Merni és akarni | M. Axelsson: Nem vagyok Miriam / Vígszínház

Posted on 2019. március 31. vasárnap Szerző:

0


Miriam emlékezik (Igó Éva)

Bedő J. István |

Teljesen új mű született Majgull Axelsson köny­véből, még ha a mondatai felismerhetők a Vígszínház Háziszínpadán. A fájdalmasan súlyos Nem vagyok Miriam a nagyjából egyórásra tömö­rített változatban teljes élményt nyújt. Leginkább arra emlékeztet, mint amikor a festő csak fel­vá­zolja a portrét, de a kevés vonalból a szem már érzékeli, milyen lesz az egész.

A könyvből Péterfy Gergely készítette el az új szöveg­változatot, de egyenértékű alkotótársa volt a rendező, Kincses Réka és a címszerepet játszó Igó Éva. Nagyon jó, hogy a sokszereplős regény­folyamból ökonomikus, jól mondható szövegű darab született, amely erősen épít a nézőre mint alkotótársra.

A történetben a 85. születésnapját ünneplik Miriam nagymamának, aki a háború után túlélő zsidó mene­kültként került Hannához és testvéréhez, a megözvegyült Olofhoz, a ragyogóan kék egű Svédországba. És ezen a hatvannyolc évvel későbbi Szent Iván napon feladja a valódi múltját illető némasági fogadalmat.

Hanna (Igó Éva) ismerteti az illendő viselkedés szabályait, Miriam (Antóci Dorottya) tanul

A regény időjátékát – a jelent, a svédek befogadásának korát, illetve a visszaemlékezést a KZ táborokra – a nyomtatott mű fejezeteken belüli váltással oldja meg. Kincses Réka rendezése szinte mikrováltásokkal léptet át egyik síkból a másikba. A minimalizált díszletben a fények igazítanak el, hogy éppen mi/ki a hangsúlyos vagy hogy melyik idősávban látjuk az eseményeket. Hozzájárul ehhez egy nagyon egyszerű, mégis nagyon kifinomult megoldás, három szereplő átlépése egyik alakból a másikba. Az idős Miriam – Igó Éva – emlékezik kamaszlányka korára. Abban a képben Igó már a súlyos, komoly, szabályokat tanító Hanna – és a lányka-Miriam Antóci Dorottya (e.h.)

A néző egy pillanat alatt átlátja, hogy a későbbi jelenetben Antóci már Miriam (Camilla nevű) unokájaként libben be, és faggatja a nagymamát, aki tulajdonképpen nem is vér szerinti rokon, sőt nem is rokon… Zoltán Áron pedig az összes férfi, persze, tehát Hanna fivére, Olof, majd Olof fia, Thomas – de ez sem okoz törést.

Hogyhogy nem vagy Miriam?

A regény-történet nagyon sok szálából, helyszínéből, szereplőjéből igen kevés maradt, de ezek a legfontosabb viszonyokat érzékeltetik. Miriam boldogságát a befogadásért, aztán hogy felnevelhette a megözvegyült férfi kisfiát, majd Olof felesége lehetett, és eközben fölidéződnek gyerekkorának, elhurcolásának, megalázásainak percei, egy-egy kiáltással a tábor gyilkos és értelmetlen fegyelme, aztán a svédországi cigányüldözés (amelytől ugyanúgy rettegett, mint a KZ-táboroktól), szóval minden, de csak apró cserepekben.

És szintén nagyon kevés szóval kapunk magyarázatot arra is, Miriam miért fogadott be a pusztítóan kemény télben egy cigány családot a fogorvos Olof pincéjébe, miért segítette ki őket étellel, ruhával. Akkor minden egyszerre a helyére kerül. A kétezres évek már nagyon megváltozott szelleme engedi meg Miriamnak, hogy kimondja: valamikor Malika nevű cigány lánynak született.

Igó nagyon kevés eszközzel hozza a józan szigorúsággal oktató Hannát és a fegyelmezett, mégis derűs és boldog idős Miriamot, Antóci pedig hasonlóan minimalizáltan a hűvös szabályrendszerbe nagyobb konfliktusok nélkül beletagozódó kislány-Miriamot, akiből új hazájában csak egyszer tör elő a néma rettegés: az utcán randalírozó rasszisták felbukkanásakor – jaj, nehogy vándornak (értsd: cigánynak) nézzék.

Thomas (Zoltán Áron) a múltról faggatózik

Noha a három színész szereplő csaknem tucatnyi alakot vesz fel, kamaradráma a Nem vagyok Miriam. Egy másik egyéniség, egy ismeretlen múlt magára húzása életmentő (és megbocsátható) szabályszegés, dráma viszont az önazonosság elvesztése. Az igazi, rejtett dráma maga a folyamat, hogy annyi megaláztatás és fizikai-szellemi rabság után hogyan lehet, vagy lehet-e megélni a szabadságot. Ez a folyamat az előadás egy pontján sajátos megoldással jelenik meg: a visszaemlékező Igó és az eseményeket éppen átélő Antóci ugyanazt a szöveget mondja – hátborzongatóan.

A könyv világsiker, az előadás marokra fogja a néző szívét – de vajon a túlélők leszármazottai akarnak-e, mernek-e szembesülni a múlttal. Hiszen Miriam/Malika sem mert, Thomas és Camilla sem akart.

Fotók: Vígszínház/Szkárossy Zsuzsa

Részletek és jegyvásárlás