regéjét alakítják mondandójukhoz az alkotók.

A mondandóra nehéz megfelelő szót találnunk. Azok a pillanatok vonzzák Mezei Kingát, amelyekben odavész az ember jámborsága, leveti magáról a türelmét, s történik vele valami hirtelen; például elsül s fegyvere. A keze húzza meg a ravaszt, mégsem elsüti, hanem elsül, ő csak a szemtanúja a saját cselekedetének, ámulhat az akaratlan akarata diadalán. A skizofrén pillanat, persze nem egyszemélyi élmény, átterjedhet kocsmanépre vagy kormányokra is. Kedvenc szerzői szövevényes ön- és világábrázolása rendre megfekszi a közönség gyomrát. Mondják, Wyspiański darabjai roppant sokrétűek, így nehéz más nyelvre átültetni őket, s ez meggátolta, hogy nemzetközi hírnévre tehessen szert. Elkerülte a Nobel-díj Weöres Sándort, Juhász Ferencet, de a délvidéki Új Symposion köréhez tartozó Tolnai Ottót és a Szedjetek szét versszövegeinek szerzőjét, Domonkos Istvánt is, nem feltétlenül azért, mert a szóképeik lefordíthatatlanok, hanem azért inkább, mert a javaslattevők számára felfoghatatlanok. (A javaslattevők sekélyen barázdált szürkeállománya kihat arra, hogy mit gondoljunk a Nobel-díjak felől.)

A Kosztolányi Dezső Színház tett már azért, hogy földijei kárpótolva legyenek némiképp az elmaradó díjakért. Urbán András Tolnait A kisinyovi rózsa emlékezetes megrendezésével hozta méltó helyzetbe, most pedig igazgatóként adott lehetőséget egy alkotóközösségnek a Domonkos-játékuk megvalósítására.

mmmmmmmm, Kőműves Noémi

Az absztraktan szürrealista atmoszférateremtésben Mezei Szilárd és Ondraschek Péter díszlettervező régi partnere a rendezőnek. Új társ a dramaturg Oláh Tamás, aki részben a szövegszerkesztés, részben a megfejtési kulcsot adó elő-irat révén, a tiszta ész ajándékát hozza. Közreműködése jóvoltából kirajzolódik egy logikával követhető, kétfókuszú cselekményhálózat. Az egyik szál az isztriai nyaralóhelyen szolgáló zenekar szezonvégi hazakészülődése, a másik egy drogszállítmány rejtegetése. A szálak értelemszerűen a színpadra tett író (a költő) agyából erednek, s azt indázzák körül.

„Az előadás világának megalkotásakor A kitömött madár isztriai tengerpartjának mikrokozmoszát vettük kölcsön, mivel az már önmagában is erősen metaforikus – tudatja az elő-irat –, de a regényből átemelt olyan motívumok, mint a szezonvég, az átmenetiség, a tenger, az idénymunka vagy az idegenség is túlmutatnak önmagukon, allegorikussá válnak. Az előadás tere is egy olyan többjelentésű, absztrakt tér lesz, mely vizuálisan felerősíti a fenti motívumokat, ám sokkal több teret enged a játéknak és a nézői képzeletnek is, mint egy realista díszletkonstrukció. E térben engedjük majd egymásnak szereplőinket. Itt keresik majd a nézők szeme láttára saját igazságaikat.”

„Énünk parányi szatyrát igen korán telegyömöszölik a véletlenek.” – szónokolja kitüntetések erdejével mellén az Elnöknő. Kőműves Noémi játssza. Az összes nőszerep az övé (Lujza, Teréz, V, Radmila, Ilonka), árasztja lénye – az idomai, a lejtése, az érettsége, a vágya és undora – mindazt, ami az Író énje szatyrában az asszonynépről összegyűlt. Az Író (és Lajcsó Imre) Hajdú Tamás „Az egész életed ilyen tanácstalan pillanatok sorozatából áll, és te mindig a következőtől várod a feloldozást. Ki vagy te, hogy ekkora teret engedhetsz a képzeleted számára az időben?” – olvassa a fejére Lujza az elszalasztott gyönyörük okán, amelynek reményében elkötötték a partról a Feri meg az Ilonka motoros Kharón ladikját.

mmmmmmmm

A ladik a cselekményi metszéspont (tarthatjuk origónak is). Ilonka: „Éppen arról beszélgettünk a Ferimmel, hogy egy levelet kellene írnunk egyenesen a marsallnak.” (Tito korában vagyunk.) Feri: Megírnánk azt, ami igaz is, hogy vadonatúj csónakunkat bizonyos személyek minden este eloldják, annak ellenére, hogy mi is éppúgy fizetünk a helyért, mint a többiek. Megírnám, hogy már hónapok óta nincs egy nyugodt éjszakánk a feleségemmel. Hogy most már kénytelenek vagyunk a csónakban aludni, annak ellenére, hogy én nem bírom a hullámokat, mert én nem itt születtem. De neveket, azt nem írnánk, én nem akarok senkinek sem rosszat. A Momčilóhoz megyek! És megmondom neki, hogy ne azzal az istenverte kokainnal foglalkozzon, hanem ezzel a kurva csónakkal!”

Kucsov Borisz, Pálfi Ervin

„Tudod, hogy mi a különbség a hegedű és a nagybőgő között, Norvo? Az, hogy a nagybőgő tovább ég!” – kérdezi Skatulya a hangszer nélküli, titkot rejtő tokot cipelve. Norvo, a kokainfutár és Momčilo, a rendőr Kucsov Borisz, bűnbe rángatott társa, Skatulya (Feri) Pálfi Ervin. Szokatlan a Kosztolányiban, hogy a színészek, odahagyva brechtiességüket, egymás mondataiból konvencionálisan építkezve, szerepeket játsszanak. A brechti élc azonban adott: a körözött és a köröző azonos személy, amint hogy a csónakbitorlás kárvallottját és a csempész helyett elfogott segítőt is ugyanaz alakítja: a kiscsavargó a pitiáner fogdmegek nagyhala. Skatulya balladája pedig Domonkos Istvántól a Majd-nem-vers, ennek refrénje a darabcím: Szedjetek szét!

A teljes írás elolvasható a magyarteatrum.hu oldalon

Fotók: Molnár Edvárd