Műveltségi gyorstalpaló | T. W. Hodgkinson, H. van den Bergh: Művelt társalgók könyve

Tóth Zsuzsanna |

Nem ez az első könyv, amiről nemigen tudom eldönteni, szeressem-e, nem-e. A szerzőket sem ismertem – Hodgkinson viszonylag ifjú ember (mondja a Wikipédia), újságíró-szerkesztő, meglehetősen érdekli a világ. Utazásokról, könyvekről, sőt a jövőről is ír. Az egyik könyve elég mókás című: How to be cool… Hubert van den Bergh-ről ennyi sem olvasható, csupán a Twitteren találjuk meg, munkásságát – úgy tűnik – eddig egy How to sound really clever című könyv jelzi. De talán nem is ez az érdekes. (A kettejüket összekötő kapocs valószínűleg Oxford.)

A szerzőpáros Művelt társalgók könyve című kötetével egy manapság meglehetősen felkapott irányzatnak kedvez, a híres emberekről intimitásokat sugdosó könyvekének. Miért olyan, miben más? Noha meggyőződésem, hogy ilyenfajta gyűjteményt összeállítani csak nagy ismeretanyag birtokában és szorgalmas kutatás alapján lehet, a könyvnek mégsem célja igazán az ismeretközlés. (Némelyik része újságcikkek formájában már korábban megjelent.)

Az az érzésem, hogy megmarad a felszíni – csillogó, érdekes, időnként botrányszagú – információknál, nem a megalkotott művekre, vagy alkotói életekre irányítja a reflektorfényt, csupán annak néhány furcsa szegmensére. Ezért tartom kicsit félrevezetőnek a kiadó borítón közölt ismertetőjét, amely szerint a könyv „alapvető információt közöl írókról, művészekről, politikusokról, a múlt celebvilágának híres vagy éppen hírhedt képviselőiről.” Mint ahogy az sem állja meg a helyét, hogy „A rövid, velős és fekete humorral átszőtt életrajzok tanítva szórakoztatják az olvasót, korosztálytól függetlenül.” Merthogy az információk nem alapvetőek, és semmiképpen nem nevezhetjük a leírt karcokat életrajzoknak.

• Olvass bele!

Ettől függetlenül a Művelt társalgók könyve egészen élvezetes olvasmány, amely túl azon, hogy kielégíti pletykaéhségünket (már ha van), valóban érdekes dolgokat mond el a benne fölemlegetett 250 alkotóról, celebről. Egyszerre mulat a világot – szalonok helyett ma inkább – romkocsmákban megváltó értelmiség mindentudó (ám sokszor közhelyes és középszerű) elmélkedésein, és mutat megközelítési útvonalat a kissé sznob, ám műveltnek nem elég művelt (de legalább kíváncsi!) társasági feltörekvők számára. (Hacsak persze nem viccről van szó, mint a két szerző előbb említett könyveiben. – A szerk.)

Hogy ez mennyire helyes, nem tudom. Valahol el kell kezdeni. És miért ne olyan élvezetes kis finomságokkal, mint hogy Nathaniel Hawthorne nevében éppúgy szerepel egy bűntényt fedő betű, mint ahogy híres regényében is megjelenik a „skarlát betű”. (Még az is lehet, hogy néhány olvasó kíváncsi lesz a műre is.) Ez a szócikk egyébként kicsit „sérült”, talán a fordítás (László Zsófia és Szűr-Szabó Katalin munkája), de még valószínűbb, hogy a szerkesztés során, hiszen többek között ezt tartalmazza: „Hawthorne több művében… rendkívülien erős nőalakok szerepelnek, ezért az írónőt (sic!) ősfeministaként szokás ünnepelni.” És sajnos másutt is fellehetők hasonló hibácskák.

De ne keressünk a kákán is csomót, hiszen a beharagozóban azért sokkal izgalmasabb kérdések is akadnak, amelyekre választ kapunk: „Melyik filozófusnak van a legőrültebb frizurája? Melyik író ivott 50 csésze fekete kávét naponta? Melyik híresség hatott Adolf Hitlerre?” A könyv szórakoztató módon sorakoztatja egymás mellé a legkülönfélébb alkotók, gondolkodók hóbortjait, életük vagy munkásságuk extrém helyzeteit, esszenciális gondolataikat. Mindezt úgy teszi, mintha éppen csevegni tanítaná nagyérdemű olvasóit. A mű felépítése szerint konkrét pontokon, ám többnyire laza asszociációkkal összekapcsolt kis fejezetekre tagozódik. Ezen belül mindig van átvezetés a következő fejezethez, majd a mini-életrajzok következnek – a híres ember neve, foglalkozása, élettartamának dátumai – azzal a felvezetéssel, miért is jöhet jól a felkínált ismeret „művelt társalgás” közben. (A szerzők többnyire igen kimódolt, ám mulattató helyzeteket sorolnak – vagyis a sznob társasági élet színesítésére szánják szövegeiket. Már ha ilyen társaságok és csevegések léteznek még a Woody Allen-filmek világán kívül is.)

Ugyan továbbra sem gondolom, hogy ezek a zanzácskák (avagy lexikoncikkek) komolyak lennének, de tény, hogy fontos apróságokat kapunk, sztaniolba csomagolt érdekességként, zanzásítva: az említett híres ember kit szeretett (vagy nem), mit mondott fontos pillanatokban, mit érdemes dióhéjban tudni az életéről.

És tényleg felbukkan egy csomó kevéssé ismert infótörmelék. Hogy hogyan halt meg például Francis Bacon (1561–1626). Önök tudják? Kísérletezett: „egy hideg téli napon hóval töltött meg egy csirkét, megállapítandó, hogy a húsa így tovább eláll-e, de meghűlt és meghalt.” És arról hallottak, hogy Mao Ce-tung (1893–1976) finoman szólva is ápolatlan volt? Vagy hogy Samuel Beckett (1906–1989) nemcsak neves drámaíró, de a neve szerepel a Krikettezők Wisden-féle almanachjában?

A kiragadott példák nem adják vissza hűen a könyv sokszínűségét, már csak azért sem, mert itt csupán ismertebb neveket válogattam. A gazdag anyagban akadnak bőven olyanok, akikről eddig az átlagos olvasó nemigen hallott, persze azt nem ígérem, hogy minden új név lázas izgalmat kelt majd.

De ha csak néhányra felfigyelünk, ha néhány kiragadott alapján érdekelni kezd minket az alkotói egész is – már megérte. S nem mellesleg kiválóan szórakoztunk. S bár összevissza olvasva is figyelemre méltó, én inkább a folytatólagos olvasást ajánlanám. Ha ehhez lustának érzik magukat, érdemes Lao Ce (Kr. e. 6. sz.) filozófusra hivatkozni, mivel ő a „nem cselekvést” hirdette szelíd tanaiban. Egyik fő tézise igencsak tanulságos: „örüljünk a bennünket már körülvevő dolgoknak, ahelyett, hogy beteljesületlen álmokat kergetnénk.”

T. W. Hodgkinson, H. van den Bergh:
Művelt társalgók könyve
Partvonal Kiadó, Budapest, 2018
384 oldal, teljes bolti ár 3290 Ft,
kedvezményes webshop ár 2632 Ft,
ISBN 978 615 578 3098

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Művelt társalgók könyve görbe tükröt tart a sznob társalgási szituációkról, miközben rengeteg érdekes és alapvető információt közöl írókról, művészekről, politikusokról, a múlt celebvilágának híres vagy éppen hírhedt képviselőiről. Aki elolvassa ezt a könyvet, soha nem fogja összekeverni Rimbaud nevét Rambóéval vagy Lukács Györgyöt George Lucasszal. Mikor érdemes egy beszélgetés közben Picasso nevét bedobni, illetve mi volt John Updike könyvismertetéssel kapcsolatos egyes számú szabálya?

A rövid, velős és fekete humorral átszőtt életrajzok tanítva szórakoztatják az olvasót, korosztálytól függetlenül.