Kétszer férfi-nő | Szerelmes Chagall; Borítékolható szerelem / ZsiMü

Bedő J. István |

Érdekes élmény volt szinte egymás után megízlelgetni a Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) két teljesen különböző programját – mert az összegzésből az is kiderült, hogy sokkal több a közös bennük, mint a különbség.

Marc Chagall valamiképpen mindannyiunk ismerőse, azoknak is, akik festőként talán nem, csak idézetként ismerik a világhíres musical ilyen-olyan feldolgozásaiból vagy színre viteléből. Lényegesen kevesebben vannak persze, aki végiglapozgatták életművének kivonatolt köteteit és valószínűleg még kevesebben, akik életrajzát is ismerik.

Horgas Eszter, a ZsiMü visszatérő vendége a Szerelmes Chagallt állította műsora tengelyébe és címébe – csak azért nem mondom, hogy középpontjába, mert az a fuvolajátéka volt. A festő megszemélyesítője és megszólaltatója szerepére Bálint Andrást kérte fel. A félig vagy inkább alig szcenírozott előadásban a művészt életrajzából, leveleiből ismerjük meg, és így derül fény arra, hogy a Vityebszkből a világhírnév magasába jutott kis festő (aki a festőiskolában csak azt tudta eldönteni, milyen festészetet NEM akar művelni) képei miért olyanok – amilyenek. Mert Bellát megismerve a föld, a város, a tetők, templomok fölött kezdenek el repülni.

A Bella-szerelem (meg hát a világhelyzet) az oka, hogy Sagalovics elhagyja a cári Oroszország (mostoha)anyácskát, Párizs, Berlin, az Egyesült Államok lesz lakhelye – talán az otthona is. Legalábbis amíg Bellával együtt élhetnek.

Horgas Eszter ezt a vándorlást varázsolta át zenévé, válogatva a huszadik század markánsan ismerős és olykor kevésbé ismert muzsikáiból. Ebbe a csokorba belefért klezmer zene, aztán orosz, francia, német szerzők művei – és azért Joseph Cosmát tekintsük csak magyarnak…

Külön kell ismét szólnom arról, hogy ismét volt nagy-nagy szerencsénk meghallgatni Gershwin Kék rapszódiájának fuvola-zongora verzióját, ezúttal is a ClassJazz Band kvintettel erősítve (2016-ban a mű már megszólalt így).

Természetesen a zenés szerelemrajzot Chagall képei illusztrálták – s akik legfőképpen Horgas lenyűgöző fuvolajátékáért jöttek, Bálint Andrástól kaptak némi magyarázatot, miért zöld a szamár, az ifjú pár hogyan tud az ablakon kilépve, összebújva szárnyalni Párizs egén.

Volt meglepetés is: Hárs Róza tűnt fel vendégként, ő énekelte sejtelmesen a sanzon és a dzsessz határvonalán egyensúlyozva a Hulló faleveleket.

*

Nyáry Krisztiánt szívesen választják partnernek színészek, énekesek, mert színes történeteit kedvesen, kellemes orgánummal mondja el, csokorba fogva ismert személyek életének kevésbé mélyen ismert epizódjait.

Ezúttal Náray Erika választotta színpadtársnak az irodalomtörténész szerzőt, és a közelmúlt sikerkönyvéből (Írjál és szeressél) válogatta össze kettőjük számára, melyik sztorikat lehet a Náray szívének legkedvesebb dszesszmuzsikával összegombolni. Az írók-költők közül Móricz Zsigmond (és Simonyi Mária), Ady (és Léda), Krúdy (és mellette többen: Váradi Zsuzsika, ugyebár, de hát előtte még Zsuzsika mamája, Váradi Rezsan…, továbbá a szeretetreméltó irodalmi kurtizán Pilisi Róza), Örkény István (és Nagy Angéla – idős Nők Lapja-olvasóknak és könyvből főző háziszemélyeknek [ez most píszí] F. Nagy Angéla), Mikszáth ˙(és Mauks Ilona, s a kettejük kétszeri házassága. És persze Radnóti és Fanni, Szerb Antal és Bálint Klári. Meg a marha zseni, Karinthy Frici és a férfifaló Böhm Aranka a mindennapos csatáikkal. Aztán Kosztolányi megbeszéli Harmos Ilonkával, hogy meghal, de szerelmes másba, és a csupa ó, csupa jaj Ilona keményen helyre teszi az aspiráns Radákovics Máriát. Tessék elolvasni…

No de hát ezek a szöveges részek, amelyeket Náray, a színésznő még le is reagál. De amikor mikrofonhoz jut, a huszadik század szólal meg más szemszögből – talán a más fülszög lenne a helyes kifejezés.

A dzsesszbe minden nyersanyag belefér… Így tehát (hogy csak az ismerősebb címeket, indító bemondásokat idézzem föl) benne volt a Hulló falevelek, benne volt a sokértelmű Holnap, ki tudja holnap látsz-e még (Fényes Szabolcs) az 1954-es There’s No Business Like Show Business címadó dala (Erika szövegével), aztán a Fred Astaire-korszak bájos szvingje, a Cheek-to-cheek (Irving Berlin dala), Szívemben bomba van (ez is háború előtti rumba), és még egy dal, ami talán a Táncdalfesztiválon bukkant fel először (azóta meg sokszor) a Köszi, köszi mindenért – ez is Fényes Szabolcs zenéje és a slágerkirály Zsüti, G. Dénes György szövege.

A műsort majdnem csupa sztenderddé vált dalból válogatta össze és énekelte el pompásan Náray Erika – csakhogy a szerelmek, megcsalások, ön- (és egymást) marcangoló prózai, nem is teljesen nyilvánosságnak szánt (de oda került) szövegek és Náray előadása az egyszerű dalocskák alá mélységet, olykor drámát rántottak.

Mindkettő tízpontos előadás, jó választás volt.

Fotók: Vajda Tamás