Politizáló előadások | Trafó, 2020. január

Posted on 2020. január 7. kedd Szerző:

0


Kedd: Minden, ami állandó, elpárolog

Kedd: Minden, ami állandó, elpárolog (AP)

Xénia MM |

Aktuális társadalmi-politikai kérdések, a hang narratív ereje és a „zene átlátszósága” áll a Trafó Kortárs Művészetek Háza kiemelt januári előadásainak fókuszában. Francia, portugál, olasz, szerbiai magyar és görög alkotók nemzetközi viszonylatban sikert aratott produkciói érkeznek Budapestre.

Január 9-én és 10-én gigantikus Európa-performansszal tér vissza a Trafóba a francia újcirkusz fenegyereke, Phia Ménard, aki ezúttal civilizációnk alapjaira kérdez rá. A 2017-es kasseli Documenta felkérésére készült The Mother House/Maison Mère című látványos előadása az európai kultúra összeomlását vizionáló színházi metafora. A női testet öltő Ménard celluxból és kartonból felépíti az athéni Parthenónt, ami arra a tényre is reflektál, hogy az EU kartonlapokat küldött menedékház gyanánt a Görögországba érkező menekülteknek. Az ismert francia alkotó többször járt már a Trafóban társulatával, a Cie. Non Novával, legutóbb 2014-ben az Örvény, 2015-ben pedig A főn délutánja című újcirkuszi előadásaival aratott sikert.

Phia Ménard: The Mother House / Maison Mère (JLB)

A menekültkérdéssel két másik előadás is foglalkozik, eltérő nézőpontból és formanyelven. Január 15-én a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az Úr nevében című „politikailag brutálisan inkorrekt előadása” érkezik, amely két nagy vallási kultúrát, a kereszténységet és az iszlámot állítja szembe egymással. Urbán András direkten politizáló, szókimondó rendezése az egyén felelősségét állítja középpontba, a gyűlöletbeszéd és a politikai paradigmaváltás kereszttüzében.

Kosztolányi Dezső Színház: Az Úr nevében (ME)

A portugál Cláudia Dias és az olasz Luca Bellezze Kedd: Minden, ami állandó, elpárolog előadása ezzel szemben szavak nélkül, a Menő manó rajzfilmből ismert animációs fonáltechnikával meséli el egy Szíriából Olaszországba menekülő palesztin kisfiú megható történetét. Egyetlen alkalommal, január 17-én lesz látható.

A zene, illetve a műfaji határokkal való kísérlezetés is meghatározó szerepet játszik a Trafó éveleji programjában. Január 11-én az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében az osztrák Studio Dan ad koncertet, stílusában a hangszeres színház, a jazz, a rock és az improvizáció egyaránt jelen van. Az esten többek között elhangzik Vinko Globokar, Párizsban élő zeneszerző Passaggio verso il rischio, azaz Átjáró a kockázat irányába című, az együttes számára komponált darabja is. Január 18-án a Trafó koncertkínálatában az egyedi stílusáról ismert olasz jazz-zongorista, Kekko Fornarelli klasszikus felállású triója mutatkozik be.

A tánc kedvelői egy különleges, zenei fókuszú görög produkciót láthatnak január 24-én és 25-én. Az Opus című előadás azt vizsgálja, hogyan lehet a klasszikus zene szabályait átfordítani a tánc nyelvére, mint ahogy azt a Rosas Love Supreme című előadásban is láthattuk. A test a hangszer vizuális megjelenítőjévé válik, és a Bach-zene partitúrája diktálja a koreográfiát.

Christos Papadopoulos koreográfus Amszterdamban tanult, majd Leon and the Wolf néven saját társulatot alapított. Munkái bekerültek az Aerowaves legjobb előadásai közé, 2004-ben tagja volt az athéni Olimpiai Játékok nyitó és záró eseményét koreografáló csapatnak.

Január 21-22-én Még egy táncelőadás munkacímen új produkcióval jelentkezik a Hodworks. Hód Adrienn koreográfus-rendező ezúttal nem átfogó társadalmi problémákkal, hanem az előadás jelenségével, a néző, a táncosok és a koreográfus szerepkörével és tereivel foglalkozik.

Január 31-én mutatja be közös projektjét Kálmán Eszter látványtervező és a mind külföldön, mind itthon sokat dolgozó zeneszerző, Matkó Tamás, akik a hang narratív szerepét kutatják két tematikailag összefüggő, de formailag különböző előadásban. A Domestic Noise című első részben Kálmán Eszter és férje, Friedenthal Zoltán közreműködésével egy párkapcsolati történet bontakozik ki; a Quad című második rész középpontjában pedig Beckett azonos című, eredetileg tévéjátéknak írt darabja áll.

A Trafó Galériában január 17-én nyílik meg Trapp Dominika Ne tegyétek rám! című egyéni kiállítása, amely a népi kultúra által kijelölt mozgástér határait feszegeti. A smART! XTRA sorozat január 13-i interaktív Loop Gallery-prezentációja kortárs magyar művészek munkáin keresztül vizsgálja a manipulált tartalomgyártás kérdéseit.

Fotók: Jean-Luc Beaujault (JLB), Molnár Edvárd (ME), Alipio Padilha (AP), Patroklos Skafidas (PS)

Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.trafo.hu