T. W. Hodgkinson, H. van den Bergh: Művelt társalgók könyve (részlet)

Kávéfüggők

A koffeintabletta csak az 1980-as években vált népszerűvé. Azt megelőzően, ha valaki egész éjszaka fent akart maradni, jó sok csésze erős kávét kellett innia.

Voltaire, író és filozófus (1694–1778)

Amikor jól jöhet: A voltaire-iánus azt jelenti, csípősen szellemes, s a nyílhegyek főként az egyház, illetőleg a hatalom birtokosa ellen irányulnak.

Voltaire-től a halálos ágyán megkérdezte a pap, vajon megtagadta-e az ördögöt. „Ez nem alkalmas időpont arra, hogy ellenséget szerezzünk” — hangzott a válasz. Az anekdota két fontos dologról is szól, amit Voltaire-ről tudni kell. Először is, szellemes volt. Másodszor pedig szkeptikus gondolkodó, aki energiái javát különösképpen az egyház, általánosságban pedig a hatalom bosszantására fordította. Nem volt ateista, de vehemensen szembeszállt a katolikus egyház túlzásaival francia szülőhazájában, amelyhez az angliai látogatása alatt tapasztalt viszonylagos tolerancia adott ihletet. „A babonák lángba borítják a világot — jelentette ki Voltaire. — A filozófia pedig kioltja a lángokat.” Nagyszerű összegzése ez a 18. századi felvilágosodásnak. Voltaire nem volt holmi unalmas filozófus; előadó volt. Még a neve is álarcul szolgált (egy ügyvéd fiaként, François-Marie Arouet néven látta meg a napvilágot). Írt verseket, történelmi munkákat (amelyek újdonsága abban állt, hogy a művészetekről és a szokásokról több szó esett bennük, minta királyokról és a csatákról), a nevéhez fűződik az első sci-fi (Micromégas, 1752) és fő műve, a Candide, amely 1759-ben jelent meg. A regény főhőse egy derűlátó ifjú, aki, sokféle szenvedés után kénytelen levonni a következtetést: „Műveljük kertjeinket!” Hogy ez mit jelent, az nyitott kérdés. Ne bonyolódjon őrült tervekbe! Éljen csendesen! Művelődjék! Legyen szabadgondolkodó! Voltaire bizonyosan ez utóbbi volt. Hosszú ideig tartott fenn kapcsolatot az unokahúgával, ami általános felzúdulást keltett. Oly sok embert bosszantott fel, hogy számos országból kitiltották. Annyi kávét fogyasztott (ötvennél több csészével egy nap), hogy kész csoda, ha valaha tudott aludni.

Soren Kierkegaard, filozófus (1813–1855)

Amikor jól jöhet: Ha egy film, vagy regény önemésztő figuráról szól, aki romantikus elköteleződés formájában találja meg az élet értelmét, megjegyezhetjük, hogy a Kierkegaard-féle narratíva röppályáját követi.

Soren Kierkegaard dán filozófusnak különös kávéivási szokásai voltak. Első lépésként a kis csészét a peremig megrakta cukorral. Aztán kávét töltött bele, amitől a cukor elolvadt. Majd az egészet felhörpintette. Lehetséges, hogy azt gondolta, a folyamat leképezi az élet „három stádiumát”? Kierkegaard úgy vélte, az ember az „esztétikai” stádiumon, az élet érzéki élvezetének önző szintjén (cukor) fiatal korában megy keresztül. Majd átlép az „etikai” szintre, amikor házasodik, gyermekei lesznek, és polgári feladatokat teljesít, például elöljáró lesz (a keserű kávé). Mikor már a lét legfontosabb kérdéseire összpontosít (maga a kávé, mint ital, és ahogyan a felhörpintés után érzi magát), akkor átlép a „vallási” stádiumba. Az egzisztencializmus atyjaként ismert Kierkegaard mélyen vallásos volt (ellentétben a későbbi egzisztencialistákkal, például Jean-Paul Sartre-ral). A fogalmat ugyan nem használta, de úgy érvelt, mivel a logikus gondolkodás nem vezet el a vallásossághoz, vállalni kell az „ugrást” a hitbe. Akkor meg milyen szempontból számít az egzisztencializmus úttörőjének? A legfontosabb kérdés, amire szerinte legelőször is mindenkinek válaszolnia kell, az a „ki vagyok?”, és a „hogyan éljek?”. Ez kiválthat némi egzisztencialista szorongást, amit Kierkegaard a „szabadság szédületének” nevezett. Ő maga is szenvedett ettől. Miután őrülten beleszeretett egy Régine nevű lányba, aki viszonozta érzéseit, 1841-ben alapvető (de soha el nem árult) filozófiai okokból felbontotta az eljegyzést. Ettől igen szerencsétlennek érezte magát. Ám a kreatív szerzőkhöz hasonlóan, agóniáját művészetté változtatta, és ihletet merített belőle 1843-ban megjelentett Vagy-vagy című művéhez, amely amolyan filozófiai regény, s az élet esztétikai, illetve etikai szintjének kifejtését tartalmazza. Az elsőből a másodikba történő átmenetet, amely számos regényben és filmben fellelhető, olykor a Kierkegaard-féle narratíva röppályájának nevezik. Szenvedélyes fickó volt, akinek a hajzata húsz centire emelkedett el a koponyájától, és aki, egyes beszámolók szerint púpos volt. Ha ez utóbbi igaz, akkor ebben a testi rendellenességben osztozott az egyik legnagyobb német filozófussal…

Balsorstól sújtva

Ha a test nyomorék, a szellem még szárnyalhat. Az alábbi két férfiú pontosan ezt példázza.

Immanuel Kant, filozófus (1724–1804)

Amikor jól jöhet: Ha arról esik szó, mi minősül erkölcsös viselkedésnek, felidézhetjük Kant kategorikus imperatívuszát: viselkedésünk olyan elvekre kell hogy épüljön, amelyek általános követésre alkalmasak.

Immanuel Kant, az igen alacsony termetű, púpos német filozófus látszatra elképesztően egyhangú életet élt. Napi időbeosztása a Balti-tenger partján fekvő kis kikötővárosban, Königsbergben (mai nevén Kalinyingrád) olyan pontosan ismétlődött, hogy szomszédjai állítólag délutáni sétáihoz igazították óráikat. A kis emberke még akkor is rendkívülien módszeresen járt el, amikor vacsoravendégeket hívott. Az időt beosztotta a hírek kicserélése, a komoly témák megbeszélése és a tréfálkozás között. Hihetetlen módon a részt vevő vendégek — beszámolóik szerint — remekül mulattak. A professzor igazi kalandjai azonban a könyvtárban zajlottak. Hosszú, bonyolult könyveket írt olyan megfélemlítő címekkel, mint A tiszta ész kritikája. Eme fenntartások mellett is meg kell jegyezni, hogy filozófiája furcsa, úttörő jellegű és — bizony — meglehetősen izgalmas volt. Amellett érvelt például, hogy lehetetlen a világot mai állapotában megérteni (ezt „noumenális világnak” nevezi). Amit erről feltételezünk, az csupán a „fenomenális világgal” azonos, amit agyunk működése révén érzékelünk, ám a dolgokat csak térben és időben értjük meg, miközben az univerzum valósága valami egészen más lehet. Kant emellett morálfilozófiai alapvetéseket is tett anélkül, hogy a vallásra utalt volna. Ez sokkal nehezebb, mint hinnénk. Megalkotta a „kategorikus imperatívusz” elvét: olyan erkölcsi szabályokat kell követned, amelyek általános követése kedvedre való lehet. Jóllehet ez nem sokban tér el az „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!” közmondástól, de sokkal imponálóbb, ha a kanti kategorikus imperatívuszként utal rá.

Henri de Toulouse-Lautrec, festőművész (1864–1901)

Amikor jól jöhet: Ha netán rajtakapnak, amikor épp betérünk egy bordélyházba, mondjuk azt, hogy a kreatív elragadtatás vezérelt bennünket, mint Toulouse-Lautrecet.

Henri de Toulouse-Lautrec könnyen szerethető művész, talán főként férfiak számára. Prostituáltak portréit festette meg, jellegzetes műfajaként pedig rendkívül színes és mozgalmas plakátokat — tele például kánkánt táncoló, lábukat a lehető legmagasabbra emelő nőkkel, akiknek (előnyös mellékhatásként) combja és talán egyebe is kilátszik.

Szomorú ellentét áll fenn a pla­ká­tokon megjelenők testi állapota, és magának a művésznek a fizikai korlátai között. Valamilyen genetikai rend­elle­nesség folytán kórosan alacsony volt; tizenhárom éves kora után nem nőtt tovább. Arisztokrata családi hátterét megtagadva Párizs piros­lámpás negyedének fél- és alvilági életébe merült el. Plakátjaiért a honorárium egy része abból állt, hogy a Moulin Rouge mulatóban állandó helyet foglaltak neki. A művészről készült filmek közül hagyja ki a 2001-es Moulin Rouge-t, és keresse az 1952-ben azonos címmel készültet, amely szokványos életrajzi film, és a főhős boldogtalan szerelmi életére összepontosít. Az előnytelen külsejű Toulouse-Lautrec (akinek állítólag hatalmas nemi szerve volt) nehezen talált megnyugvást a szerelmi kalandokban. Súlyosan alkoholfüggő lett, s saját koktéljainak kitalálását használta fel ürügyként arra, hogy teljesen elázzon. Nem sokkal 36 éves korában bekövetkezett halála előtt rászokott, hogy 152 centis teste megtartásához sétabotot használjon, amelynek egy titkos rekeszében volt az itóka. Toulouse-Lautrec szolgáltatja arra a példát, hogy rendkívül alacsony emberek is tudnak rendkívülien nagyivók lenni, bár ha erre másik példát kell keresni, nyugodtan gondoljunk A hang és a téboly szerzőjére…

T. W. Hodgkinson, H. van den Bergh: Művelt társalgók könyve
Partvonal Kiadó, Budapest, 2018