Terrorjárvány | Kulcsár István: Dzsihád a Duna-parton

Posted on 2018. április 24. kedd Szerző:

0


Bedő J. István |

Tapasztalt kollégánk Kulcsár István olyan sebességgel ontja az olvasnivalót, hogy a többi prózaíró csak fejét csóválja vagy irigykedéssel, de azért csettint. („Ejha, vajon képes lennénk rá én is?”) Az új regénye elevenünkbe vág, mert, mint sok disztópia, azzal játszik el, hogy mi lenne, ha.

Különbség persze mindig van, és ez is csak korlátos disztópia, ugyanis a létező Föld bolygó különböző országaiban játszódik, szereplői valódi alakok – csak éppen… No, ez az.

Ha előbb nem, a Nizza tengerparti sétányán történt kamionos embertiprás óta a világ érintett és nem érintett országainak terrorelhárítói felkészültek/nek arra, hogy ilyesmi náluk is előfordulhat. A hódító és pusztító típusú, iszlám hátterű szervezetek – első helyen a magát iszlám államnak nevező képződmény ‑ ugyanis nem válogatnak sem az eszközökben, sem a célpontokban. A listára bármelyik ország, szinte bármilyen okkal felkerülhet.

Kulcsár ezt a viselkedésformát és helyzetet gondolja tovább és végig. Ám tapasztalatai, világtudósítói múltja és fantáziája éppen elegendő ahhoz, hogy a nyugat-európai városokban végbement vérengzés ismeretében és alapján felrajzolja a borús lehetőségeket. Azért nem mondok jövőt, mert remélem, hogy a terrorgázolás nem következik be a Duna partján – miközben racionális gondolkodóként (és sajnos) nem tudom kizárni a lehetőségét. Kulcsár érzékenyen tapint rá arra, hogy a francia földön élő, harmadik generációs és be nem fogadott (mondjuk) algériai gyökerű legények könnyebben válhattak a dzsihád vallási bosszújának eszközeivé, mint (szintén mondjuk) magyar fiatalok. Nos, ebben a feszült terrorkrimiben a Virág elvtárs gyanakvását is megszégyenítő – de sajnos nem elképzelhetetlen – ok-okozati láncolat varázsolt el. Elárvult, állami gondozásban élő gyerekek a katonaiskola után válnak az afganisztáni magyar katonai kontingens tagjaivá.

Ilyen-olyan ágybeli és a korrupció határát átlépő kalandok után kerülnek éles bevetésre, onnan rabolják el őket, és faragnak belőlük IS-harcost, illetve alvó ügynököt. A történetben van minden, terrorgázolástól, gépeltérítéstől túszejtésen át kiszabadításig (ezeket az olvasó élvezetének megőrzése érdekében nem részletezem). Kulcsár rettentően pontos, nem hagyatkozik az emlékeire (tudom, ez tőle el is várható…), altisztnek nevezi a tiszthelyetteseket, és egyébként is minden klappol. Pontosan vezet végig a magyar Alföld városkáin és az európai nagyvárosokon, döccenő nélkül jut el a szülészeti éjszakától és a prostinegyedektől a közép-keleti hegyi falvakig.

Egy kicsit túl részletezettnek tűnt a muszlimmá vált két magyar fiú életrajza – de, visszanézve a vége felől, szükséges is volt ez az aprólékos életút-leírás, mert egy sor későbbi részlet motivációja ott volt megtalálható. Előkerül egy Magyarországon tanult, pastun orvos (realitás), aki itt is maradt és innen nősült (realitás), pszichiáter és hipnóziskutató (realitás), aki utóbb agymosó lesz (fél-realitás). Megjelenik benne a keleti belpolitika (realitás), az azeri balta (realitás), a beavatkozás/benemavatkozás nyugati politikája (realitás), a kihátrálás (realitás).

A mellékszereplők is hitelesek, mert Kulcsár pontosan ismeri a szovjet/posztszovjet időket, viselkedéseket, az EU- és NATO-politika játszmáit. Amit meg véletlenül nem tudott volna, abban kevés számú, de nagyon szakértő kolléga és nem kolléga segítette.

A rémes történetek akkor népszerűek, ha szerencsés a kimenetelük. Kulcsár úgy csavarta a sztorit, hogy végül sikerüljön a Jó erőinek felülkerekedniük a Rossz fölött. Persze ha amazok szemével nézzük a fejleményeket, ez a győzelem indukálhat újabb bosszúhullámokat is – de ne keverjük össze a regényt a valósággal.

Többféleképpen lehet olvasni a Dzsihád a Duna-parton történetét – és ez komoly kérdéseket vet fel, komolyabbakat, mint egy terrorkrimi, amit elolvasunk, és nyúlunk a következő könyv után.

A címben írt dzsihád: „Allah útján való küzdelem” a muszlim hittudósok szerint, a nem iszlám világ inkább szent háború néven említi. Ha a történet, nevezzük így: felkészítő szakaszára koncentrálunk, akkor az mutatkozik meg, hogy milyen sok energiát, pénzt fektetnek be a megszállottságig elkötelezett hitvallók a saját hitük terjesztésébe és a másképpen gondolkodók megsemmisítésébe. Ebben az esetben a kelet-európai következtetés: „Így védekezzünk.”

De ez a történet rossz olvasók, ne adj’ Isten politikusok kezébe is kerülhet. Akkor ugyanis pártállástól függően szájukon a könyv alapgondolata „Ezt akarjátok?” jelszóvá válik. Még rosszabb, ha a következtetés: „Mind ilyenek!” És akkor kiváló nyersanyag válhat belőle kellően elszánt gyűlöletkampány-menedzserek számára. Mert, ugye: „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa.” (Ezt Kosztolányi írta.)

Holott Kulcsár könyve, még ha sok-sok eleme félelmetesen valóságos is: valójában fikció – szerencsére. De annak igen jó.

Kulcsár István

Kulcsár István: Dzsihád a Duna-parton
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2018
250 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes webshop ár 2392 Ft,
ISBN 978 615 569 3342

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten készül terrormerényleteket elkövetni. A terv végrehajtására két minden gyanú felett álló magyar fiatalembert szemelnek ki, akik korábban egy pillanatra sem kerültek a hatóságok látókörébe.

A Szíriából Afganisztán keleti határvidékére átmenekített Iszlám Állam főhadiszállásán egy budapesti egyetemen tanult pszichiáter egyedülálló módszerével mindenre elszánt dzsihádistává képezi ki a két magyart. Az agymosott fiatalok előbb a pesti Duna-parton hajtanak végre halálos áldozatokat követelő gyilkos merényletet, majd egy repülőgépet térítenek el, hogy utasaikat kiszolgáltassák az Iszlám Államnak.

Kulcsár István, az ismert rádióriporter harmadik kalandregényével (a Mihail Kamjanyica néven írt Darabont és a Gyilkosság a Magyar Rádióban után) ismét meglepetést okoz és tabukat döntöget. Súlyos mondanivalója ellenére is gördülékeny stílusú, olvasmányos, a humort sem nélkülöző könyve az első magyar mű, amelyből az olvasó elképzelést alkothat az iszlám fundamentalisták módszereiről.