Transzgenerációs traumaregény | Gurubi Ágnes: Szív utca

H. Móra Éva | 

Milyen esztétikai mutatók, milyen együttállások emelnek műalkotássá egy írást?
Az első könyves Gurubi Ágnes – civilben újságíró – egészen prózai indíttatásból kezdte alapozni regényét: mentálhigiénés terápiákra járt, s ezzel párhuzamosan elkezdett felmenői után kutatni. Részéről azonban ez nem pusztán a manapság divatos családfakutatást jelentette. Súlyos elhallgatásokat, nemzedékeken át cipelt, ki nem mondott titkokat érzett a lelki problémák hátterében.

Van egy hang a fejemben. A Duna-parton hallom a legerősebben. Azt mondja, emlékezzek, idézzem fel, mikor fagyott meg a szívem! Menjek mélyre, derítsem ki, találjam meg a többi megfagyott szívű nőt a családban. Fizikai és lelki értelemben is hosszú utazás következett: Amerikába, Argentínába is el kellett menni, hogy találkozzon a messze szakadt, még élő rokonokkal. (Mindezt a Facebookon is lehetett követni: a folyamat lépéseit ott is megosztotta Gurubi Ágnes.) A segítő szakemberek néven is nevezték ezt a nehéz örökséget: transzgenerációs trauma. Ahogy rétegről rétegre sikerült fölfejteni a múltba temetett történéseket, úgy vált egyre világosabbá a szerző számára, hogy ez több mint magánügy, ebből regény lesz. És létrejött a fiktív szereplőkkel megírt (az írónő regénybeli mása Anna lesz), de nagyon is valóságos élményeken nyugvó írásmű.

Valóban nem magánügy ennek a családnak a története, hanem emberiség-ügy. Az ükanya, Hirsch Róza 1945 januárjában a nyilasok áldozatává válik. Hirsch Róza az elsők között van, akit hátulról tarkón lőnek, férjét a többi fekvőbeteggel együtt a kórházi ágyon végzik ki. Merthogy kórházban történt a rémtett; ott, ahol menedéket kerestek és reméltek az üldözöttek. S a dráma folytatódik: a gyilkosok felgyújtják a kórházat a holttestekkel együtt. Szakszerűen, módszeresen, hidegvérrel. Petróleummal dolgoznak.

Minderről a könyv első lapjain olvashatunk. Innentől végig pedig ennek utóhatásáról.

Róza leszármazottai mind elhagyják az országot, egyedül egyik unokája, Bella – a szerző nagyanyja – marad. Ő nem hajlandó a történtekről beszélni, kikeresztelkedik, nem tartja magát zsidónak; ha kérdezik, nem emlékszik. Egyre súlyosabb a csend, egyre nagyobb az elhallgatott dolgok által keletkező űr. A megfagyott szívű nők mellől pedig sorra eltűnnek a férfiak – szintén nemzedékeken át. Elmennek, meghalnak, alkoholisták lesznek. Döbbenten szembesül az olvasó a tragédiák sorával: ha éppen boldogság készül egy pár életében, hát baleset viszi el a fiút. Egy másik férfi – Anna nagyapja – halálos balesetet okoz, ezért börtönbe kerül. Anna apja itallal teszi tönkre magát és családját. A sor női ágon is folytatódik: Anna egyik lánya súlyosan megbetegszik. Úgy érezzük, ennyi bajt már nem lehet tetézni – és mégsem itt jön a megrendülés; vagyis az első mondatban feltett kérdésre itt még bizonytalan volt a válasz. A higgadt, dokumentarista stílusban közölt drámasorozat sokkol ugyan, de inkább az értelemre hat.

• Olvass bele!

A trauma beivódik a legapróbb részletekbe is, itt van a jelen minden pillanatában is. Anna félmaratont fut. Valami József Attila-i érzem őket és emlékezem – érzés keríti hatalmába: …érzem magamban az összes női felmenőm erejét, nagyanyámét, anyámét, ott sorakoznak mögöttem, szívósak, állhatatosak, kemények, kitartóak. Együtt lélegzünk, együtt menekülünk. […] Kilépünk a szögesdrót árnyékából. A mozaikszerű, múltból jelenbe és vissza cikázó szerkesztésmód egyre többet fókuszál a közelmúltra majd a jelenre. És igen, valahogy lassan, észrevétlenül az olvasó is egyre beljebb van az egészben, immár lélekben is. Ha leteszi a könyvet, hiányozni kezd. Közeledik a katarzis.

Anna sorra idézi fel anyjáról, lányáról, apjáról az egészen hétköznapi pillanatokat. Minden történetnek közös velejárója a fájdalom. Lehet-e más a kulcsszó egy ilyen család történetében? Igen. Mert Anna ráérez a döntésre, az útra, amelyre generációk óta ő mer először rálépni: Lassan rájövök, hogy egy új nyelvet kell megtanulnom, és anyám, nagyanyám, dédanyám örökségét magam mögött kell hagynom. Új szótárra lesz szükségem… […] Gyötrődve megy a tanulás. A Szív utca, a gyermekkor talán megszabadul az árnyékoktól. (Óhatatlanul is eszembe jutott Szabó Magda Katalin utcája vagy a Bereményi Géza által felidézett Teleki téri ház – mindannyiunknak megvan a maga fájdalmaival is nosztalgikus gyermekkor-utcája.)

Valódi regény született tehát, néhol dokumentumregény-, máshol lélektani-módszertani színezettel; olvasás közben gyakran feltűnt a filmszerűség is. A hitelesség azonban vitathatatlan.

Olvastam, hogy készül a könyv utánnyomása. Mindenképpen megérdemelne előtte egy alapos, gondos korrektúrát…

Gurubi Ágnes: Szív utca
Kalligram Kiadó, Budapest, 2020
192 oldal, teljes bolti ár 3500 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2800 Ft,
e-könyv változat 2500 Ft
ISBN 978 963 468 1700 (papír)
ISBN 978 963 468 1830 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A múlt végül mindannyiunkat utolér. Ott visszhangzik indulatos mondatainkban, zátonyra futott kapcsolata-inkban, megmagyarázhatatlan testi tüneteinkben. Ahhoz, hogy rájöjjünk, a nagyon is mainak gondolt életünket át- meg átszövi az elmúlt idő, el kell kezdenünk az ismer-kedést. Az ismerkedést anyáink, nagyanyáink, dédanyáink bánataival, örömeivel, szenvedéseivel, veszteségeivel. Ezekből, mint apró igazságdarabokból, végül összeállíthatjuk sorsunk képletét. Megérthetjük döntéseinket, vonzalmainkat, választásainkat. Menjünk vissza a Szív utcába, mert nekünk is van Szív utcánk! Kérdezzünk, kutassunk, emlékezzünk, ahogy Gurubi Ágnes teszi ebben a lebilincselő családregényben, ami visz, sodor magával, mintha egy színes, szélesvásznú filmet néznénk. Ahogy a múlt, úgy a Szív utca története sem múlik el nyomtalanul. Képei, szereplői napok, hetek múlva is felbukkannak, pontosan úgy, ahogyan a legjobb regényekkel történni szokott. – Orvos-Tóth Noémi