Egy ember élete | Lukács István, Kolbe Gábor: Séf

Posted on 2018. április 11. szerda Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

Minden élet egy regény. Van köztük kalandos, sziporkázó, szenvedésekkel vagy épp szerelmekkel teli – van, amely regény hősét irigyeljük, szeretjük, esetleg nevetünk rajta, másokét szánjuk. Többnyire a valóságban is érdekel minket a másik ember története, együttérzéssel figyeljük, titkait lessük, akár kedveljük, akár utáljuk őt.

De hogyan éljük meg a saját regényünket? Felismeri-e mindenki „ritka, egyetlen életének ősi titkát”? Az ember fiatalon még azt gondolja, igen, az életem nagyon izgalmas és lehetőségekkel teli regény, ám alkonyodóban, életünk második felében sokszor unjuk, olykor szívesebben léteznénk mások bőrében. A másik életet látjuk színesebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak. (Mert, ha más helyébe képzeljük magunkat, ritkán gondolunk a nálunk elesettebbekre.) Ám arra, hogy életük eseményeit valóban regénnyé fogalmazzák – ha erre amúgy többeknek lenne is képessége –, csak nagyon kevesen vállalkoznak.

A memoárok általában a nagyon híres emberek, államférfiak, művészek tollából születnek, nem ritkán külső segítséggel. Most egy csalafinta könyvet tartok a kezemben, amely bár közismert emberről szól, mégsem hadvezérről vagy neves festőről –, s ha első pillantásra rátekintünk, észre sem vesszük, hogy más írta. A borítón Lukács István (első látásra szerzőnek vélhetően) neve és a cím: Séf szerepel, s csak ha fellapozzuk, derül ki, hogy aki a címbeli séfet megszólaltatta, és e második kiadásnak egyben kiadója is: Kolbe Gábor. Így máris átalakul a borító értelmezése, hiszen a címnek vélt szó láthatóan annak a foglalkozását jelöli, aki egyben a könyv alanya és tárgya. Vagyis ő maga a könyv. (Dicséretes módon segítője soha nem tolakszik előtérbe, hagyja érvényesülni a séfet.)

Lukács István országos ismertségét a gasztronómia nagy divathullámának – no meg a televíziózásnak – köszönheti, holott szakmán belül igencsak elismert volt enélkül is. 1980 és 2000 között a világ legjobb szakácsainak egyikeként tartották számon. Könyve (vagyis a róla szóló könyv) életének főként szakmai vonatkozású emlékeit sorolja, állítja időrendbe, így valójában időutazás a magyar gasztronómia történetében. Egy ilyenfajta visszatekintés természeténél fogva szubjektív, és nyilván szerepet kap a szelektív memória is. Ezt csak a pályatársak tudják (tudnák) helyre tenni. Amit én ismerek ebből a világból (ugyan nem belülről, még csak nem is a kispadról, inkább az ismerősöknek fenntartott lelátóról), annak alapján számomra felvillanó emlék egy-egy megemlített pályatárs, és néhány tiszteletre méltó szakmai törekvés, eredmény. Az életét mesélő szakember keresetlen szavakkal ecseteli sorsának alakulását – nem ás túl mélyre, de nem is zavaróan felületes. Inkább azt érzem olvasás közben, mintha üldögélnénk egy kisvendéglőben, borozgatnánk, miközben a Séf rá-rápillantana a konyhára, kiigazítana egy-egy tanulót, segítene dönteni a vendégeknek a választásban. Aztán mesélne nekem, bele-belekapva egy témába, elkalandozva, majd visszatérve, mint egy nagybácsi. Vagy egy mester. (Persze nem mulasztana el tölteni, ha kiürült a poharam, inteni valamelyik pincérnek, hogy hozzon némi finomságot, kóstoló falatot, ha úgy látja. Mert egyben mindenképp a vendége is lennék.)

Ha belegondolunk, hogy a történet ötvennél is több évet ölel át, nyilvánvaló, hogy vannak hangsúlyosabb, s kevésbé erőteljes részei. Biztosan akad olyan pont, ami elsikkad, mások nagyobb nyomatékot kapnak. Egy biztos; aki itt élt az emlegetett években Magyarországon, érzi a dolgok bizarr igazságtartalmát – mert tagadhatatlan: olykor kész kaland volt a „fejletlen szocializmusban” élni.

Lukács István

Nem tisztem megítélni Lukács István szakmai érdemeit, megtették ezt mások. Nyilván nem véletlenül nyerte, kapta a sok-sok elismerést, amely munkásságát dicséri. Személyesen ismerek olyan szakácsot, aki a mai napig hálásával és tisztelettel emlegeti emberként is. Ez a könyv, amelyben Lukács séf kétségtelenül jogos öntudattal emlékezik az elért sikerekre, számomra egyszerűségével és kordokumentáló ízeivel vált szimpatikussá, haza-idézővé.

Lukács István, Kolbe Gábor: Séf
KGE Kiadó, Budapest, 2017
3300 Ft

* * * * * *

A könyv fülszövegéből

A Lukács István életét feldolgozó könyv a vendéglátás korrajza is egyben, mely az 1950-es évektől napjainkig beszéli el az eseményeket, történéseket. Bemutatja a kor vendéglátását, filozófiáját, eloszlat jó néhány félreértést és megmagyaráz sok mindent. (…)

Lukács István kimagasló eredményeit felsorolni is nehéz lenne. Számtalan állami kitüntetéssel, nemzetközi versenyeken szerzett díjjal büszkélkedhet, ezen felül pedig megkerülhetetlen alakja a hazai gasztronómiának. A Német Szakácsszövetség életműdíjjal tüntette ki, tagja a chicagói Escoffier Társaságnak, a francia Chaîne des Rôtisseurs Társaság első, magyarként beválasztott tagja, a magyar Chaîne des Rôtisseurs Társaság alapítója.

Az ő irányításával nyitott meg a Budapest szálló (Körszálló), a Hilton Budapest, a kecskeméti Aranyhomok is. Aktív pályafutása során számtalan nagynevű hotel és étterem konyháját felügyelte. Kollégák százai tanulhatták el a szakma csínját-bínját az irányítása alatt működő éttermekben, közülük sokan a konyhafőnöki pozícióig jutottak. (…)