Szűcs R. Gábor: Jól fésült ügyek (részlet, előzetes)

Posted on 2017. október 13. péntek Szerző:

0


A diplomata is ember. Élvezi a jó kajákat, utazgat, piacra jár, megismerheti, mondjuk, Dániát, Szlovéniát, a délszláv területeket. A fejét fogja, ha kissé túlbuzgó főnöke kioktatja arról, hogyan kell állnia a szőnyegnek. Ismer vagy húsz nyelvet (persze, hogy nem). Véletlenül jelentős szerepet játszik abban, hogy hazája belép az EU-ba, majd megtapasztalja, hogy az angoloknál csak a reggeli jó. Idővel rájön, hogy senki sem tökéletes, és néha egy amerikai is tud végzetes marhaságokat beszélni. Megismer néhány eszkimót, aztán rájön, hogy nem minden kedves, ami délszláv. Egy repülőút alatt átír egy tízoldalas szöveget kétoldalasra. Átvészeli a tragédiákat, és azon sem csodálkozik, ha egy fogadáson totálisan egyedül találja magát. Tudja, hogy nem lehet a királynőt letegezni, viszont jelentős politikusoknak néha odaszólhatnak: ne hazudjál!

Szűcs R. Gábor könyve üdítő, kellemes kikapcsolódást ígér. Az egykori diplomata vidám anekdotái bepillantást engednek a diplomáciai élet kulisszái mögé. Kíváncsiskodhatunk, röhöghetünk, sírhatunk, de egy biztos: ezt a könyvet nem tudjuk letenni.

* * *

Tizenhatodik példa

A stockholmi kereskedelmi kirendeltség a főváros egyik főutcáján, a Birger Jarlsgatanon volt,52 a harmadikon. Az alattunk lévő emeleten a kenyai nagykövetség. A hatvanas-hetvenes években nagyon komolyan vettek mindent, ami a diplomáciai missziók státusára vonatkozott, hiszen, akármennyire is semleges (vagy éppen azért), Svédország lényegében semmiképpen nem minősült baráti területnek. Ügyeleti időben az egyik kolléga egyedül volt az irodában, amikor csöngettek. Alacsony termetű lévén, lábujjhegyre állt. Kinézett a kukucskálón. Egy megtermett rendőr állt ott.

Rendőr, hatósági személy a külképviselet területére (és a kirendeltség, mint a nagykövetség kereskedelmi osztálya annak minősült) csak a nagykövet engedélyével léphet be. Így hát a kolléga nem engedte be a rendőrt. A telefonhoz akart szaladni, hogy hívja a nagykövetségi ügyeletet, vagy a kereskedelmi főtanácsost, de a csöngetés nem maradt abba. Egyszerre csak a rendőr, bumm, berúgta az ajtót és felkapta a kétségbeesetten kapálózó és tiltakozó kisembert.

Bomb, you fool! – kiabálta a közeg, és már vitte is ki, ölben a magyart.

Mint kiderült, a kenyai nagykövetségről (az épület előtt gyakran volt kenyai ügyek miatt tüntetés) bombariadót jelentettek, ki kellett üríteni az épületet. De úgy tűnt, hiába próbálja a kolléga, élete kockáztatásával megvédeni a kirendeltséget.

Stockholmi munkahelyemen én is úgy éreztem magam, mint a régi kolléga a rendőr szorításában. Volt valami halvány sejtésem arról, miért szorítanak, de ettől nem lett jobb. Attól féltem, idővel a bedarálós ürge sorsára jutok, tudják, aki a miniszteri titkárságra telefonálgatott, ha kijátszotta a nővért.

Amikor az új kereskedelmi főtanácsos megérkezett, én már néhány hete kint voltam. Beköltöztünk abba a lakótelepi, hetedik emeleti lakásba, ahol olyan nagyszerű volt a szigetelés, hogy a lányom szobájában soha nem maradt függőlegesen a függöny. Régi vicc, még a rendszerváltozás előtti: lehet-e Svédországban szocializmust csinálni? Válasz: igen, de minek? Hát, úgy látszik, részben sikerült. Az új főtanácsossal kapcsolatban, aki vagy tíz évvel fiatalabb volt nálam, semmiféle haragot, féltékenységet nem éreztem. Sőt miután régről ismert kollégám volt, még a magam módján örültem is neki. Azt hittem, ismerem. Azt hittem, barátok vagyunk. Felkészülésem idején meg is látogattam, főként mert korábban már volt öt évig kereskedelmi titkár Stockholmban, tehát tapasztalatot szerettem volna gyűjteni. Hát ez később ragyogóan sikerült. Persze volt, aki már az előtt kifejezte rajongását, hogy a főtanácsos megérkezett volna. A gazdasági ügyintéző finom, péklapátszerű női keze hatalmas virágcsokrot készített be a főnöki szobába, már csak az hiányzott, hogy fellobogózzák az irodát. A szolgahajlongás53 édes illata terjengett a levegőben. Amikor a főnök megérkezett, persze pezsgő, koccintás, közhelyek, zümmögőkórus. Mindez egy nagy cél érdekében. Lehet, hogy valaki még verset is írt, ám ez nem biztos. Mindenesetre nem én voltam az. A főtanácsos, nevezzük sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül, a híres magyar filmszínész után szabadon Szőke Sakálnak.

Mindjárt az első nap behívatott az irodájába. Olyan barátságosan nézett rám acélszürke szemével, hogy rögtön tudtam, semmi jóra nem számíthatok. Nem mintha számítottam volna. Az ilyen pillantás miatt magasabb fokozatra kell állítani a fűtést.

– Remélem – kezdte –, jól fogunk tudni együtt dolgozni. Békében, barátságban, egységben. Erről van szó, a közösségről. A közösség a legfontosabb. A jó közösség fél siker. Mindenki egyformán, egy célért. Mellesleg, ma reggel láttam, hogy itt parkoltál a kirendeltségnek fenntartott négy hely egyikén. – Bevallottam. – Többé ez ne forduljon elő! Azé a parkolóhely, aki előbb jött. A közösség érdeke az első. Ehhez alkalmazkodni kell. Ha tetszik, ha nem.

– Én jöttem legkorábban.
– Nem úgy értem. Aki előbb jött ki Stockholmba, azé a hely. Ez a közösség érdeke. Négyen vannak előtted.
– És én hol parkoljak?
– Ahol helyet találsz.
A svéd fővárosban irgalmatlanul nehéz parkolni, ezért mindennap a kirendeltség előtt álltam meg, ahol viszont tilos. Stockholmban a parkolóőr egyfajta állam az államban. Többségében nők, ezért lapp lisának hívják őket (a lapp­en svédül, meglepő módon, cédulát is jelent. Két énekesnőt is hívtak így, szándékos áthallásról is lehet szó tehát a névben). Zöld egyenruhát hordanak, és képesek tizenöt fokos fagyban is megvárni, amíg letelik a negyedórás várakozási idő, akkor pedig kíméletlenül büntetnek. Nekem mint diplomatának nem kellett kifizetni a büntetést (bár ezt a bécsi egyezmény nem szabályozza egyértelműen), pedig a büntetőcédulákból már komoly irattárnyi anyag is összegyűlhetett volna, hiszen elmentem és visszajöttem, naponta többször is. Iszonyatos összegű büntetést szedhettem össze, bár nem számoltam. Az egyik nagy svéd napilapban meg is jelent egy cikk, Diplomaták, tanuljatok meg parkolni! címmel, amelyben felsorolták kinek van a legtöbb büntetése, és büszkén közölhetem, hogy az első helyen végeztem, két kört ráverve az orosz kollégára. Erre a kirendeltség – hogy lássam, Szőke Sakálnak milyen arany szíve van – bérelt nekem helyet egy parkolóházban. A ház két utcával az iroda fölött volt, a már említett vaslépcső vezetett oda. Nem is egy. Télen nem tisztították (igaz, ezt kiírták becsülettel), lefagyott az egész, ekkor az utolsó szintet négykézláb tettem meg… első a biztonság. A táskám valahol a hónom alatt, ha volt nálam valami szatyor, azt a fogam közé vettem. Még jó, hogy az utca ilyenkor többnyire néptelen, a svédek különben sem törődnek az ilyesmivel, szabad ország, mindenki úgy hülyül meg, ahogy akar. Szőke Sakál nagylelkű gesztusáért igazán hálás voltam.

– Még valami – mondta az első megbeszélésünk alkalmával. – A helyettesemet én választom meg. És nem te leszel az. Rövidesen kijön egy nagyszerű kollégánk, nekem régi barátom, te is ismered, együtt dolgoztunk valamikor a minisztériumban, aztán itt is, Stockholmban. Ő lesz a helyettesem.

– Miért? – kérdeztem halványan, a gödör mélyéről, a lódög mellől (Hölderlin ist Ihnen unbekannt?) –, nekem otthon azt mondták, hogy én…

– Nem bízom benned – mondta rideg őszinteséggel. – Én a barátomban bízom. És a helyettesi pozíció bizalmi beosztás. Rájöttem – nem kellett hozzá nagy ész –, hogy fél tőlem. Fél attól, hogy általa nem ismert, de feltételezett régi kapcsolataimat felhasználva majd a helyére török, vissza akarom szerezni az elveszített pozíciót. Ez lett volna az utolsó dolog, ami eszembe jut. Nem is voltak régi kapcsolataim. Azonkívül mozsárban törtek össze, hogyan tudnám helyreállítani magam, pláne cselt szőni, vagy ilyesmi.

Innentől aztán nagyon mulatságos volt az egész. Minden reggel találtam egy papírt az íróasztalomon.

„A szőnyeg sarkát ismét felhajtva találtam. Többé ez ne forduljon elő!”

„A bal alsó fiókodat nem zártad be. Az nem mentség, hogy üres.”

„Tegnap a szőnyeg másik sarka volt felhajtva. Egy szőnyegnek négy sarka van. Többé ez ne forduljon elő! Nagyobb figyelmet!”

„A padlón egy golyóstollat találtam. Vigyázz az állam vagyonára!”

„Miért nem etted meg a tízóraidat? A szemétkosárban egy fél kenyér volt.”

Eleinte egy ottfelejtett régi írógéppel írtam az anyagaimat, a jelentések, levelek, sajtószemlék fogalmazványát, aztán, ha a kettő közül az egyik titkárnő ráért, letisztázta azokat. Szőke Sakál minden mondatomat mindig átjavította pirossal, a helyes magyarságot következetesen kacifántos cirkalomra, a helyesírást következetesen helytelen írásra változtatva (ikes ige ist Ihnen unbekannt?). Ragaszkodott ahhoz, hogy a táblázatok, felsorolások helyett egyetlen, bővített mondatba foglaljunk minden számot, adatot, százalékot. Ettől a mondat rosszabb lett, mint a Laricsev-féle középiskolai szövegespélda-gyűjtemény, és még annál is kevésbé érthető, ami azért mégiscsak valami. Elvettem egy, a raktárban fekvő gömbfejes, ámde több éve nem használt írógépet, mert untam már, hogy a régin folyton szalagot kell cserélni, és a festék, ugyebár igen nehezen mosható ki és le.

Azonnal észrevette.

– Ki engedte meg? – mutatott bűncselekményem tárgyi bizonyítékára. – Minek ez neked?

De végül maradhatott a gép. Lám, a főnök, amint azt a garázskérdésben megmutatta, jóságos is tudott lenni.

Aztán rövidesen megérkezett az új helyettes. Virágcsokor, egyebek. Az ünneplés talán rövidebb volt, talán szavalat sem hangzott el, ám az asztalán ott volt egy új számítógép (akkoriban még jobbára csak szövegszerkesztő), a képernyőn futó felirat svédül és magyarul: Isten hozott Stockholmban! Úgy nagyjából ennek örömére néhány hónap elteltével a munkaidő lejárta előtt tíz perccel behívatta az évtizedek óta Svédországban élő, és akkor már évtizedek óta nálunk dolgozó magyar tolmács-titkárnőt, és azonnali hatállyal kirúgta. Hogy kit vett fel helyette, azt már régen eldöntötte, másnap már munkába is állt az új bizalmi kérdés. Kirúgott elődje, Vera Karlsson már nem volt tizenéves, sőt harmincas sem, és nyugodtan kérdezhetjük még egy darabig tovább, hogy mennyi nem volt. Na most, ilyen korban Svédországban sem könnyű állást találni. Viszont, ha tanulsz valamit, bármit, mondjuk egy szervezett tanfolyamon, azt elismerik munkaviszonynak, és kapod a munkanélküli-segélyt. Így Vera beiratkozott egy japán nyelvtanfolyamra és egy darabig eléldegéltek a segélyből, valamint férje sportújságírói fizetéséből. Vera azután állást talált egy fekete-afrikai ország nagykövetségén. Imádott ott dolgozni, nagyon szerette azt a tisztességes környezetet, intelligens, emberséges, a munkát megbecsülő nagykövetét. Onnan is ment nyugdíjba. Ilyenkor az ember megkérdezi magától: mit is nevezünk mi európainak.

Ami pedig a kirúgást illeti, hát erre mondják azt, hogy az ilyen helyzetek öt-tíz évvel biztosan megrövidítik az életet. Csak nem tudjuk, honnan kell visszaszámolni.

Voltak rendezvények a főtanácsosi lakásban is bőven. Születésnap, névnap, csak úgy. Ez olyan májuselseje-szerű valaminek számított, erre ugye nem kötelező elmenni, de ha nem vagy ott, a közösség ellensége leszel.

Princess-tortát ettünk, kívül zöld marcipán, belül csokoládé, ennek ketten örültek, aki ette, az azonnal, később meg a fogorvos. Szőke Sakál ilyenkor mindig viccelt, mindenki más is nagyon viccelt, szépen demonstráltuk, hogy egy közösség vagyunk és keményen dolgozunk, de nagyon viccelünk érte, vagy fordítva. Én meg arra gondoltam, hogy nem is kéne nekem ez a stílbútoros, majdnem egész emeletet betöltő lakás, mert a garázsbejáró nagyon meredek és kacskaringós, a főnöki Volvót csak tönkretenném, aztán viselhetném a következményeit. Ugye, milyen jó nem főnöknek lenni?

A legszebb feladatokat mégis karácsony előtt kaptam. Karácsonyi történet, az ám, két felvonásban. Íme az első:

Behívatott megint.

– Ma délelőtt megérkeznek az otthonról rendelt italok a kirendeltségre. Nagy tétel, azért rendeltük, hogy karácsonyra, meg a karácsonyi fogadásra legyen miből ajándékozni és kínálni. Valakinek vigyáznia kell, nehogy akár egy üveg is eltűnjön. Te leszel az. Állj ott, el ne mozdulj és számold meg, hogy pontosan az adott mennyiség érkezik-e! Ha nem, téged teszlek felelőssé.

Előléptettek hivatalsegéddé. De ha egyszer egy karrier elindul, az meg nem áll. Második felvonás:

– Szét kell hordani a karácsonyi ajándék italokat. Rád bízom ennek a fontos feladatnak a nagy részét. Itt vannak a cégek, intézmények, címek. Tíz-tizenkét hely az egész. Készíts magadnak útitervet!

Jesszus, ez azt hiszi, hülye vagyok. Én meg azt, hogy igaza van. Stockholmban aznap sem volt könnyebb parkolni. Leálltam a kocsival egy helyen, ez lett a támaszpont, és onnan hordtam ingázva az üvegeket, mint egy kompember. Mínusz tizennyolc fok volt. A legbosszantóbbnak mégsem ez bizonyult. Ha az ember egy idő után, mondjuk, nem érzi a fülét, akkor az már nem is hiányzik, akár le is eshet, Bem apó levágott ujjáról szóló mondása a fülre alkalmazva valahogy így szólna: egy haszontalan fülemmel kevesebb. A legbosszantóbb az volt, amikor kiderült, hogy legalább két cím rossz: a megadott helyen üres telek állt, vagy éppen a cég költözött el. Ezeket az üvegeket visszavittem, Szőke Sakál egy vállrándítással elintézettnek vette a dolgot. Nem is volt fontos.

Persze, most megint meg lehet kérdezni, miért nem emeltem fel a szavam. Egyszerű. Azt gondoltam, várok, amíg a lányom leérettségizik, és majd akkor. Magammal nem tolok ki. „Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet” – írta József Attila. De akkor aztán akár haza!

És persze nem foglalkoztam komolyan gyilkossági gondolatokkal. Úgy látszik, valóban meghülyültem.

– – –

52 A névadó, Birger Jarl (eredeti nevén Birger Magnusson, a jarl fejedelmet jelent) a tizenharmadik században uralkodott, és az egyik legnagyobb svéd király volt, lényegben ő építtette Stockholmot. Bár a Névánál vereséget szenvedett az oroszoktól, finnországi terjeszkedése révén megszilárdította Svédország tengeri hatalmát. Fia, I. Valdemar kiskorúsága idején kezdett uralkodni, annak felnőtté válása után apa és fia megosztotta a kormányzást.

53 William Shakespeare: Julius Caesar, III. felvonás, 1. szín (Vörösmarty Mihály ford.)

 

Szűcs R. Gábor

Szűcs R. Gábor: Jól fésült ügyek
– Avagy hogyan lettem diplomata?

Athenaeum Kiadó, Budapest, 2017
352 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár 3199 Ft
ISBN 978 963 293 1050