Mi a titka? | Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Cserhalmi Imre |

Szokatlanul könnyű ezúttal a recenzens helyzete, mert az itt szóba hozandó mű két éve jelent meg és abszolút siker, tehát olvasót toborozni, érdeklődést kelteni, kedvet csinálni hozzá csaknem felesleges. De talán kelthet némi figyelmet annak a röpke vizsgálata, hogy mitől vált ilyen gyorsan és ennyire népszerűvé.

Például attól, hogy az Örökölt sors több műfajú könyv. Tudományos ismeretterjesztés, praktikus tanácsadás, pszichiátriai műhelytudósítás keveredik benne személyes élettapasztalatokkal, jelentős tudósok, sőt írók-költők-dalszövegírók (Babits, Tóth Árpád, Háy János, Bródy János) fontos mondataival, a hazai társadalom állapotát „bekalkuláló”, de sohasem aktuálpolitikai utalásokkal. (Például a hitrendszerekről szólva mindenféle sunyiság, célozgatás nélkül, tökéletesen írja le a diktátorok politikai manipulációjának egyik fő elemét-eszközét.) Mindezt pedig Orvos-Tóth Noémi élvezetesen könnyed stílusa fogja össze, amely érzékenyen alkalmazkodik a különféle történetek helyszínéhez, szereplőihez, tanulságához.

Márpedig – ez is sikerteremtő tényező – a könyv telis tele van sztorikkal. És olyan kifejezések, mint homlokzatóvás, lojalitáskonfliktus, történetek oszcilláló íve, emlékbetörés, helytállástörténet, intergenerációs identitás, érzelmi parentifikáció, frontális lebenyi deficit, poszttraumás stressz zavar döccenés nélkül simulnak a szövegbe, anélkül, hogy az olvasónak akár csak másodpercnyi értelmezési zavart okoznának. Úgy értesülünk a sorsanalízistől a narratív pszichológián át a transzgerenációs kutatásokig – természetesen Freudon, Jungon, Popper Péteren vagy Esther Perelen is át –, továbbá a tudományos irányokról, problémákról és vívmányokról, hogy az olvasó esetleges járatlansága a témában cseppet sem feszélyező.

Azt hiszem, hogy a szerző stílusának érzékeny könnyedsége a személyes derűjéből, jó értelemben vett, ellenállhatatlan közlésvágyából ered. Nem udvarol az olvasónak, nem is oktatgatja, mégis úgy kerül közel hozzá, mintha vele együtt fedezné fel, értené meg a mai életét, és akarná boldogabbá tenni a jövőjét. Aforizmatikus mondatokat idézni is, alkotni is szeret. Például: „A gyerek története mögött mindig keresd a szülőt”, vagy: „Ha a beszéd csal, a lélek belebetegszik”, vagy: „Mesélj a családod múltjáról, és megmondom, hogyan boldogulsz a világban”, vagy: „Meséld el, hogyan szerettek, és én megmondom, hogyan szeretsz.”

• Olvass bele!

Az Örökölt sors lényegében a nem egészen új keletű, de az utóbbi egy-két évtizedben fellendült transzgenerációs kutatásokról és – főleg! – szemléletről szól. Ezt ígéri a könyv borítóján: „…szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.” A könyv maradéktalanul teljesíti borítója ígéretét, ez bizony manapság nem mindennapos olvasói élmény. Amint az sem – elég sok, mondjuk így, pszichológiából élő szerző kinyomtatott dolgozatát ismerve állíthatom –, hogy minden olyan kollégájára, akit idéz vagy említ, akad elismerő mondata.

Bevallom, személyes elfogultsággal szeretem ezt a könyvet. Ugyanis szóban és írásban, sőt az utóbbi három évben két könyvemben is hangoztatom azt a rögeszmémet, hogy a generációk közti, mind ijesztőbb méretű szakadékok áthidalásáért minden generációnak kutyakötelessége nagyon őszintén elmesélnie az életét a gyerekeinek és unokáinak. Orvos-Tóth Noémi pedig ezt írja: „Minél kevesebbet tudunk arról, mi mindenen mentek keresztül a felmenőink, annál nagyobb eséllyel visszük tovább traumáikat a saját életünkben (és adjuk át a gyerekeinknek is.)”

Aki e könyv révén – persze, a megspórolhatatlan önismereti munkával együtt – sok kérdésére választ nyer az elődei múltjának okos feltárásából, egyúttal nagy lehetőséget is kaphat az élete megértéséhez, sőt formálásához. De akadhat, aki ezt csupán önigazolásra hasznosítja, valamiféle eleve elrendelésnek fogja fel, és a friss, esetleg megrázó felismeréseket nem szellemi, lelki erőinek mobilizálására használja. Körülbelül úgy, ahogyan Zsolnai Hédi énekelte Juliette Gréco dalát: „Ilyen vagyok, ilyen, nem változtatsz ezen…”

Az előbb említett elfogultság fogalmaztat velem egy igényt. Róluk – és értük – is írhatna könyvet Orvos-Tóth Noémi!

Jó látni, hogy az Örökölt sors a Kulcslyuk Kiadónál a szó szoros értelmében is jó kezekbe került, különösen látványos eredménye a kiadói műgondnak Szabó György borítója.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
– Családi sebek és a gyógyulás útjai 
Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2018
288 oldal, teljes bolti ár 3360 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2520 Ft,
e-könyv változat 2350 Ft
ISBN 978 615 593 2007

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege (részlet)

Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.
A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd – amit a modern kutatások eredményei is igazolnak –, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban – hogy csak néhány lehetséges példát említsek.
Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.
Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.