A svéd muszáj-Herkules | Jan Guillou: Könyörtelenek

Posted on 2016. december 20. kedd Szerző:

0


guillou_konyortelenek-bor240Bogárdi Iván |

Lehetséges immunissá válni a verésre? Hihető, hogy ha egy 14 éves gyereket a szadista nevelőapja napi rendszerességgel ütlegel fakanállal, övvel vagy kutyakorbáccsal, sokszor véresre, abba az áldozat nem belerokkan, hanem hozzászokik? A Könyör­telenek főhőse, Erik így „edződik” otthon és számára tisztán taktikai meggondolás kérdésése, hogy visszaüssön-e. Minden alkalommal eldönti, hogy mi a célszerűbb: hagyja magát félholtra verni, vagy inkább ő tördelje el a támadó csontjait, előre meghatározott sorrendben és mértékben.

Mielőtt folytatom, ismerkedjünk meg a szerzővel, Jan Guillouval, már csak azért is, mert ő azt állítja, hogy Erik – ő maga, a regény önéletrajzi. Mindenki ismeri Svédországban ezt a kisportolt, feszes arcú, összehúzott szemű írót és tévészemélyiséget, akinek összeszorított ajka mindig valami kihívó félmosolyban szorul össze.

A stockholmi reálgimnáziumból kizárták rossz magaviselete miatt. Talán fiatalkorú bűnöző volt, de valószínűleg nem a szegények és árvák védelmezője (amúgy Robin Hood módjára), hanem bandjával meglopta, zsarolta, verte iskolatársait. Ezután átkerült egy internátusba, ahonnan ugyancsak kicsapták. Egy harmadik bentlakásos gimnáziumban érettségizett 1964-ben. Az 1981-ben írt Könyörtelenek ennek az időszaknak állít emléket, de a könyv valóságtartalmát anyja, féltestvére, tanárai és iskolatársai megkérdőjelezték. Szóval ne a valóságot keressük benne, elégedjünk meg a könyvben rejlő igazságszolgáltatással, attól függetlenül, hogy milyen tényeken alapul.

Amikor új, bentlakásos iskolába kerül, elhatározza, hogy titokban tartja múltját. Így önti ki lelkét félénk és konfliktusokat kerülő, intellektuális szobatársának:

Rohadt egy helyzet ez, Pierre. Amikor idejöttem, megesküdtem, hogy kerülni fogom a bajt. Te nem tudod és én nem tudom, hogy van-e kedvem elmesélni, de a régi iskolámban túl sokszor keveredtem bajba. Nem olyan vagyok, mint te, és el is mondom, hogy mi a különbség közöttünk, de meg kell ígérned, hogy soha senkinek nem adott tovább. Én tudok verekedni. És ezt nem úgy értem, hogy egy kicsit tudok. Én úgy tudok verekedni, hogy ezt nem is gondolnád. Ne hidd, hogy csak felvágok, nem vagyok büszke rá, ha esetleg ezt feltételeznéd. Egész életemben verekedtem és verekedtem és verekedtem, amióta az eszemet tudom. És aki olyan, mint én, az mindenkinél jobban tudja, hogy ennek sosincs vége. Úgy kezdődik, hogy az ember a legerősebb az osztályban, erre talán már rájöttél. És ha az ember a legerősebb az osztályban, a többiek provokálni fogják, mert szeretnének a helyébe lépni. Aztán jönnek más oszályokból is, mert tudni szeretnék, ki a legerősebb az évfolyamon, aztán azt is ki kell deríteni, ki a legerősebb az egész iskolában, és soha, de soha nincs vége. De azt hittem, ez már a múlté. Én nem félek úgy a veréstől, mint te, sokat kibírok, többet, mint más. Én attól félek, hogy olyan helyzetbe kerülök, hogy vissza kell ütnöm. Alapjában véve én is azt gondolom, amit te. Hogy ami az ember fejében van, az fontosabb, és a verés csak árt. Az ember saját magának is árt vele, szerintem. Hogy másnak árt, az tiszta sor, bár egy felrepedt száj vagy egy monoklis szem előbb-utóbb begyógyul. De az embernek így nem lesznek barátai. Mindenki fél tőle, és senki sem őszinte vele.”

Az új iskolának fasisztoid szabályai vannak. A tanárok nem szólnak bele, a büntetést rábízzák a végzős diákokból álló Tanácsra. A tanácstagok büntetésrendszere fokozódó kegyetlenségeknek teszi ki a „vétkezőt”. Ezt bajtársias nevelésnek nevezik. Eriknek ilyen körülmények között nem sikerül titokban tartani verekedős képességeit. És az sem segít, hogy hagyja magát. Végül leszámol ellenségeivel, és a könyvet is azzal a jóleső érzéssel csukhatjuk be, hogy Erik legnagyobb kínzója sem úszta meg szárazon.

Erik könyvön túli élete, vagyis a szerző karrierje hihetetlenül folytatódott. Újságíróként és tévés műsorvezetőként is népszerű lett. Az még beleillik a róla alkotott képbe, hogy izgalmas detektív- és kémregényeket írt. De szerzője hatalmas történelmi regényeknek is. Arn-sorozatában feltámasztotta a kereszteslovagok világát is, újrateremtve egy hitelesnek hangzó középkori nyelvezetet, ami nem veszített mondern feszességéből és élvezhetőségéből. Arn-regényeiből tévésorozat készült, és monumentális történelmi filmeket is forgattak belőlük. A Könyörtelenekből készült film nemzetközi sikert aratott, a magyar mozik 2004-ben mutatták be, ugyanabban az évben a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra is jelölték.

Amikor vitázik, vagy botrányosan „nem korrekt” a véleménye egy aktuális politikai eseményről, vérfagyasztóan halkan szokott beszélni, mintha mindig visszatartaná magát, hogy pofán vágja vitapartnerét. Szívesen összeereszteném a hazai hírlapok legszélsőségesebb fenegyerekével, mert a személyiségük hasonló. Csakhogy Jan politikai és világnézeti meggyőződése pontosan ellentétes a magyar epehányóéval. Volt ő már kommunista, sőt maoista is. Manapság szocialistának vallja magát. De soha sem trágár. Biztosan sor kerülne közöttük erőteljes, tettleges érvekre is. Egy ilyen találkozó után talán az előbb említett billentyűbajnok is meggondolná, hogy a rasszizmus és a trágárság szalon- és sajtóképes-e.

Dobosi Beáta fordításának jóvoltából úgy olvashatjuk a regényt, mintha Magyarországon játszódna. De azért szeretném figyelmeztetni azt, aki karácsonyi ajándékként kapja meg, hogy ne nyissa ki az ünnepek alatt. Megzavarhatja a hangulatot…

Jan Guillou (Fotó: Peter Knutsen)

Jan Guillou (Fotó: Peter Knutsen)

Jan Guillou: Könyörtelenek
Animus Kiadó, Budapest, 2016
304 oldal, teljes bolti ár 3390 Ft,
kedvezményes webshop ár 2712 Ft
ISBN 978 963 324 4166

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A vidéki internátus diákközösségét a kíméletlen erőszak, a gyengébb megalázásának kultusza uralja. A főhős, Erik számára azonban ez nem újdonság. A nevelőapjától kapott verések otthon mindennaposak, és korábbi iskolájában is a nyers fizikai erőtől függött a pozíciója. Mint problémás gyerek, ebből a környezetből kerül a bentlakásos intézménybe, mintegy utolsó esélyként. Új barátjával, Pierre-rel kétségbeesetten próbálják megérteni a gonosz természetét, és keresik a megoldást, miként lehet legyőzni úgy, hogy ők maguk nem válnak gonosszá. De vajon le lehet küzdeni az erőszakot erőszak alkalmazása nélkül?

A borítón a szerző ifjúkori arcképe látható.