Útinapló, függőknek* | Gerlóczy Márton: Elvonókúra

Posted on 2017. június 23. péntek Szerző:

0


Lengyel Szilvia |

„Az Elvonókúra a szerző első olyan regénye, amit mindvégig félmeztelenül, zokni nélkül írt. Ez nagy segítség volt számára, hiszen rengeteg manapság a pulóverben és zokniban készülő regény, és látjuk az eredményét.”

Ezzel a belső borítón található vallomással már sokat elárul magáról Gerlóczy Márton. Egyrészt tényleg így történt a dolog, az Elvonókúrát valóban egy thaiföldi tengerparton írta, ahova valóban egy alkoholista barátjával ment el. Az utóbbi leszokni, az író megtisztulni akart, kiszabadulni itthoni környezetéből és önnön rabságaiból. A szöveg másik vetülete, melyből kritikus hang érezhető írótársai iránt, már nem ilyen egyértelmű. Mivel végtelenül önironikus szerzővel állunk szemben, inkább hajlok arra, hogy a többi saját, zokniban és pulóverben készült regényéről szól. A legfontosabb kihámoznivaló azonban – és nem is kell sokat hámoznunk ehhez –, hogy Gerlóczy sajátos stílusa, humora, az egész könyv szerkezete és visszatérő elemei teszik őt egyedivé kortársai között. [*Talán itt lenne célszerű megjegyeznem, hogy – átvéve a szerző groteszkbe hajló látásmódját – az olvasó úgy is értelmezheti írásom címét: Útinapló-függőknek. Vagy nem.]

Olyan utazónapló ez a regény, mely ugyan megfelel a hagyományos formának – napok, történések egymás után – a tartalom azonban egészen más, mint amit két barát thaiföldi nyaralásától várnánk. Először is ennek az útnak az a célja, hogy az alkoholista pincér (Lajos barátja támogatásával) leszokjon. Ezt a folyamatot rögzíti napi részletességgel a támaszték-turista, akinek szintén megvannak a maga bajai. Ő az író alteregója: Márczy Lajos (értsd: Gerlóczy Márton Lajos). Dokumentál, önvallomásokat tesz, megfigyeli a pincért (aki néha előlép nagybetűssé, hogy pincérsége emberi alakot öltsön).

„A bangkoki thaiok valóban belefásultak már a saját kizsákmányolásukba, ebben a pincérnek teljesen igaza volt. Már kezdett becsípni, és okosakat mondani, mert amikor a pincér becsípett, akkor okosakat mondott, okos részeg volt, a szemében egyik pillanatról a másikra kigyúlt egy beteges és érzelmes fény, és lényét egyfajta érzelmes-részeges-nosztalgikus közhelyes semmitmondásoktól súlyos energia hatotta át, egészen addig, míg be nem rúgott. A becsípés és a berúgás között éghajlattól, évszaktól és az alkohol minőségétől, illetve mennyiségétől függően 30-90 perc telt el. A köztes időben, tehát a becsípéstől a berúgásig tartó időben megélt állapota volt az egyetlen, amelyben láthatóan valóban jól érezte magát, és amelyben magához képest elviselhető és szórakoztató volt környezete számára is. Ilyenkor elvétve még a gondolatait is megosztotta másokkal, ellentétben a józan és a részeg állapottal, amikor kussolt.”

A napi penzum végén költségelszámolást is kapunk (mert a berúgásnak is van költsége), de nem ez a fontos. A regény lassanként másik arcát is megmutatja: egy barátság gyökereihez vissza-visszatérő, s annak jelenbeli hanyatlását bemutató útikönyv. (Gerlóczy kedves műfaja a kalandozós történet, ezekből [is] születtek korábbi művei.) Megy, állandóan jegyzetel, leírja tapasztalatait, a menekülés önmagára gyakorolt hatását.

A pincér masszív alkoholista, jó pár leszokásra irányuló tervvel a háta mögött. Noha Lajos is hurcol problémákat erre az útra, de a fő vonal az ivás. Ebben partnerek, bár a mérték eltérő. Lajos segítő barátból lassanként kívülálló dokumentátorrá alakul át. A barátság fénye elhomályosul, utálatba és undorba csap át – mert Lajos megtisztulása fordított arányban áll a Pincér leszokásával.

A pincér egyébként eredetileg nem hülye, csak elissza az eszét, fokozatosan elbutul – és ennek tudatában is van. Ettől szánalomra méltó. Messziről könnyű szenvtelennek és érzéketlennek látni az írót, ugyanakkor minden kocsmázás ellenére megérteni a pincért.

„A pincér angolul beszélt, amit a napnak ebben a szakaszában már magyarul beszélt…”

Ez a szerencsétlen alak szimpatikus. Nagyon is, épp ezért sajnáljuk annyira. Ilyen távolságból elfogadjuk csillapíthatatlan szeszvágyát, és drukkolunk neki. Azonban gyakran szekunder szégyent érzünk, helyette érezzük rosszul magunkat, és megértjük Lajost, aki egyre jobban eltávolodik a pincértől. Pocsék testközelből elviselni, hogy valaki naponta kifordul magából.

A sokak számára elérhetetlennek tűnő, több hónapos tengerparti tespedés egy idő után már nem is túl vonzó. A tespedők: a világ minden tájáról érkező kiégett, valamit elérni vagy elengedni akaró, ténfergő semmirekellők gyülekezete. A táj persze csodálatos, de nem kell sok idő, hogy megszokottá váljon, és utána már csak a szellemi sivárság marad. Az emberek sekélyesek, a sziget mindig ugyanolyan, ellenben minden és mindenki más arcát mutatja, mint a kezdetekben.

Ezzel párhuzamosan a leszokásért folytatott küzdelem lassanként szánalmas és nehezen megérthető folyamattá válik. Az olvasó minden újabb laptól (fejezettől) azt várja, hogy talán most leteszi az utolsó poharat – de nem. Se gyilkosság, se szerelmi dráma. Semmi különös nem történik benne, mégis roppant izgalmas. Illetve történik (mint Csehovnál), a lelkekben, a jellemekben megy végbe a változás. Ha kitágítjuk Márczy vizsgálódásának körét, nemcsak egy alkoholistát és egy depresszióst látunk, hanem bennük a világstatisztikában egyre előbbre tolakodó iszákos magyart (mert a pincér közel sem egyedi eset), és a másik magyart, amelyik azzal a félelemmel jött ide, hogy megint csak képes lesz pocsékul érezni magát (mert mindenhova magával viszi saját magát), de meglepő módon mégiscsak sikerül élveznie önmagát és a szigetet.

Mitől olyan élvezetes mégis Gerlóczy könyve? Először is a fanyar humorától, már említett öniróniájától – és másokkal szembeni páratlan szarkazmusától. A másik: tudjuk persze, hogy vaskemény piálásból aligha lehet kijönni, mégis reménykedünk. Látjuk, amint a Pincér egyre mélyebbre süllyed, de hát leszokni ment el a világ végére, akkor pedig tessék abbahagyni. Kissé féloldalas azért a történet, hiszen nem kapunk magyarázatot Márczy Lajos problémáinak okára, de Márczy – látjuk – itt csak másodhegedűs.

Gerlóczy Márton

Minden történetnek vége van egyszer, hiába vágyunk megismerni a folytatást is. Mi lett (lett valami?) a pincérrel? És mi van Márczyval? (Azért egy kis keresgéléssel, az íróval készült interjúk elolvasásával kérdéseink egy részére megkapjuk a választ.) Lehet folytatni az útinaplót? Érdemes folytatni az útinaplót?

Gerlóczy Márton: Elvonókúra
Scolar Kiadó, Budapest, 2017
448 oldal, teljes bolti ár 3950 Ft,
kedvezményes webshop ár 3160 Ft
ISBN 978 963 244 6516

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy magyar pincér életének 12288. napján elutazik egy thai szigetre, hogy végre kipihenje magát és leszokjon az alkoholról. Útitársa, Márczy Lajos (A csemegepultos naplója, Check-in), napról napra dokumentálja titkos naplójában a pincér elvonókúráját, saját küzdelmét és a thai sziget valóságát: a kiábrándult helyieket és a nyugati világ dőzsölő hordáit; a görcsösen és kétségbeesetten nyugalmat és kalandot kereső nőket és férfiakat.

Az Elvonókúra a szerző első olyan regénye, amit mindvégig félmeztelenül, zokni nélkül írt. Ez nagy segítség volt számára, hiszen rengeteg manapság a pulóverben és zokniban készülő regény, és látjuk az eredményét.