Kiscsoportosnak lenni a Sárkányoviban | Czernák Eszter: Sárkányovi

Posted on 2019. szeptember 3. kedd Szerző:

0


Gyovai Katalin |

Mindig nehéz feladat elé állítja a szülőket az óvoda-, illetve iskolakezdés. Ezek ugyanis nagyon fontos fordulópontok a gyerekek életében, amelyekre nem árt lélekben felkészíteni őket. Czernák Eszter Sárkányovi című könyve vidáman, könnyeden oldja az óvodakezdéssel kapcsolatos szorongásokat. A szülőkét is.

Szinte észrevétlenül segíti be a szerző a gyerekeket az óvoda kapuján. A könyvbeli óvoda ugyanis különleges: a sárkányoviba ugyanis varázslények járnak: trollok, manók, unikornisok, jetik – az óvónéni pedig egy szuperkedves boszorkány. Gyerekek és a szülők egyformán fogják szeretni.

A főszereplő Zoé, a háromfejű kis sárkány, aki kissé idegesen készül az első ovis napjára. Hamar kiderül azonban, hogy nincs mitől tartania, hiszen olyan helyen fogja tölteni a nappalait, ahol hozzá hasonló varázslény csemetékkel együtt játszhat. Varázslatos világ tárul fel előttünk, ahova egyáltalán nem félelmetes, sőt kimondottan megnyugtató belépni.

A Rátkai Kornél által illusztrált könyvben végigkísérhetjük az ovisok naponta ismétlődő tevékenységeit és az ezzel járó nehézségeket. Mi van, ha nem túl étvágygerjesztő az ebéd? Ha a játék után folyton el kell pakolni? És mit lehet akkor tenni, ha semmi kedvünk a délutáni alváshoz? Ezek mind-mind ismerős helyzetek egy kezdő óvodásnak. Czernák Eszter pedig – ahogy az már korábbi köteteiből is kiderült – tele van kreatív megoldásokkal a váratlanul felmerülő helyzetekre. Olyan kedves stílusban teszi ezt, hogy szinte mi, felnőttek is újraéljük ovis éveinket.

Czernák Eszter kétgyerekes anyuka, aki hobbiból kezdett el írni, majd próbaképpen elküldte néhány írását a Pagony Kiadónak. Ezek közül vált gyerekkönyvvé A világ legjobb játszótere és a Sári és Berci otthon.

Hogy miért varázslényeket választott a harmadik könyve főszereplőnek? „Sok évig dolgoztam marketingesként, rengeteg piackutatást láttam, ahol gyakran tettünk fel a kutatásban részt vevőknek olyan meghökkentő kérdéseket, mint például: Ha ez a tusfürdő ember lenne, hány éves lenne? Hol lakna? Kik lennének a barátai?

Az ilyen elsőre agyamentnek tűnő kérdések nagyon sokat segítenek abban, hogy olyan problémák, tulajdonságok kerüljenek a felszínre, amiket csak ilyen elvont, vicces körülmények között tudunk megfogalmazni. Azt gondoltam, ha a felnőtteknél beválik, hátha a gyerekeknek is egyszerűbb egy képzeletbeli világ kapcsán beszélni az érzéseikről, félelmeikről az ovikezdéssel kapcsolatban. Ugyanakkor nagyon izgalmasnak tűnt, hogy olyan világot alkossak, ahol én hozom a szabályokat, ahol semmi sem lehetetlen.

Czernák Eszter

Arra gondoltam, nem aprózom el, nem elégszem meg egy beszélő macskával. Legyen minden szereplő képzeletbeli lény, sőt legyenek különleges tulajdonságaik, hogy még mókásabbak legyenek. Remélem, hogy a különleges kis óvodásaim csetlései-botlásai által sikerül megnevettetnem a gyerekeket, mert a nevetésnél semmi sem oldja jobban a feszültséget.”

Az írásban látható illusztrációk Rátkai Kornél grafikái

A teljes interjú a pagony.hu oldalon olvasható.

Czernák Eszter: Sárkányovi
Illusztrálta: Rátkai Kornél
Pozsonyi Pagony Kiadó, Budapest, 2019
64 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2392 Ft,
ISBN 978 963 410 4919

Beszélgetés a könyv grafikusával, Rátkai Kornéllal