Gershwin & Bernstein | Horgas Eszter és barátai m. v. / Zsidó Művészeti Napok / Uránia

Posted on 2016. június 16. csütörtök Szerző:

0


Horgas Eszter (VT)

Horgas Eszter (VT)

Bedő J. István |

Horgas Eszter nevével már pályája kezdetétől összeforrott a crossover, vagyis az a zenei kakaós-vaníliás-borsos (!) kalács, amiben minden alkotóelem összefonódik, és mindig valami váratlan bukkan belőle a felszínre.

A Zsidó Művészeti Napokra (ZsiMü) a fuvolaművész olyan programmal állt elő, melyet egyben még sosem hallhattunk, és amiről nyugodtan kimondható: irigykedhet ránk, aki lemaradt róla. A koncert címe – Két zsidó Amerikában – sem nagyon kerülhetett volna plakátokra másfél évtizede. Pedig Gershwin és Bernstein nélkül az amerikai földrész 20. századi zenéje nem lehetett volna az, amivé vált – különös tekintettel a filmzenére, a musicalre és voltaképpen az operára is.

Természetesen Gershwin slágereinél lényegesen nagyobb hatásúak voltak szimfonikus művei, melyekbe az éppen csak megszületett dzsessz is beleolvadt. Bernstein pedig – minden különbséggel együtt – a folytatója lett művészetének.

Az est programjából csak néhány számról akarok beszélni. Sejteni lehetett, hogy a koncerten a Kék rapszódia elhangzik, és nagyon sokan vártuk, vajon hogyan lehet az indító sikoltást, a klarinét glisszandóját megszólaltatni fuvolán. Horgas Eszter átlépte a problémát: meglehetősen nagy szabadsággal, dzsessz szerzeményként kezelte a zeneművet, és – új, improvizációs indítással ­ a zenekar és a zongora előzte meg a második (de itt első) fúvós szólót. Ami pedig ezután elhangzott – az hangszerelői és szólistai csúcsteljesítmény.

A szólisták és a Class Jazz Band (VT)

Horgas Eszter, Falusi Mariann, a háttérben a Class Jazz Band (VT)

A fuvolaművész nem egyszerűen átírta más hangszerekre Gershwin zenéjét (a kísérő zenekar összetételét lásd alább), hanem a zongora-fuvola duó, plusz a kongával megerősített dzsesszkvartett számára szinte új zeneművet teremtett. Lényegesen több lett az improvizációs rész, és a hangulata is más lett a darabnak. A szimfonikus nagyzenekari előadásokban általában a mű rapszódia jellege, az érzelmi csapongás érvényesül, és ha jó a pianista, akkor az ő hangszerén tud megszólalni a cím másik, de ugyanolyan hangsúlyos eleme: a „blue”, vagyis a kedvetlenség, a szomorkásság, a spleenes érzés. (Összehasonlításul: ez alól még az éppen Bernstein vezényelte, New York-i Filharmonikusokkal készült, közismert felvétel sem kivétel.)

Lőwenberg Dániel

Lőwenberg Dániel

Nos, az Urániában elhangzott koncerten Horgas fuvolája volt a „blue”, és Lőwenberg Dániel felkavaróan szekundált neki érzelmeket a zongorán. Nagyszerű összeállás volt, a kicsi létszámú Class Jazz Band hagyta érvényesülni a két szólistát. És végre helyére került (bennem), az a néhány hangnyi, kotkodácsolásra emlékeztető motívum, ami itt konga dobon hangzott fel (az eredeti szaxofon helyett) – beleszőve a nagyvárosi utcazenészek hangját.

A koncerten az énekes vendégeknek is bőséges szerep jutott, elsőként Falusi Mariannak, aki nagy-nagy, sztenderddé vált dalokat énekelt, süvöltött, zengett a légbe. Természetesen elmaradhatatlan volt a Porgy és Bessből a Summertime, és a West Side Storyból a Somewhere, de az énekesi produkciók további nagy meglepetéseket is hoztak. Nevezetesen az operista Szakács Ildikóé, aki Bernstein Candide-jából énekelte a főhősnő (a megvagdalt fenekű) Kunigunda dalát. Ez a dal olyan, hangszalagra írt tornamutatvány, amiből megérthető, hogy miért ódzkodnak a musicalt színre vinni: a lágyság és a vihar találkozik egyetlen áriában. (A dal gyors főmotívuma a Candide nyitányában is megtalálható – érdemes meghallgatni a neten.)

A fuvolával Falusi Mariann is énekelt duettet, igazi meglepetést mégis Horgas Eszter azzal okozott, amikor a West Side Story Maria-dalában a hangszert szinte bariton fekvésben, férfihangon szólaltatta meg. Falusi többször kapott sikoltozással kísért nagy tapsot, de a közönséget extázisba hajtó másik dobása az volt, amikor a szintén kevéssé játszott Bernstein-mű, A csodák városa Konga!-dalához a nézőktől kérte a „Konga!” felkiáltást. Volt is nagy hejehuja!

Szakács Ildikó és Sziámi

Szakács Ildikó és Sziámi (A képek nem ezen a koncerten készültek)

A véghajrában jelent meg Müller Péter Sziámi, és teljesen szokatlan módon (vagy inkább rockzenész múltjához pontosan illően) a Porgy és Bessből énekelte Sporting Life dalát (Nem volt az egészen úgy – It ain’t necessarily so) – ez ugyebár az ószövetségi történetek hitelességét kérdőjelezi meg, ami ebben a szövegkörnyezetben kedves fintor…

Apropó szövegek: a hangosításnak (is) köszönhetően teljesen élvezhető volt valamennyi magyarul felhangzó dalszöveg, ez is meg a Konga!-dal is (amiből ugyan csak annyit jegyeztem meg, hogy »mit nekem Beethoven, Cétóven, Détóven« – onnantól kezdve a nevetéstől nem kaptam levegőt…)

Közreműködött a Class Jazz Band: Dajka Krisztián (gitár), Révész Richárd (zongora), Hárs Viktor (basszus), Kaszás Péter (dob), Pusztai Csaba (ütőhangszerek, konga!)

Fotók: Vajda Tamás (VT), a művészek archívuma

Posted in: Koncert, NÉZŐ, Színház