Paddington |
Mielőtt belevágnék, szeretném bejelenteni, hogy elfogult vagyok. Imádom Fredrik Backman szarkasztikus humorát és a humor mögött rejlő mély gondolatokat. Április, a Könyvfesztivál környékén jelent meg az Amit a fiamnak tudnia kell a világról című, 2012-ben íródott kötete. Backman friss szülői élményeit osztja meg velünk, a megszokott iróniával és empátiával. De több ez a könyv: szerelmi vallomás egy asszonyhoz, egy apához és egy kisbabához.
Vakmerő módon egy repülőúton olvastam el, és bizony kaptam fura pillantásokat utastársaimtól, amikor fel-felröhögtem (erre nincs finomabb szó). Itt például csaknem eldobtam a könyvet:
„Az ember ráköp a szalvétára.
Aztán letörli a gyerek arcát a szalvétával.
Nem köpünk egyenesen a gyerekre.”
(Itt és most rögtön megdicsérem Bándi Eszter ragyogó fordítását.) Az 1981-es születésű szerző a kétezres évek elején lett szülő, én magam jó tíz évvel korábban. Szülői Facebook-csoportokban, fiatal (na, jó, nálam fiatalabb) szülők bejegyzéseit olvasva pontosan ugyanaz az érzésem, mint Backman sorait olvasva. Nem szeretnék most kisgyerekes szülő lenni! Vagy ha az lennék, biztosan énrám néznének úgy a többiek, mintha gyerekgyilkos lennék. Oooopsz, ez már akkor is így ment, amikor a fiam kicsi volt, mert mindig rajta volt a legkevesebb meleg ruha, és vele fakszniztunk a legkevesebbet. Pedig akkor még sokkal kisebb volt a csoportnyomás (peer pressure). De már lehetett érezni a mostani idők előszelét a halálbiztonságos (erről majd máskor) játszótereken.
Miközben remekül szórakoztam, nagyokat bólogattam, amikor olyan balesetekkel találkoztam, amik velem vagy az apukával (esetleg a saját apukámmal) is megestek, sok minden átfutott az agyamon. Leginkább az, hogy mennyire rémisztő lehet ma kisgyerekes szülőnek lenni, főleg ha valaki a mai elvárások tengerében próbál navigálni. Védőeszközök mindenhol, semmi cukor, glutén vagy tej. Ezekről pár éve még ösztönösen tudtuk, hogy nem mindenki szervezetének ártanak. Nem kell előre bekötni fejünket, még senki sem vágott kupán.
Backman olyan szülőnek tűnik, aki szintén ösztönösen próbál apa lenni, és mindent megtesz, hogy azt a rövid pár évet, amikor a gyerek még igényli a társaságunkat, istenigazából élvezze. Még akkor is, ha ezzel a védőnő, más anyukák vagy a szomszéd rosszallását vívja ki. (Fredrik, nyugi, ettől te még jó apa vagy.) Ez az egyik fontos kérdés, amit a fiatal szülő-olvasók talán feltesznek maguknak: Van még időnk élvezni a szülőséget?
Mert bizony, ellentétben azzal, ami ma csorog a médiából, szülőnek lenni: buli. Oké, nagyszülőnek lenni nagyobb buli, de a gyereke(i)d első 10-12 évét bizony élvezni kellene. Ehhez pedig egy csomó dolgot, ahogy ezt ma divatos mondani, el kell engedni. Take it easy. Ne vedd túl komolyan. Ne szívd mellre. Ha ez elmarad, a mai fiatal szülők bizony bajban lesznek, amikor majd kamaszodnak a gyerekeik. Néhány éve állapítottuk meg egy barátnőmmel, hogy ezek a kedves és vicces emlékek akadályoznak meg bennünket, hogy (pimasz) kamasz gyerekeinket megfojtsuk, agyoncsapjuk. Aki mást mond, az vagy nem őszinte magához, vagy nem volt még kamasz gyereke. Kedves fiatal szülők, ti is túléltétek, sőt a szüleitek is. Az én apukám is felejtett el cipőt adni rám. Az én fiam is evett csokit, sőt 10 hónaposan tatárbifszteket (azért akkor a nagyszülők kicsit aggódtak 1-2 napig, mert náluk esett meg a dolog). És rengeteget nevettünk, játszottunk, élveztük a gyerekkort és élveztük, hogy szülők vagyunk.
Backman minden sorából érződik a felesége iránti szerelem és tisztelet. Ez utóbbi szintén valamelyest deviánsnak számít a mai nőtudatos (sic!) világban. Főleg Svédországban, ahol a szerző él. Van egy norvég kollégám, aki éveken keresztül annyira próbálta mutatni, hogy ő semleges neműnek tekint(ahogy azt a skandináv ethosz elvárja), hogy többször beugrott elém az ajtóba, és jól egymásnak ütköztünk. Aztán leültem vele, és megbeszéltük, hogy ennek nem kell így lennie, én nem bánom, ha előre enged vagy ő cipeli a konferenciára a 30 kiló papírt. Backman üzenete végtelenül szimpatikus számomra. Engedjük meg a nőknek, hogy nők legyenek, vegyük tudomásul, hogy vannak ösztönök, amik a legtöbbször másként működnek a nők és a férfiak esetében. Vegyük tudomásul: a legtöbb nő szereti, ha a férfi tudja, hogy fizikailag erősebb nála, ezért segít neki. Ettől még nem leszünk kevésbé egyenlőek. És az is lehet, hogy a szoba pókját majd a nő tessékeli ki.
A könyv fiatal apukája már Y generációs, én magam egy nemzedékkel idősebbnek számítok. Ő már azok közé tartozik, akik a digitális világba nőttek bele, vagyis ahol a megoldásokat megkeresni nem papírral, ceruzával, kalapáccsal vagy csavarhúzóval kell, hanem internetes keresőmotorral szokás. Backman ehhez kapcsolódóan is elrejtett néhány erősen megfontolandó gondolatot a mindent megjavítani, megoldani képes nagyszülők kapcsán. A klímakatasztrófa és kíberterrorizmus világában – ne aggódjon a kedves olvasó, ezekről nem esik szó a könyvben – elgondolkodtató, hogyan élnének túl a mai fiatal szülők internet nélkül. Főleg, ha esetleg egy darabig csak búzakenyeret és tehéntejet, ne adja ég, fehér cukrot lehetne beszerezni.
Egészen biztosan nem utoljára olvastam ezt a karcsú kötetet, és remélem, sok fiatal, a csipkelődő (ön)gúnyt értő szülő is elolvassa. És nagyon kíváncsian várom Backman személyes beszámolóját az iskolás és a kamasz évekről. Remélem, megírja.
Fredrik Backman: Amit a fiamnak
tudnia kell a világról
Fordító: Bándi Eszter
Animus Könyvek, Budapest, 2019
176 oldal, teljes bolti ár 3290 Ft,
kedvezményes webshop ár 2632 Ft,
ISBN 9789633242827
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
„Amikor gyerekünk lesz, az olyan, mintha markológépet próbálnánk vezetni egy porcelánboltban. Begipszelt lábbal. Fordítva felvett símaszkban. Részegen.”
Hogy milyen szülőnek lenni, arról mindenkinek más a véleménye, de azt, hogy a gyereknevelés számos nehézséget, buktatót, vicces és megható fordulatot tartogat, senki sem vitatja.
Fredrik Backman, Az ember, akit Ovénak hívnak szerzője ebben a briliáns kis kötetben éppen ezeket a fordulatokat veszi sorra. Szó esik itt repülőterekről, műanyag zsiráfokról, együttesalapításról, pankrációról és még sok más hasznos és haszontalan dologról. Személyes, szókimondó, tiszteletlen, és rendkívül szórakoztató.
Posted on 2019. június 26. szerda Szerző: olvassbele.com
0