A pokolból a föld alá | Colson Whitehead: A föld alatti vasút

Posted on 2017. október 4. szerda Szerző:

0


Hamarosan megvásárolható a könyvesboltokban Colson Whitehead Pulitzer-díjas regénye A föld alatti vasút. Olyan világba nyit ablakot, amilyenről még csak nem is rémálmodunk. Főhőse, Cora rabszolga egy georgiai ültetvényen, az élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta a fiatal lányt, ráadásul barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, hanem ők maguk is gyötrik a társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgák északra menekítésével foglalkozó, titkos szervezetről, elhatározza, hogy bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá…
Colson Whitehead fordulatos, megindító regénye az 1800-as évek Amerikájába repíti az olvasót, ahol rabszolgatartók és abolicionisták feszülnek egymásnak szóval és tettel, s ahol a szökött rabszolgák és segítőik büntetése kínhalál – a feketék élete ugyanis sokak szemében nem annyira értékes, mint fehér embertársaiké.
A kötet az elmúlt év talán legnagyobb irodalmi szenzációja és egyik leghangosabb könyvsikere. A hírek szerint a történetből az Oscar-díjas Holdfény című film rendezője, Barry Jenkins készül sorozatot forgatni.

Részlet a regényből

Ajarry

Nanny hajó Liverpoolból futott ki, s már kétszer is megállt feljebb az Aranyparton. A kapitány részletekben vásárolt, az egységes kultúrájú és egyhajlamú rakományt kerülte. Ki tudja, miféle lázongást robbantanának ki a foglyai, ha egy nyelvet beszélnének? Ez volt az utolsó megálló, mielőtt nekieredtek az Atlanti-óceánnak. Két sárga hajú, dudorászó tengerész evezett ki Ajarryval a hajóhoz. Bőrük fehér, mint a csont.

A raktér egészségtelen levegője, az összezártság mélakórja, a megbilincseltek ordítozása az őrületbe kergette Ajarryt. Zsenge kora miatt rabtartói először nem élték ki rajta vágyaikat, de az út hatodik hetében a viharedzettebb tisztek csak fölvonszolták a raktérből. Kétszer próbálta megölni magát az Amerikába vezető úton, egyszer koplalással, egyszer tengerbe veszéssel. A matrózok azonban szokva voltak az efféle áru mesterkedéseihez és ármányaihoz. Ajarry a korlátig se jutott el, amikor ki akart ugrani a hajóból. Tétova járása, szánalmas kinézete rabszolgák ezreitől volt már ismerős, messziről elárulta szándékát. Láncra verték tetőtől talpig: tetézett nyomorúság.

Próbáltak együtt maradni az ouidah-i aukción, de a rokonságot portugál kalmárok vásárolták fel a Vivilia fregattról, amelyet aztán legközelebb négy hónap múlva, Bermuda partjaitól tíz mérföldre észleltek: a vízen sodródott. Mindenkit elvitt rajta a pestis. Az illetékes hatóságok felgyújtották a hajót, és nézték, ahogy ropogva ég, s elmerül. Cora nagyanyja mit sem tudott a hajó sorsáról. Haláláig úgy képzelte, unokatestvérei jóságos, nagylelkű gazdáknál dolgoznak valahol fönn, Északon, az övénél kíméletesebb mesterséget űzve, szőnek-fonnak, ilyesmi, nem a mezőn robotolnak. Mesélt is róluk: hogy Isay és Sidoo valamiképp kivásárolta magát a szolgaságból, szabad ember módjára élnek „Pennsylvania városában”; két fehérember beszélgetéséből hallotta ki egyszer ezt a nevet. Ezzel az ábrándozással vigasztalódott, amikor már olyan nehéz volt a terhe, hogy úgy érezte, ezer darabra szakad.

Legközelebb akkor adták el Cora nagyanyját, amikor a Nanny rakományának többi részével együtt kiengedték a Sullivan-szigeti elkülönítőből: egy hónapig figyelték őket az orvosok, hogy nem hurcolnak-e be valami ragályt. A szokott, forgalmas nap a Rabszolgatőzsdén. Északabbról is, délebbről is kereskedők, felvásárlók özönlöttek Charlestonba, vizsgálgatták az áru szemét, ízületeit, hátgerincét, nemi betegségek, más kórságok után szimatolva. A bámészkodók nyers osztrigát, sült kukoricát rágcsáltak, a kikiáltók meg ordibáltak. A rabszolgák anyaszült meztelenül álldogáltak az emelvényen. Heves licitálás folyt egy csapat ashanti csődörért, ezekért a közismerten szorgos és izmos afrikaiakért, egy kőfejtő pallérja meg döbbenetesen alacsony áron tett szert egy falka purdéra. Cora nagyanyja felfigyelt a lebzselők közt egy kandiscukrot majszoló kisfiúra, és azon tűnődött, vajon mit rak a szájába.

Nem sokkal napszállta előtt megvette egy ügynök kétszázhuszonhat dollárért. Többet kóstált volna, de abban az idényben tele volt a piac fiatal lányokkal. Az ügynök ruhájánál fehérebbet még sohasem látott. Színes kövekkel kirakott gyűrűk villogtak az ujjain. Amikor megfogdosta a mellét, hogy elég érett-e már, a fém hűvösnek érződött a bőrén. Megbillogozták, nem először, nem is utoljára, és hozzábéklyózták az aznapi vásárláshoz. A társaság még este felkerekedett, a kereskedő bricskája mögött támolyogtak dél felé. A Nanny akkor már úton volt vissza, Liverpoolba, telepakolva cukorral meg dohánnyal. És nem kiáltoztak annyit a rakterében.

Azt hihetné az ember, Cora nagyanyja el volt átkozva, annyiszor továbbadták, becserélték, megint továbbadták az elkövetkező évek során.

Tulajdonosai ijesztő gyakorisággal jártak pórul. Első gazdáját lépre csalta egy vigéc valami szerkezettel, ami állítólag kétszer olyan gyorsan tisztítaná a gyapotot, mint Whitney találmánya. A rajzok meggyőzőek voltak, a vége mégis az lett, hogy Ajarryt jegyzői rendelettel ismét pénzzé tették. Kétszáztizennyolc dollárt hozott a konyhára, az árfolyamesést a helyi piac viszonyai magyarázták. Egy másik tulajdonosát trombózis verte le a lábáról, s az özvegy mindent áruba bocsátott, hogy hazautazhasson az úgymond tiszta Európába. Ezt követően Ajarry három hónapig volt egy walesi vagyontárgya, az meg három másik rabszolgával és két disznóval együtt elvesztette kártyán. És így tovább.

Ingadozott az ára. És ha az embert ennyiszer eladják, jobb, ha odafigyel. Hamar megtanult alkalmazkodni az új ültetvényekhez, megkülönböztetni a niggert mindenáron megtörni akarót a szimplán kegyetlentől, a henyét a dolgostól, a besúgót a titoktartótól. Gazdát és úrnőt gonoszsága foka szerint, birtokot lehetőségei és ambíciói szerint. Volt ültetvényes, aki egyszerűen csak meg akart élni a földből, és voltak férfiak meg nők, akik a világot akarták, mintha azt is holdszámra mérnék. Kétszáznegyvennyolc, kétszázhatvan, kétszázhetven dollár. Bárhová ment, cukor meg indigó fogadta, kivéve, amikor egy hétig dohányleveleket kellett hajtogatnia, mielőtt újból túladtak rajta. A kereskedő azért állított be a dohányültetvényre, hogy szaporodóképes rabszolgákat vegyen, lehetőleg teljes fogazatúakat és jámbor természetűeket. Ajarry meg már nő volt. Fogták, vitték.

Tudta, hogy a fehérember tudósai a dolgok felszíne alá kukucskálnak, így akarják megérteni, miképp működik a világ. A csillagok járása az égen, a nedvek együtt munkálkodása a vérben. Ajarry saját fekete testéből csinált tudományt, gyűjtötte a megfigyeléseket. Minden tárgynak értéke van, és ha ez az érték megváltozik, minden más is megváltozik. A törött lopótök kevesebbet ér annál, amelyik megtartja a vizet, a horog, amelyen fönnakad a harcsa, drágább annál, amelyikről lecsúszik a csali. Amerikában az volt a fifika, hogy az embert is tárgynak tekintették. Nem érdemes vesződni egy vénséggel, aki úgysem élné túl a tengeri utat. A jófajta törzsből származó, erős, ifjú kanokért ellenben bolondultak a kuncsaftok. A rabszolgalány, aki egymás után nyomja ki magából a kölyköket, kész pénzverde, pénz, ami pénzt fial. Ha tárgy vagy – kordé, ló, rabszolga –, az értéked szabja meg a lehetőségeidet. Ajarry ügyelt a helyére.

És végül – Georgia. Kétszázkilencvenkét dollárt szurkolt le érte a Randall-ültetvény képviselője, pedig újabban kifejezéstelen volt Ajarry tekintete, amitől félkegyelműnek is nézhették. Élete végéig nem is szívott aztán más levegőt, csak a Randall-földekét. Hazaért, itt volt a szigeten, ahonnét nem nyílt kilátás.
Cora nagyanyja háromszor vett férjet magához. Szerette a széles vállúakat, a nagy kezűeket, akárcsak az öreg Randall, bár gazdának és rabszolgának más-más munka járt az eszében. A két ültetvény rendesen be volt népesítve, kilencven nigger az északi részen, nyolcvanöt a délin. Ajarry válogathatott. Amikor meg semmi sem adódott, türelmesen várt.

Első férje rákapott a kukoricawhiskey-re, és egyre többször szorította nagy ökölbe azt a nagy kezét. Ajarry egyáltalán nem bánta, amikor beleveszett a messzeségbe: eladták egy cukornádültetvényre Floridába. Utána egy édes fiúval állt össze a déli részről. Mielőtt elvitte a kolera, sokat mesélt Ajarrynak a Bibliából, mert az előző gazdája rabszolga és vallás kérdésében szabadelvű volt. A lány élvezte ezeket a történeteket és példabeszédeket, és úgy gondolta, a fehérembernek igaza van: ne adj ötleteket az afrikainak az üdvözülés kilátásba helyezésével. Hám boldogtalan gyermekei. Utolsó férjének belefúrtak a fülébe mézlopásért. A seb addig gennyedzett, míg el nem pusztult szegény pára.

Öt gyereket szült Ajarry ezektől a férfi aktól, mindet a kunyhó deszkapadlójának ugyanarra a pontjára; erre a pontra mutatott, amikor rosszalkodtak. Onnan jöttél, oda is teszlek vissza, ha nem értesz a szóból. Ha engedelmességre szoktatja őket, tán minden eljövendő gazdának engedelmeskednek majd, és megmaradnak. Aztán kettőt nyomorultul elvitt a láz. Egy fiú játszadozás közben megvágta a lábát egy rozsdás ekén, és vérmérgezést kapott. A legkisebbik nem tért magához, amikor egy hajcsár fejbe csapta egy fatönkkel. Egyik a másik után. De legalább nem adták el őket, mondta egy öregasszony. Ami igaz is volt – Randall akkoriban ritkán adta el a kicsinyeket. Az ember tudhatta, hol és hogyan halnak meg a gyerekei. Az egyetlen gyereke, aki tíz évnél tovább élt, Cora anyja volt, Mabel.

Ajarry a gyapotföldön halt meg, vad óceán tajtékjaként bukdácsoló fehér magházak sűrűjében. Faluja utolsó sarjaként dőlt el a sorok közt egy agydaganattól, orrából ömlött a vér, száján fehér hab bugyborékolt. Hol másutt történt volna? A szabadság másoknak van fenntartva, abból Pennsylvania népes városának polgárai részesülnek, innen ezer mérföldre, Északon. Az óta az éjszaka óta, hogy elrabolták, újra meg újra felbecsülték, minden reggel új mérleg serpenyőjén ébredt. Az ültetvény határai közül kimenekülni olyan lett volna, mint a lét alapelvei közül kimenekülni: lehetetlen.

Colson Whitehead

Colson Whitehead

Tehát a nagyanyja beszélt Corából azon a vasárnap estén, amikor Caesar szóba hozta a föld alatti vasutat, és ő nemet mondott.
Három héttel később viszont igent mondott.
Most az anyja beszélt belőle.

Fordította: Gy. Horváth László

ELŐJEGYEZHETŐ ITT!

Colson Whitehead: A föld alatti vasút
21. Század Kult Könyvek sorozat
21. Század Kiadó, Budapest, 2017
Fordította: Gy. Horváth László
360 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3192 Ft
ISBN 978 615 563 8688