Mégis, kinek az élete? | Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy

Posted on 2020. szeptember 27. vasárnap Szerző:

0


Paddington |

Sophie Mackintosh második regénye, a Kék sorsjegy első pillantásra a közismert megállapítás (majdnem közmondás) továbbgondolásának tűnik, amely szerint a nők két dologért képesek bármire: azért, hogy legyen gyerekük, és azért, hogy ne. Ám ezt a gondolatot a szerző egy olyan disztópikus világba helyezi, amelyben minden lányról az első vérzésekor eldől, lehet-e gyereke, így az ősi ösztönt kielégíteni sokkal nehezebb és kockázatosabb. Mackintosh látványosan felült A szolgálólány meséje és a #metoo mozgalom gyorsvonatára, de a divathullámok meglovagolása nem mindenkinek sikerül egyformán.

Most, amikor sokan úgy érezzük, mi is egy disztópiában élünk, naponta tapasztalunk meg korábban elképzel-hetetlennek tűnt dolgokat – szinte semmi nem tűnik lehetetlennek. Akik hozzám hasonlóan elég érett korúak, már látták a híradásokban a nők jogainak megvonását egyik napról a másikra, például az iráni sah bukásakor. Most pedig a demokratikus jogok bajnokaiként tetszelgő országok sorra vonják meg a szabadságjogokat mindenkitől. Miért éppen az lenne elképzelhetetlen, hogy egy sorsolás döntsön arról, milyen életmódot élhetsz?

A Kék sorsjegy teljes világából nagyon keveset ismerhetünk meg. Nem tudjuk, hogyan jutottak odáig, hogy látszólag mindenki beletörődött a rendszerbe. Azt azonban igen, hogy alapvetően egy láthatatlan kormányzati hatalom árnyékában, a „megbízottaktól” való félelemben élnek. Az is kiderül, hogy mindenki úgy gondolja, az országhatáron túl valami egészen más államberendezkedés van, és akinek nem tetszik a rendszer, annak csak odáig kell eljutnia. A regény elnagyolt világrajza megengedi, hogy szabadon kóboroljon az olvasó fantáziája, így nemcsak a közelmúlt sikerregényei derenghetnek fel a magyar olvasóban, de akár a gulyáskommunizmus képe is.

Mackintosh világában azonban nincs középút, ahogy az ismert mondást módosítani szoktuk: a lónak nincs közepe. A sorsjegy nagyjából arról dönt, hogy egy lány (ha fehér sorsjegyet húz) a kisvárosi Amerika idilli világához nagyon hasonló közegben fog-e élni, gyereket szül és nevel, eltartja egy gondoskodó férj, aki ugyanakkor a gyerekek körül is sokat segít, avagy (kék sorsjeggyel) a nagyvárosi karrier és ehhez kapcsolódóan a következmények nélküli szabad szex lesz a sorsa, szoros emberi kapcsolatok nélkül, mert a városi férfiak ezt nem keresik.

Ebből a felállásból elég nyilvánvaló, hogy a sorsolásra mindenki a kisvárosi idillből érkezik, hiszen gyerekek csak ott születnek. Az is kiderül a lassan kibontakozó történetből, hogy a városi karrierkurva szerepére ítélt lányokat magukra is hagyják, egyedül kell eljutniuk a nagyvárosba. Ha az utat túlélik, elindulhatnak a számukra kijelölt ösvényen. (Ha nem brit, hanem amerikai szerzőről lenne szó, akár saját élményre is gyanakodhatnánk, hiszen az közép- és felsőbb osztályokban az amerikai családok a gyerekeket a középiskola végéig gyakorlatilag burokban tartják, autóval viszik őket mindenhová, mosnak, főznek rá, majd az egyetemista kort elérve gyakorlatilag kilökik őket a fészekből és elküldik őket tökegyedül egy távoli kollégiumba.) A regény kék sorsjegyesei esetében kötelező egy kijelölt pszichiáter állandó látogatása is. Áthallás természetesen itt is van, hiszen bizonyos nagyvárosi körökben a pszichiáter szinte kötelező tartozék ma is, bár elsősorban az USÁ-ban. Saját orvosával kapcsolatban a főszereplő, Calla a klasszikus Stockholm-szindróma (az elrablóik iránti szeretet érzésének kialakulása) tüneteit mutatja, ami nyilván nem elképzelhetetlen reakció.

A regény arra a nyilvánvaló feszültségre épül, hogy nem mindenki akar karrierkurva lenni, akinek azt dobja a gép, ahogy – micsoda meglepetés –, nem mindenki vágyik a Pleasantville jellegű hagyományos családanya szerepre sem. És természetesen megjelenik az a szereplő is, akinek megadják a lehetőséget a szabályok áthágására, „csak” el kell árulnia a társait.

A történet mindenképpen elgondolkodtat a női sorválasztásokról, ám ebben nem segít különösebben az, hogy a férfiak irtózatosan sematikusan és passzívan jelennek meg, hogy a főszereplő egyszerűen idegesítő egy perszóna, és az sem, hogy senkiben nincs törekvés a két véglet között valamiféle átmenetért harcolni. Végig úgy éreztem, Mackintosh regénye egy pillanatra sem kérdőjelezi meg azt, hogy a „jó sors” a nem dolgozó kisvárosi családanya élete, még akkor is, ha felvillan egy olyan szereplő, aki nyilvánvalóan ideggyengesége okán nem akar anya lenni, habár neki a fehér sorsjegyet dobta a gép.

Sophie Mackintosh

Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020
272 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 543 0000 (papír),
ISBN 978 963 543 0451 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Calla tudja, hogy működik a sorslottó. Mindenki tudja. Amikor először megjön egy lány havivérzése, jelentkezik a lottózóban, hogy megtudja, miféle nő lesz belőle. A fehér sorsjegy gyermekekre jogosít. A kék sorsjegy szabadságra.
Leveszik a válladról a döntés rettentő terhét. És ha egyszer húztál, nincs visszaút. De mi van, ha tévedés a neked jutott élet?
A Kék sorsjegy felkavaróan beszél a szabad akaratról, az anyaság problémáiról, emberi mivoltunk és állatias ösztöneink széles határmezsgyéjéről.
A brit Sophie Mackintosh 1988-ban született. Első, The Water Cure című regényét 2018-ban Man Booker-díjra jelölték.