Cara Hunter: Egy közeli ismerős (előzetes, részlet)

Posted on 2018. július 22. vasárnap Szerző:

0


Hogyan tűnhet el egy gyerek nyom nélkül?
A nyolcéves kislány, Daisy Mason eltűnik egy egyszerű családi vacsoráról. A csendes kertvárosban senki nem látott semmit – legalábbis ezt mondja mindenki.
Adam Fawley detektívfelügyelő ugyanakkor tudja, hogy tíz ilyen esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit az áldozat ismert. Vagyis valaki hazudik.
Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből…

2016. július 20., hajnali 2 óra 5 perc
Oxford, Canal Manor lakópark

Azt mondják, a vevők belépnek egy eladó házba, és a következő harminc másodpercben már el is döntik, hogy az ingatlan érdekli-e őket. Nekem elhihetik, egy átlagos nyomozónak még tíz sem kell az ilyesmihez. Sőt, legtöbbünk már azelőtt ítéletet alkotott, hogy átlépte volna a küszöböt. Csak nekünk az emberekről alakul ki ilyen villámgyorsan a benyomásunk, nem az eladó házakról. Úgyhogy amikor most leparkolunk a Barge Close 5-ös számú ház előtt, nekem már elég határozott elképzelésem van róla, hogy mi vár ránk. Az ilyen típusú házakat nemrégiben még „Menedzserotthon”-ként hirdették. Ki tudja, lehet, hogy még most is. Az errefelé lakók általában jómódú emberek, bár nem annyira, amennyire szeretnék, mert, ha igazán jól menne nekik, akkor inkább egy valódi viktoriánus házat vettek volna, nem egy ilyen silány utánzatot egy épp csak feljövőben lévő, még félig beépítetlen lakóparkban, ráadásul a csatorna rossz oldalán. Bár ezek is ugyanolyan vörös téglából épültek, és itt is mindegyiknek ugyanolyan procc, kiugró ablakfülkéi vannak, de errefelé a kertek szerény méretűek, miközben a garázsok hatalmasak – egyszóval ezek már nem is álviktoriánus házak, inkább sima hamisítványok.

Az ajtóban őrködő rendőr jelenti, hogy a család már megtette, ami ilyenkor elvárható, és alaposan átkutatták az egész házat és a kertet. Önök is meg lennének lepve, hányszor fordul elő velünk, hogy az eltűnt kisgyerek váratlanul előkerül az ágy alól vagy valamelyik gardróbszekrény mélyéről. Szóval nem eltűntek, egyszerűen csak elbújtak. De többnyire ezek a történetek nem hepienddel végződnek. Most úgy tűnik, itt valami másról van szó. Ahogy az ügyeletes tiszt mondta nekem egy órával ezelőtt, amikor felvert álmomból:

– Tudom, hogy rendes körülmények között nem illene felzavarnunk ilyen kora hajnali órán, de egy kisgyerekről van szó, és valami nagyon nincs rendjén. Egy kerti ünnepség volt náluk egy csomó vendéggel, úgyhogy már jóval azelőtt keresni kezdték a kislányt, hogy minket hívtak volna. Végül aztán úgy döntöttem, ha megharagszik is rám, amiért felzavartam, inkább vállalom.

Csöppet sem haragszom rá. Miért is kellene haragudnom? Az ő helyében én is ugyanezt tenném.

– Sajnos a hátsó kert olyan, mintha bombatalálat érte volna, felügyelő úr – mondja az ajtónál álló rendőr. – A vendégek annyit járkáltak fel-alá a parti alatt, hogy teljesen letaposták. Az egész kertet ellepik a kiégett petárdák. De hát ennyi gyerek mellett nem is csoda. Szerintem a helyszínelőknek esélyük sincs rá, uram, hogy bármi használható nyomot találjanak.
Igazán nagyszerű. Sőt fantasztikus!
Aztán Gislingham megnyomja a csengőt, és várjuk, hogy valaki ajtót nyisson. Idegesen toporog. A mi munkánkban bármikor előfordulhat, hogy eltűnik valaki, mégsem lehet az ilyesmihez hozzászokni. Ha mégis sikerülne, akkor ideje valami más hivatás után nézni. Még gyorsan szívok pár slukkot a cigimből, és körülpillantok a lakóparkban. Bár hajnali kettőre jár, szinte minden házban ég a villany, néhány emeleti ablakból még figyelnek is minket. A szemközti ház előtt az elhanyagolt, biciklinyomokkal szabdalt gyepen két rendőrautó áll, a villogójuk most is forog, és két fáradt rendőr igyekszik távol tartani a kíváncsiskodókat. A környező házak ajtajában is ott áll néhány rendőr, a szomszédoknál kérdezősködnek, hátha látott valaki valamit. Aztán feltárul a bejárati ajtó, és én sarkon fordulok.
– Mrs. Mason?
Kövérebb, mint gondoltam volna. Már szépen alakul a tokája, pedig aligha lehet több harmincötnél. Egy kardigánt kapott fel hamarjában az elegáns ruhájára – valami ocelotmintás, nyakpántos cucc, nyomi narancsos foltokkal, ami sehogyan sem illik a haja színéhez. Gyorsan körbepillant az utcán, aztán szorosabbra húzza maga körül a kardigánt. Pedig csöppet sem hűvös a levegő. Napközben harminckét fok is volt.
– Jó estét, asszonyom, Adam Fawley detektívfelügyelő vagyok. Megengedi, hogy bejöjjek?
– Megkérhetem, hogy levegye a cipőjét? Épp a napokban tisztíttattuk ki a szőnyeget.
Sosem értettem, miért választanak az emberek krémszínű padlószőnyeget, pláne ott, ahol gyerekek is vannak, de most nem alkalmas rá az idő, hogy ezt megvitassam vele. Úgyhogy mindketten illedelmesen lehajolunk, akár két jól nevelt kisiskolás, és meglazítjuk a cipőfűzőnket. Gislingham lopva int a szemével: az ajtó melletti fogasok mindegyike fel van matricázva valamelyik családtag nevével, és a cipők is katonás rendben sorakoznak egymás mellett a lábtörlő mentén. Méret szerint. Meg szín szerint. Atyaég, csak ezt heverjem ki valahogy!

Elképesztő, milyen pocsék hatással van az ember agyműködésére, ha mezítláb marad. Tisztára úgy érzem magam, mint egy kezdő pancser, ahogy itt laffogok körbe zokniban. Nem jó előjel.

Cara Hunter (Fotó: Justine Stoddart)

A nappaliból egy boltív vezet át a reggelizőpultos konyhába. Néhány asszony nyüzsög odabent, alig hallhatóan sustorognak, a teáskannával vacakolnak, és nem valami hízelgő képet nyújtanak, ahogy a kíméletlen neonfény kiemeli az arcukra száradt, romos sminkjüket. A család tagjai a hely méretéhez egyáltalán nem illő, ormótlanul nagy kanapé szélén gubbasztanak. Barry Mason, Sharon és a fiuk, Leo. A kissrác a földet bámulja, Sharon engem, Barry meg láthatóan sokat ad a kinézetére. Az öltözetét mintha a rendőrségi mozaikkép-alkotó modellezte volna a tökéletes, mindig a legújabb divat szerinti cuccokban feszítő Mintaapukáról – bő szárú, laza nadrág rávarrt zsebekkel, a kelleténél kicsit jobban zselézett tüsihaj, virítóan virágmintás, kívül hordott ing – és bár öltözködésében láthatóan leragadt harmincötnél, azért a sötét hajáról üvölt, hogy festeti, szerintem legalább egy tízessel idősebb a feleségénél. És lefogadom, a nadrágjait az asszony választja ki neki a boltban.

Fordította: Gömöri Péter

Cara Hunter: Egy közeli ismerős
Adam Fawley sorozat
21. Század Kiadó, Budapest, 2018
399 oldal, teljes bolti ár 3690 Ft,
kedvezményes webshop ár 2952 Ft,
ISBN 9786155759482

A könyvrészlet teljes terjedelem­ben elolvasható itt.