Ferenc pápa megmondja (előzetes, részlet)

Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból egy csokorra való olvasható e kötetben. Az indító 2015-ös Laudato siʼ kezdetű enciklika rövidített változata összefoglalja jelenünk legégetőbb problémáit: a globális felmelegedést, a környezetpusztítást, a háborúkat, a menekültválságot, a nyomort.
Mégsem vádirat az emberiség ellen, hanem felhívás egyéni és kollektív bűnbánatra, valamint azonnali, a kereszténység erényeitől átitatott cselekvésre. Ezen kívül Ferenc sokat írt és nyilatkozott a menekültek, a szegények és a fiatalok helyzetéről, de szóba kerül a közöny, a szexuális zaklatás, a kommunikáció, a politika és a hit is.

Kommunikáció

a) Fake news

Isten tervében az emberek közötti kommunikáció a közösség megélésének alapvető módja. Az emberi lény, aki Teremtőjének képmása, és hozzá hasonlatos, képes arra, hogy kifejezze és megossza másokkal azt, ami igaz, ami jó, és ami szép. Képes arra, hogy elbeszélje tapasztalatát, hogy beszéljen a világról, és így építse az események megértését, az azokra való emlékezést. Ám az ember, ha a saját gőgös önzését követi, ettől eltérő módon is használhatja kommunikációs képességét, amint azt már a kezdeteknél láthatjuk Káin és Ábel, vagy a bábeli torony történetében (vö. Ter 4,1–16; 11,1–9). Ennek a hamis használatnak a tipikus jele az igazság meghamisítása, egyéni és közösségi szinten. Ezzel ellentétben az Isten elgondolásához való hűségben a kommunikáció az a tér, ahol az ember kifejezésre juttatja személyes felelősségét az igazság keresésében és a közös jó építésében. Manapság, amikor a kommunikációs közeg egyre inkább felgyorsul a digitális rendszereken keresztül, magunk előtt látjuk az álhírek, az úgynevezett fake news jelenségét, amely arra indít bennünket, hogy elgondolkozzunk e kérdésen, s engem arra ösztönzött, hogy ezt az üzenetemet az igazság témájának szenteljem, ahogy ezt tették már számos ízben elődeim is, VI. Páltól kezdve. Szeretnék e gondolatokkal hozzájárulni ahhoz a közös törekvéshez, hogy elejét vegyük a hamis hírek terjedésének, és újra felfedezzük az újságírói hivatás értékét s az egyes emberek felelősségét az igazság továbbadásában.

Mi a hamis a „hamis hírekben”?

A fake news egy vitatott kifejezés. Általános értelemben a félretájékoztatás jelenségére vonatkozik, amikor akár online, akár a hagyományos tömegkommunikációs eszközökkel hamis híreket terjesztenek. Az alaptalan információkra vonatkozik tehát, amelyek nem létező vagy eltorzított tényekre építenek, és az a céljuk, hogy az olvasót becsapják vagy manipulálják. Terjesztésüknek szándékos célja lehet a politikai döntések befolyásolása vagy gazdasági előny szerzése.

A fake news hatásossága elsősorban azon tulajdonságának köszönhető, hogy képes hasonlítani az igazságra, kézenfekvőnek tűnik. Másodsorban ezek a hamis, de valószerű hírek megragadják a célba vett emberek figyelmét, kihasználják az adott társadalomban elterjedt sztereotípiákat és előítéleteket, olyan felszínes és azonnali érzelmeket gerjesztenek, mint a félelem, a megvetés, a harag vagy a csalódás. A hamis hírek terjedését segíti a közösségi média manipulatív használata: ily módon a valótlan tartalmak hatalmas nézettségre tesznek szert, és a mégoly hiteles cáfolatok is nehezen tudják korlátok közé szorítani az okozott károkat. Azért is olyan nehéz felfedni és kiirtani a fake news jelenségét, mert az emberek homogén, kívülről zárt digitális környezeten belül reagálnak rá, ahova nem tudnak behatolni másféle vélemények és látásmódok. A dezinformálás logikájának eredményeként, ahelyett hogy létrejönne egy egészséges szembeállítás a másfajta információforrásokkal, s így pozitív módon megkérdőjeleződhetnének az előítéletek és elindulhatna egy konstruktív párbeszéd, akaratunk ellenére magunk is egyoldalú és alaptalan vélemények terjesztőivé válhatunk. A dezinformálás drámája a másik fél hiteltelenné tétele, ellenségként való megjelenítése, egészen a démonizálásig, mely konfliktusokat válthat ki. A hamis hírek ilyen módon elősegítik egyrészt az intoleráns, másrészt a túlérzékeny magatartásformákat, s ennek csak az lehet az eredménye, hogy az arrogancia és a gyűlölet még tovább terjed. Végső soron ide vezet az igazság meghamisítása.

Hogyan ismerhetjük fel az álhíreket?

Semelyikünk sem vonhatja ki magát a felelősség alól, hogy szembeszálljon ezekkel a hamisításokkal. Ez nem könnyű feladat, mivel a dezinformálás sokszor változatos, szándékosan körülményes és ravaszul becsapós utakat választ, és nem egyszer igen kifinomult megoldásokat használ. Dicséretesek ezért azok a neveléshez kapcsolódó kezdeményezések, amelyek során megtanítják, hogyan kell olvasni és értékelni a kommunikatív környezetet, miképpen lehet elkerülni, hogy az ember maga is tudatlanul a dezinformálás terjesztőjévé váljon, hanem inkább cselekvő módon leleplezze. Dicsérendők azok az intézményi és jogi lépések is, amelyeknek célja a jelenségnek gátat szabó szabályok meghozatala, s azoknak a technológiai és médiavállalatoknak a kezdeményezései is, amelyek arra törekszenek, hogy ellenőrizzék a sokmillió digitális profil mögött rejtőző identitásokat.

Ám ha le akarjuk leplezni a félretájékoztatás mechanizmusait, ehhez mélyreható és figyelmes mérlegelés szükséges. Amit fel akarunk tárni, nem más, mint amit a „kígyó logikájának” nevezhetünk, amely mindig álcázni tudja magát, hogy azután megmarjon. Ez ugyanaz a stratégia, mint amelyet a Teremtés könyvében olvasunk a „ravasz kígyóra” vonatkoztatva, aki az emberiség létének hajnalán megalkotta az első „fake news”-t (vö. Ter 3,1–15), mely elvezetett a bűnbeesés tragikus következményeihez, és az első testvérgyilkosságban konkretizálódott (vö. Ter 4), majd számtalan más bűnben is, melyeket Isten, a többi ember, a társadalom és a teremtett világ ellen elkövettek. A „hazugság atyjának” (Jn 8,44) ügyes módszere az álcázás, az észrevétlen és veszedelmes rászedés, amely behálózza az ember szívét hamis és behízelgő érvelésével. A bűnbeesés elbeszélésében a kísértő úgy közelít az asszonyhoz, hogy barátjának tetteti magát, aki az ő javáért aggódik, és beszédét olyan állítással kezdi, amely igaz, de csak részben az: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” (Ter 3,1). Amit Isten Ádámnak mondott, valójában nem az volt, hogy egyetlen fáról sem ehetnek gyümölcsöt, csak egyetlen fáról volt szó: „a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél” (Ter 2,17). Az asszony válaszában elmagyarázza ezt a kígyónak, ám enged a provokációnak: „Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok” (Ter 3,2). Ennek a válasznak jogi érvelése és pesszimista áthallása van, és az asszony, amikor hitelt ad a hamisítónak és enged annak, ahogyan ő állítja be a tényeket, engedi letéríteni magát a helyes útról. Így először figyelmesen meghallgatja, amikor az bizonygatja: „Semmi esetre sem fogtok meghalni” (Ter 3,4). Ezután a kísértő által felvázolt elemzés már hihető színben tűnik fel: „Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” (Ter 3,5). Végül az ember odáig megy, hogy megkérdőjelezi Isten atyai figyelmeztetésének hitelét, mely az ember javát szolgálta, és enged ellenfele vonzó csábításának: „Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére” (Ter 3,6). Ez az elbeszélés egy lényegi tényt emel ki témánk szempontjából: semmilyen félretájékoztatás nem ártatlan; sőt, ha bízunk a hamis dolgokban, annak tragikus következményei lehetnek.

Ami ebben szerepet játszik, az a sóvárgás. A fake news gyakran vírus módjára terjed, gyorsan és szinte feltartóztathatatlanul, s ennek oka nem annyira a közösségi médiát jellemző megosztás logikája, hanem sokkal inkább a telhetetlen vágy, amely oly könnyen felébred az emberben. A félretájékoztatás okai is a hatalom, a gazdagság és az élvezet iránti vágyban gyökereznek, de végeredményben egy olyan csalás áldozataivá tesz bennünket, amely sokkal tragikusabb az egyes bajok megjelenési formáinál, mert ez maga a bűn, mely hazugságról hazugságra szállva végül megfosztja szívünket a szabadságtól. Ezért mondhatjuk, hogy igazságra nevelni nem más, mint megtanítani felismerni, megítélni és mérlegelni azokat a vágyakat és hajlamokat, amelyeket saját magunkban érhetünk tetten: ezáltal érhetjük el, hogy ne fosszon meg minden jótól az, hogy minden kísértésbe „beleharapunk”.

„Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32)

A félrevezető nyelvezettel való folytonos érintkezés ugyanis azt eredményezi, hogy összezavarodik az ember belső világa. Dosztojevszkij tett ezzel kapcsolatban egy jelentős megfigyelést: „Aki önmagának hazudik, és önnön hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzon, átengedi magát a szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szüntelenül hazudik az embereknek is, magának is” (A Karamazov testvérek, II., 2.).

Akkor hát hogyan védekezhetünk ez ellen? A hamisság vírusa elleni leghatékonyabb védelem, ha engedjük az igazságnak, hogy megtisztítson bennünket. A keresztény világlátás szerint az igazság nem csupán fogalmi valóság, mely a dolgokról alkotott ítéletünket meghatározza, és igazként vagy hamisként sorolja be őket. Az igazság nem csupán abban áll, hogy világosságra hoz homályos dolgokat, „felfedi a valóságot”, amire a régi görög kifejezés, az alétheia utal (ennek eredete az a-léthész, vagyis a „nem rejtett”). Az igazságnak az élet egészéhez köze van. A Bibliában egybekapcsolódik a támogatással, a szilárdsággal, a bizalommal, amint ezt a szó gyöke, az áman is sugallja, amelyből liturgikus szavunk, az ámen is származik. Az az igazság, amire támaszkodhatunk, hogy el ne essünk. Ebben az értelemben az egyetlen valóban megbízható és bizalmat érdemlő támaszunk, akire számíthatunk, aki „igaz”, maga az élő Isten. Ezért mondja Jézus: „Én vagyok az igazság” (Jn 14,6). S ezért az ember újra meg újra felfedezi az igazságot, amikor megtapasztalja önmagában annak hűségét és megbízhatóságát, aki szereti őt. Egyedül ez teszi szabaddá az embert: „Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32).

Megszabadulni a hamisságtól és keresni a kapcsolatot: ez az a két összetevő, amely nem hiányozhat ahhoz, hogy szavaink és tetteink igazak, hitelesek és megbízhatók legyenek. Ahhoz, hogy az igazságról ítéletet tudjunk alkotni, azt kell mérlegre tennünk, hogy mi az, ami segíti a közösséget, előmozdítja a jót, és ezzel szemben mi az, ami elszigetel, megoszt és ellentétet szül. Az igazságot valójában nem lehet úgy birtokba venni, hogy rajtunk kívül álló, személytelen dologként ránk kényszerítik, hanem csak úgy, ha az emberek közötti szabad kapcsolatban, egymás meghallgatásában testet ölt. Ezentúl az igazságot soha nem szűnhetünk meg keresni, mivel valami hamisság mindig beférkőzhet abba is, amikor igaz dolgokat mondunk. Hibátlan érvelést lehet építeni tagadhatatlan tényekre, ám ha ezt arra használják, hogy valakit ennek segítségével bántsanak és lejárassanak mások előtt, bármilyen igaz is, nem lakik benne az igazság. A kimondott szavak igazságát a gyümölcsökön tudjuk lemérni: veszekedés, megosztottság, beletörődés támad belőlük, vagy pedig tudatos és érett utánagondolást, építő párbeszédet, termékeny munkát eredményeznek.

A béke a valódi hír

A hamisság elleni legjobb ellenszert nem stratégiák, hanem a személyek jelentik, olyan emberek, akik mentesek a telhetetlen vágytól, készek meghallgatni másokat és az őszinte párbeszéd fáradságán keresztül elősegítik az igazság előtérbe kerülését. Olyan emberek, akiket vonz a jó, és felelősen bánnak a nyelvvel. Ha a félretájékoztatás útvesztőjéből kivezető út a felelősség útja, különösen nagy jelentősége van azoknak a személyeknek, akik munkájuknál fogva felelősséget viselnek a tájékoztatásban: az újságírók, a hírek őrei. A mai világban az újságírás nem csupán egy a foglalkozások közül, hanem valóságos küldetés. Az újságíróknak a hírek áradata és a szenzációk örvénylése közepette az a feladatuk, hogy emlékezzenek: a hírekben nem az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban juttassák el az olvasóhoz, és minél nagyobb olvasottságra tegyenek szert – a legfontosabb az emberi személy. Aki informál, az formál, az emberek életével bánik. Ezért a források megbízhatósága és a közlés hiteles volta valódi folyamat, mely hozzájárul a közjó fejlődéséhez, bizalmat szül és a közösségvállalás és a béke útjait nyitja meg.

Szeretnék ezért felhívni mindenkit, hogy segítse elő a békét szolgáló újságírást, s ezalatt a kifejezés alatt nem a „mindent feljavító” újságírást értem, mely tagadná a súlyos problémák létezését és megédesítene mindent hírt. Éppen ellenkezőleg, olyan újságírást értek alatta, amely nem kendőz el semmit, szembeszáll a hamissággal, a nagy hatású szlogenekkel és a látványos nyilatkozatokkal – olyan újságírást, amelyet személyek végeznek személyek számára, szolgálatként, mindenkinek; legfőképp azoknak – és a világban ők vannak többen –, akiknek nem hallatszik a hangja. Olyan újságírást értek alatta, amely nem „felégeti” a híreket, hanem utánajár a konfliktusok valódi okainak, hogy meg lehessen érteni azok gyökerét, és túl lehessen lépni rajtuk jó szándékú folyamatok elindításával. Olyan újságírásra van szükség, amely alternatív megoldásokat kínál a szenzáció tovaterjedésével és a verbális erőszakkal szemben.

Fordította: Domokos György

Forrás: Az igazság szabaddá tesz benneteket (Jn 8,32). Álhírek és békét szolgáló újságírás. Üzenet a tömegtájékoztatás 52. világnapjára, 2018. május 4.

Ferenc pápa megmondja (Király Levente szerk.)
Fordítók: Cserháti Ferenc, Domokos György, dr. Diós István, Németh Gábor, Tőzsér Endre
Corvina Kiadó, Budapest, 2019
280 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2792 Ft,
e-könyv változat 2399 Ft
ISBN 978 963 136 6372