Mindenszentek előtt: gyászzene | Brahms: Német rekviem / Honvéd Férfikar

Posted on 2018. november 4. vasárnap Szerző:

0


Bedő J. István |

A Honvéd Férfikar október végi koncertje a nagybetűs Német rekviem mellett egy Schubert-művet is kínált – de soha rosszabb meglepetést… Tegyük hozzá, az Olasz Intézet nagyterme pompás hátteret adott a romantika nagy zeneszerzőinek: a színpadot hátul éppen ilyen hangulatú festmény díszíti.

A Goethe által megénekelt Staubbach-vízesés – a Schubert-mű ihletője – szerencsés módon látható volt a műsorfüzetben. A ma világjárói könnyen elképzelhetik, mekkora élmény lehetett ezt látni a költőnek – és hát Goethe tanácsos úr az egész világot meg az egész életet szokta végiggondolni, ha valami lenyűgözte. Goethe pedig Schubertet nyűgözte le a Szellemek éneke a vizek felett hangulatával. A zeneköltő által írt dal itt hallott, férfikar+vonós változata kiadta a mű minden romantikus szépségét. Schubertnak kapóra jöttek a természeti képeket leíró mondatok, hiszen hallhattunk vízcsobogást és „haragos zubogást” – a bőgő meg a csellók támasztják alá a kórus tömör érchangját, és édes a muzsika, amikor „a sima tóban a csillagos ég gyönyörködik”.

A fő attrakció azonban a monumentális Német rekviem. Azt gyanítom, minden karnagy álma, hogy kedvelt kórusát időnként különböző hangszeres kíséretekkel együtt vezényelhesse. Ha ez valóban így van, Strausz Kálmán igen boldog lehetett ezen az estén. A szintén őhozzá köthető Budapesti Stúdiókórus tette teljessé női szólamokkal és hangokkal a Honvéd Férfikart, a zenekari hátteret pedig a kiváló pécsi Pannon Filharmonikusok adták – az ő mélyvonósai adták a Schubert-mű hátterét is.

Schubert–Goethe: Szellemek éneke a vizek felett (A Férfikar és a Pannon Filharmonikusok mélyvonósai)

Nos, a Német rekviem megírásakor Brahms szakított a latin miseszöveggel, helyette az Ó- és az Újszövetség mondataiból, verseiből válogatott. Természetesnek is tűnhet a választása, hiszen nyersanyaga a nemzeti nyelvű, Luther-fordítású református biblia. Rekviemet egy zeneszerző ritkán ír megrendelésre, inkább lelki szükségletből (ennek Mozarté sem mond teljesen ellent). A tíz éven át részletekben íródott Brahms-mű egyik inspirálója atyai pártfogójának, Robert Schumann-nak a elhunyta volt, a befejezéshez pedig saját édesanyja halála adott lökést.

Az oratóriumszerűen hosszú (nyolcvan perces!) zenemű a boldogság kereséséről szól. Az indításban megjelölt felütésre (Boldogok, akik sírnak) a hetedik tétel megnyugvása (Boldogok, akik az Úrban halnak meg) ad feleletet.

Közben azonban egyre emelkedettebben halljuk a bánat különböző fokozatait, amit szinte mindig (akárcsak a példakép Schubertnél) a csellók és bőgők komor hangja határoz meg. Bár a második tételben némi derűt sugall a türelemre intő Jakab-levél, rögvest utána helyre is teszi a híveket egy hatalmas erejú férfi-fortisszimó: „De az Úr igéje megmarad mindörökké.”

A két szólista közül Szegedi Csaba erőteljes baritonja szólal meg a harmadik tételben: az Úrnak kiszolgáltatott ember (Zsoltárok) perel óvatosan, de belenyugodva a Mindenhatóval. A következő tétel is a Zsoltárok közül választott szöveggel szól, és édes fuvolaszó kíséri, a vonósoknak a korábbi sötétséget fellazító pizzicatójával. Ez csupán fölkészít a következő tétel széles szopránszólójára: Brassói-Jőrös Andrea a majdani örvendezést ígéri a halálba menőknek.

Bevallom, alig vártam már a sok szépen cizellált, de egyként fájdalmas tétel után a Pál első korintusi levelére épített elevenséget. Valahogy nekem a Dies irae (Mozarté is, Verdié is) a legszimpatikusabb a gyászmisék zenéjében, abban aztán a még élők alaposan megkapják, mi minden vár rájuk egy egész életen át tartó helytelenkedés után (ti. a feltámadáskor). Brahms sem kíméli a hallgatót (meg a gyászoló sokaságot). Egymással felesel a bariton és a kórus, a zene diadalmassá válik (szinte öröm így meghalni), és a tételt gyönyörű, a kórus hangján megszólaló fúga vezeti vissza – hova is? Hát Bach-hoz. Ha csupán zeneélvezői füllel közelítünk a műhöz, itt akár abba is lehetne hagyni, de nem. A hetedik tételben megnyugszunk, szívünk elpihenhet, mert angyali női kórus vigasztalja a még élőket, hogy „Boldogok az Úrban megholtak”, és ismét érces baritonok és basszusok támogatják meg a mű és az angyalok lírai lezárását.

Az előtérben Strausz Kálmán és a szólisták: Brassói-Jőrös Andrea, Szegedi Csaba

Összefogottan és egyenrangúan szólalt meg a férfikar, a női kórus és a pécsiek világjáró együttese, különlegesen szép estét szerzett a nagytermet dugig megtöltő közönségnek.

Fotók: Fender Csaba

A bérleti sorozat következő előadása:

A mi operáink – Operagála a Honvéd Férfikarral

2018. november 27., 19.00
Magyar Tudományos Akadémia díszterme

Posted in: Koncert, NÉZŐ