Feketén-fehéren | Válogatás Szalay Zoltán fotóiból / Átrium Galéria

BJI |

Szalay Zoltán fotóriporter két éve nincs köztünk. Persze ez így ostobaság, mert csak fizikailag nincs itt – de amit tett, letett a szerkesztői asztalra, az bizony megvan, és ma is hat. Lásd ez ügyben hatalmas (több ezres, talán még annál is nagyobb) munkásságának nagyon kicsi töredékét kiállítva az Átrium Galérián.

Szalay Zoltán krónikás, mint minden igazi fotóriporter. A krónika azonban csak fontosnak ítélt tényeket örökít meg, a fotó annál többet is – sőt olykor akaratlanul is sokkal többet, a hátteret, a lényegtelenségeket, amelyek az idő múlásával válnak lényegesebbé.

Ha nem ismerjük a múltunkat, nem értjük meg a jelenünket – mondta megnyitójában Alföldi Róbert –, sem a jövőnket. Szalay itt kiállított képei olykor csak villanásokat mutatnak a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekből. Olyan pillanatokat, amelyeket az idősebbek átéltek, és ma már egészen másképp értelmeznek. Felfedik a mögöttes tartalmat.

A május elsejei felvonulás tömegét látjuk, és az esetleges virsliebéden túl emlékezünk a muszájra, a hosszú várakozásokra, a gyorsított menetelésre a Dózsa György úton, aminek – ma már kimondani is tudjuk – az égvilágon semmi értelme nem volt. A Balaton-parti nyaralást, a szűkre szabott kis boldogságot, hogy azért legalább a Balatonhoz eljutunk.

A falusi kocsmát, az eresz alatt álldogálókkal, azokkal, akinek csak ez jutott. A kemencejavítókat, akik hanyatt kúsznak be a tűztérbe – hát, mert olyan a technológia. A vonatablak homályán átszűrődő arcokat: ingázók, Szabolcsba, Nyírségbe mennek vissza a hétvégén, mert ott nincsen munka, a fővárosban meg nincs elég és képzetlen munkerő. A részeg nőt a járda aszfaltján, akit meg-megkérdeznek, aztán csak otthagyják.

A válogatásban szerepel egy legendává nőtt kép is. A következő bekezdés szinte minden szavához hosszú magyarázatok szükségesek. 1986 nyarán tartott ülést Budapesten a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete. Valamennyi szocialista ország vezető politikusát meghívták. Sejteni már lehetett, hogy egyre mélyülnek a repedések a barátinak, sőt testvérinek mondott országok között. És a kép árulkodik arról, amit a szoros (de lazuló) gyeplőre fogott sajtó leírt szavakkal nemigen mondhatott ki.

Bal oldalon áll a mindenki által megvetett (de önfényezéssel még egy darabig regnáló) román Ceausescu, jobb szélen mosolyog Moszkva túlteljesítő talpnyalója, a keletnémet Honecker, vele szemben a rendkívüli állapotot bevezető (a maga megfogalmazása szerint az anarchiát ezzel megelőző) lengyel tábornok-miniszterelnök, Wojciech Jaruzelski, középütt magányosan az igen öreg Kádár János, aki már ekkor is inkább csak dísznek volt a politikai vezetés élén.

Nem vádiratnak készültek ezek a képek, riportok részletei, szociofotók. De azért egy kor, egy szegényecske társadalom képei. Mai fiatal fotósok talán azt gondolják, ezek itt fekete-fehér ódonságok. Pedig nem. A mai képáradat fehér zajában talán nem is tudják, hogy aki komolyan veszi a képkrónikás munkáját, az nem is tudna működni a nagy riporternemzedék öröksége nélkül.

A szürke keretes képek (GB) a megnyitón készültek, nem adják vissza a kiállított fotók eredeti minőségét.

Fotók a megnyitóról: Gergely Bea (GB), Szigeti Tamás (SzT)

A Szalay Zoltán hagyatékából válogatott, Feketén-fehéren című kiállítás április 30-áig ingyenesen megtekinthető az Átrium Galérián, a színház nyitvatartási idejében.