Hadas Krisztina: Anyasors (részlet)

Éva | Mindent rosszul csináltam

Fullasztó, pisiszagú meleg van. Az ablakok tárva, mégsem mozdul a levegő. A fülünk mögül indul az izzadság, csorog lefelé a nyakunkon, egy percre megül a kulcscsontunk és hátul a lapockánk fölött, aztán folytatja útját lefelé.

Már az egész testünk verítékben úszik, a mellünk alatt kéne letörölni, de az ciki lenne. A női betegek bő hálóingben legyezgetik magukat. Egy idős hölgyből alul-fölül csövek lógnak. Öntudatlan fordul egyet, a kórházi ing felhúzódik, látni pergamenfehér, pikkelyesen hámló bőrét. Vékony lábát összeakasztva, fel-felnyíló szemét a plafonra szegezve – most ébredezik az altatásból – szenved a műtét után. A katéter működik, a műanyag tasak lassan telik véres vizelettel. Éva edzőcuccban, színes sportmelltartóban, térdig érő, testhez simuló fitneszgatyában üldögél az ágya szélén, neki nincs hálóinge, és nem is lesz. Ő nem beteg, csak most épp itt van, és holnap kivesznek egy marha nagy daganatot a májából. Én az alkalomnak megfelelő ünneplőruhában kuporgok mellette, egy óra múlva kezdődik a fiam iskolai évzárója. A közeli Sparban vettem Évának pogácsát, ásványvizet, hoztam egy jó könyvet is, mittudomén, mire van szüksége. A férjem az egyik mellékutcában vár a kocsiban, csak beugrottam hozzá.

Négy éve, negyvenhat évesen, megszülte Leát, a negyedik gyerekét, azóta csak egyszer találkoztunk. A neten értekeztünk gyakran, és telefonon tartottuk a kapcsolatot. Most pedig itt ülünk egymással szemben. A haját levágatta, tök jó, sportos alakja van. Szeretnék ilyen testet magamnak. Hajnalban egyedül vonatozott Tatabányáról, metrózott a Klinikákig. Kis sporttáskába csomagolta, amire úgy gondolta, szüksége lesz. Hetek óta várták, mikor csöng a telefon, mikor kell a műtétre mennie. Bölény, a párja, szabadságot vett ki, aztán csak nem hívták őket, neki viszont két hét után indulnia kellett Frankfurtba a kamionnal. Richtig akkor jött a hívás, Éva jelenjen meg, másnap lesz a műtét. Bölény már nem tudta visszamondani a fuvart, a főnöki empátia is véges. Babó, a kamasz lány épp táborban van. Éva úgy gondolta, csak néhány napról van szó, pikk-pakk kikapják azt a rohadt tumort és kész, mehet haza, ugyanolyan acélosan, ahogy jött. Nem fog egy hülye kis múló daganat miatt kiakadni! A két nagy már önálló életet él, csak Leát kellett elhelyezni a felnőtt tesóknál, nagynéninél, és még ki tudja, hol.

– Mondtam nekik, ne ronyózzanak! – közli kamaszosan flegmán. Épphogy nem lóbálja a lábát az ágy szélén.

Nem tudom pontosan, mi az a ronyózás, talán a berosálból jön. Szóval ne szarjon be senki a családból, ne féljen, mert egy 7×4 centis daganat a májban nem nagy ügy, szinte nem is kell vágni. Megmondták, hogy jóindulatú.

Az izzadság közben leér a bugyink gumijáig, ott megint utat keres magának lefelé. A combunk összeragad a fáradt kánikulában, jó lenne lemosakodni, de a közös zuhanyzóban is büdös van, csupán a steril, kórházi szappanadagoló nyújt egy kis biztonságot. Egy fáradt arcú nővér tétován benéz, a kettesen fekvő a műtét után rendben ébredezik, a hármas verejtékezve keresztrejtvényt fejt, az egyeshez épp látogató jött. Minden rendben.

Négy évvel korábban a négyemeletes tatabányai panel harmadik emeletén Éva így kezdte:

– Nem tudtam, hogy ez most klimax vagy gyerek. Megcsináltuk a tesztet, és akkor meg azt nem tudtam, hogy kinevessem magam, vagy essek pánikba. Negyvenhat elmúlok, mire megszületik. Nincs bennem kétség, meg tudom csinálni, de naponta előjön, hogy mit fognak szólni az emberek, pedig mindig is magasról tettem arra, mit gondolnak rólam mások, az idegenek.

Amikor az első terhesgondozáson az orvos kicsit lesajnálón közvetlenkedve megkérdezte, hogy unokák vannak-e már, és még vigyorgott is a remek poénja mellé, Éva majdnem elküldte a picsába.

Hadas Krisztina

– Sokan kérdezik, amikor látják a hasam, hogy hú, de bátor vagy, hogy merted? Miért lennék bátor? Először nem akartam még egy gyereket, de rájöttem, Bölénynek is jár, ne csak az enyémeket nevelje. De nem jött össze, beletörődtünk, hogy kifutottam az időből. A nagy álmunk Peru volt, összespóroltuk és befizettünk egy hátizsákos túrára, majd nem jött meg. A Machu Picchu tetején kellett volna járnunk, amikor a baba először megmozdult a hasamban. Most ezért kéne szabadkoznom? A család, tudom, hogy ha kell, segít. Megkérdeztem tőlük, ha beteg leszek vagy meghalok, számíthatok-e rájuk. Azt válaszolták, természetesen. Akkor majd Bölény leszáll a kamionról, és helyben keres munkát.

Hadas Krisztina: Anyasors
– A Jön a baba szereplői tovább mesélnek
Bookline Könyvek, Budapest, 2019