Asztali kviddics | Pagony-játékok ünnepnapokra (vagy kijárási korlátozás idejére)

Posted on 2020. november 13. péntek Szerző:

0


Bedő J. István |

A sikeres piaci jelenlét kulcsa a megfelelő piaci rés megtalálása. Ez kereskedelmi közhely, de nem jelenti, hogy mindenhol meg lehet találni. Ilyenkor lép életbe a mondat végének kiegészítése: – vagy megteremtése. Azért bocsátom ezt előre, mert a Pagony Kiadó, amely komoly és erős szereplője a gyerekkönyvek piacának, jó ideje játékokkal is előállt – természetesen meglovagolva a saját könyveik és szerzőik révén szerzett népszerűséget. Az ismerős mesehősök jelentek meg a játékokon, legnagyobbrészt kártyásokon (most csak az aktuális kínálatra tekintettem rá).

A közelmúltban egyszerre három játékkal is találkoztam, amelyeket nem lehet kártya-, tábla-, stratégiai vagy memóriajátékként definiálni, mivel mindegyik valamilyen szinten kombinálja ezeket, erre utal a címben a kviddics, aminek szintén több szülője van. Természetesen tudom, hogy ezeknek mind vannak bőségesen előzményei, a detektív játékoktól a fantasy-ig föl és le, sőt még a Jumanji film sikere is ilyesmin alapul.

Gondoltam, a legegyszerűbbel kezdjük… Dániel András nagy sikerű kuflijai a főszereplők A kuflik és az esőtánc játékban. (Szintén kuflis, de más didaktikai célú játék már jelen van a Pagony kínálatában.) A történet dramaturgiája egyszerű: zuhog az eső és elárasztással fenyegeti a kuflik kupacát, de egy jól szervezett esőtánc megállíthatja a vízözönt. Ha a gyökereit keressük: a memóriakártyás játékok adják az alapját, de a kártyákon táncmozdulatokat végeznek a kuflicskák, ezeket kell „lemozogni” – kivéve, ha alvó vagy repülő szereplő bukkan fel a kártyákon. Ha gyermekünk gyárilag örökmozgó vagy duracellel működik, az esőtánc koreográfiájának teljesítése (főként a pocsolyában tapicskolás és a rugózás) után reménykedhetünk, hogy a 20 percre becsült játékidő alatt legalább egy kicsit elfárad. Bojti Anna játéktervező öt, emelkedő nehézségű játékmódot kínál fel az áttekinthető játékszabály füzetben, vagyis tekintettel volt a szülőkre is. (Mert ugyebár azoknak kell először megérteni a teendőket, az ovis kapásból vágja…)

Némiképp bonyolultabb a Lajka nevű, űrutazós játék. Tervezője, Lencse Máté űrbéli kalandokat dolgozott játékká, meséjében az űrutazó Lajka kutya a főszereplő. Ő fedezi fel útja során a Kutyuri bolygón a különleges űrkutyaeledeleket és -játékokat, mígnem megérkezik a Hexa bolygóra, ahol minden élőlény hatszögek sorozatából áll.

Ez a játék már a legalacsonyabb szinten is igen sokat követelt tőlem, mert egyszerre kellett kockával dobni (és azt értelmezni), színeket és pontokat gyűjteni, kukacokat alkotni, és még színezni is – de még azt is egy pontosan leírt rendszer szerint. Más területeken nem vagyok túl rossz játékos, de a Lajka rendesen megizzasztott – igaz, a játéktervező is felhívta a figyelmet arra, hogy felnőttek számára sem könnyű.

Ha a gyerekek szemszögéből nézzük, alaposan megmozgatja a játék valamennyi (2) agyféltekéjüket, szükségük van logikára – megtalálni az összefüggéseket –, memóriára – hogy a szabályok összes utasítását egyszerre tudják követni, végül pedig úgy színezzenek – el nem felejtve, hogy hol mindenütt kell és hogyan –, hogy a kicsi hatszögekből se fussanak ki.

A játékterepet (ez három különböző játékszintű színezőtömb, nem túl sok, de legalább két oldalán nyomott lappal) viszonylag rövid idő alatt el lehet használni, de a szabályfüzet utolsó oldalán egy apró betűs sor felhívja rá a a figyelmet, hogy a Pagonynál kaphatók pótlapok, tehát hosszabb téli szünet után is folytatható.

Kismarty-Lechner Zita grafikus igen helyes elképzelése alapján készült a terep matt papírra, amin jól fognak a színes ceruzák. Az viszont a játszó szülőknek lesz a feladata, hogy tisztázzák: az azonosnak tervezett színek egymástól elég jelentősen eltérő árnyalatai (különösen a narancsé, a rózsaszíné stb.) azonosnak tekintendők. A játék maga igen szórakoztató és a felnőtt embertől is komoly odafigyelést kíván.

Szintén Lencse Máté a tervezője az Abszolút megvadult betűk (AMB) nevű szellemi játéknak. Aki már játszott szkreblit (scrabble) vagy az érettebb korosztály betűrömit, örvendezve ismerheti fel benne e játékok nyomait.

De nem szabad, hogy ez elbizakodottá tegyen bennünket! Ugyanis magánhangzók nincsenek, mint néhány közel-keleti nyelvben, tehát legalább ebben szabadon garázdálkodhatunk. Szintén szabad a pálya minden olyan szó előtt, amit kellő magyarázattal elfogadnak a játékosok (vagyis akár 1 mgh: strassz, 1 mshg: fiaiéi, áloéiéi, illetve: tűmamó, óntérdű, ártetű [© Karinthy Ferenc]; avagy a mostanában igen aktuális új fogalom: maszkcsók). Lencsés a kviddics típusú nehezítést úgy teszi be, hogy a megalkotott szó rácsba írandó, magasabb szintű játékban pontozni és számlálni kell. És még a betűrablás (ld. ~römi) is engedélyezett!

Kedves szülők, akik hozzám hasonlóan kedvelik a szkreblit, kössék fel a gatyát – főleg a magyarázatok megfogalmazásakor, ám a legcélszerűbb, ha akad egy kamasz a családban, aki segít a szülőknek a rácsok ki-, a szavak betöltésében. Ezt kooperatív változatnak nevezik, és megéri a fáradozást. (Grafika: Bernát Barbara)

A játékot a szerző 99 éves korig ajánlja, kétségtelenül szórakoztató, és amikor elfogynak a kitöltendő tömbök, a kiadónál bizonyára lehet pótlapot beszerezni, vagy egyszerűbb szkrebliként folytatni az emberi kor legvégső határáig.

A szerzők: Lencse Máté, Bojti Anna, Dániel András

Részletek

A kuflik és az esőtánc

Lajka – Űrutazás

Abszolút megvadult betűk