Kertész Edina: Dodó nyomozó és az idomított cápa (részlet)

| 4 | Homár a pácban

Az Éhes Tizedes nevű étteremből ínycsiklandó illatok szálltak ki. Bár még csak délelőtt tíz órára járt az idő, Dodó már órák óta a konyhában sürgött-forgott, hogy előkészítsen egy másnapi vacsorát. Különleges alkalom volt ugyanis, a Parlament őrsége ezredesének, Erőss Bélának tartottak meglepetésbulit a születésnapjára. Dodó a menü fölé hajolt, amit külön erre az alkalomra nyomtattak, és még egyszer elolvasta:

Erőss leves buggyantott halszemmel
Homár a pácban
Cápafogravaló kardélen naspolyával
Kókuszos ágyútöltelék díszezredmódra

A leves nem okozott túl nagy fejtörést, reggel a piacon Dodó be tudott szerezni friss halszemet, de a homárral akadt egy kis probléma. Túl fiatal volt ugyanis, és sokat fickándozott. Dodó már hármadszor veselkedett neki, hogy tisztességesen megragadja a páncélozott szelvényes testet, ám a rák minduntalan arrébb mászott.

Ráadásul volt egy aprócska probléma. Dodó rettenetesen viszolygott a vízi állatoktól. Ez irányú iszonyát egy iskolai farsang okozta, harmadikban. Dodó nokedlinek öltözött fejes salátával, és minden reménye megvolt, hogy ő nyeri a harminckét szeletes dobostortát. Ám a díjat egy osztálytársa nyerte, aki medúzának öltözött. Dodó még ma is megborzongott, ha csak rágondolt.

Ám ezúttal nem volt mit tenni, az ünnepeltnek, Erőss Bélának a tengeri halak és egyéb herkentyűk voltak a kedvencei, így Dodónak le kellett győznie viszolygását a vízi állatok iránt, és elkészíteni a menüt, homárral és cápafogravalóval együtt.

A víz közben felforrt egy nagy fazékban, minden készen állt a homárfőzésre.

– Gyere csak, nem lesz semmi baj! Meglátod, végül jól alakulnak a dolgok! – próbálta Dodó megnyugtatni a homárt, de az csak gyanakvóan nézte összetett szemével, és harciasan meglóbálta az első két lábát. – Nem vagy valami barátságos – jegyezte meg Dodó.

Ekkor valami berepült a konyhaablakon. Dodó ijedtében hátraugrott, egyenesen egy kosár paradicsomra. Egy paradicsom szétrobbant a talpa alatt, Dodó megcsúszott, és egy polcnak zuhant, mire a polcról egy zsírosbödön pottyant a fejére. A homár leesett a földre, és boldogan a tálalószekrény alá mászott.

– Ez meg mi volt? – dugta be szőke, kócos fejét a konyhaajtón Tatu, az étterem egyetlen alkalmazottja. Tatu azelőtt riporterként dolgozott, ám pincérként sem vetkőzte le kíváncsiságát. Szeretett mindig ott lenni, ahol a dolgok történnek.

– Ez a valami repült be az ablakon – mutatott Dodó a konyhapultra, a fejét dörzsölgetve. A bödön nyomán jókora és meglehetősen fájdalmas púp nőtt ki.

A konyhapulton egy hal hevert. Csakhogy nem átlagos hal, mondjuk ponty vagy keszeg. Ez a hal egészen máshogy nézett ki, mint az átlagos halak. Bőre fehér, szinte áttetsző volt, halvány rózsaszín foltokkal, a feje furcsa, nyomott, az állaga pedig zselészerű. A hal még élt. Ide-oda dobálta magát a pulton.

Dodó iszonyodva szemlélte a vízi jószágot. Semmi sem bírhatta volna rá, hogy hozzányúljon. Igen, Dodónak volt egy kis gondja a vízi élőlényekkel, ami szakácsként olykor kifejezetten hátrányos.

Tatu szerencsére ura volt a helyzetnek. Megfogta az állatot, és bedobta a mosogatóba, majd vizet eresztett rá.

– Nézd, ez volt a szájában – nyújtott át Dodónak egy szétázott papírdarabot. Dodó két ujjal, finnyásan vette át, és megpróbálta széthajtogatni az összetapadt papírt.

Az üzenet kissé átázott a hal szájában, eléggé nehéz volt kisilabizálni a betűnyomdás üzenetet, amely így hangzott:

EZ EGY FIGYELMEZTETŐ LEVÉL!
FIGYELMEZTETLEK!
A TENGEREK MÉLYE BALJÓS TITKOKAT REJT!
EGY JÓAKARÓD!

– Nem lett volna egyszerűbb postára adni? – mormogta Dodó az orra alatt. Kétszer is átolvasta a nem túl hosszú üzenetet. Aztán kinézett az ablakon, hátha megpillantja a feladót, de egy gurulós szatyrot húzó, zöld kardigános, rövid barna hajú asszonyon és néhány, körülötte totyogó galambon kívül senkit sem látott. A nő barátságosan felé intett. Dodó újra szemügyre vette az üzenetet.

– Mi az? – kíváncsiskodott Tatu.
– Egy üzenet, amelyben arra figyelmeztetnek, a tengerek mélye baljós titkokat rejt.
– Különös – hümmögött Tatu.
– Meglehetősen – bólintott Dodó.
– Nem kellene nyomozást indítani? – csillant fel Tatu szeme a gondolatra, hogy újra izgalmas bűntényt deríthetnek fel.
A legutóbbi bűntényt ugyanis együtt nyomozták ki.
Dodó korábban már számos bűncselekményt derített fel, sok gazfickót juttatott rács mögé, és rengeteg okiratot fénymásolt le három példányban, majd fűzte le őket egy dossziéba. A legutóbbi eset után, amikor lefülelték azt a bűnözőt, aki krakéleumot rejtett a Parlament alá, elő is léptették nyomozónak, és Tatunak is jelentős szerepe volt a sikerben.

Ám Dodónak a nyomozáson kívül volt egy hobbija. Mindennél jobban szeretett főzni és az étteremben ügyködni. Különleges alkalmakkor felvette a kötényét és a szakácssapkáját is, és Erőss Béla születésnapja bizony ilyen különleges alkalom volt.

– Először is, ezután a homár után indítok nyomozást – mondta Dodó, és négykézláb a földre ereszkedett, hogy előkerítse az állatot. – A halas üzenet csak valami ostoba tréfa lehet.

| 5 | A turbomolekuláris propeller

Az élet olykor nagyon különös. Aki már látott egy eukaliptusz fa tövében zokogó koalamackót, egy pillanatig sem vitatná ezt.

Ugye, emlékszünk még Zacskó Edrikre? Elképzelhetjük, hogy ez a jól megtermett, ám lassú észjárású fiú milyen furcsán érezte magát, amikor beléptek a régi víztoronyba, majd Szörnyű Lőrinc megállt egy óriási valami előtt, ami le volt takarva egy hatalmas, szürke lepellel, és büszkén azt mondta:

– Íme! Vagy, ahogy a művelt francia mondja: voilà!
– Mi van? – kérdezte Edrik zavartan, és félresöpörte gubancos haját a szeme elől.
– Mármint, hogy íme, itt van! – szólt Szörnyű Lőrinc, és újra a lepelre mutatott.
– Ez a nagy takaró, vagy mi?
– Haha! Micsoda mulatságos fickó! – nevetett fel Szörnyű Lőrinc, majd két kézzel megragadta a szürke leplet, és némi vesződséggel lehúzta arról a valamiről, amit rejtett.

Az a valami egy gigantikus, több emelet magas, hengeres, fémesen csillogó izé volt, csövekkel, egy hatalmas propellerrel és egy kék lámpával.
– Na, mit szólsz? – kérdezte büszkén Szörnyű Lőrinc.
– Hát… szép a… színe. Meg olyan jó nagy – mondta Edrik, aki érezte, hogy ez a különös férfi elismerésre vágyik.
– Haha! Egy újabb tréfa. De rögtön rájöttél, hogy mi ez, nem? – kérdezte Szörnyű Lőrinc.
– Hát, mondhatjuk azt is, hogy rögtön rájöttem, persze, és nem is tévednénk olyan nagyot, igen, ha jobban meggondolom, akár ezt is mondhatnánk… – próbálta húzni az időt Edrik annak a tanulónak a kifinomult ösztönével, akit szólítottak már fel úgy felelésre, hogy egy árva szót sem tudott kinyögni az anyagból. Van, aki csak rizsázásnak hívja az ilyesmit, amit most Edrik művelt. A rizsa a tanulóévek utolsó mentsvára. Olykor tényleg segíthet, ám sajnos az eszesebb tanárok és általában a felnőttek elég hamar felismerik, ha valaki rizsázni próbál. Szörnyű Lőrincet is rögtön elfogta a balsejtelem.

– Elég a viccelődésből! – mondta, és hangjában árnyalatnyi ingerültség bujkált. – A vak is látja, hogy ez egy turbomolekuláris propeller. Muszáj befejeznünk, az akciót már ma este megkezdjük.

– Milyen akciót? – kérdezte Edrik. A beszélgetés egyre értelmetlenebb lett.
– A Nagy Propellerpörgető Akciót, természetesen, fedőnevén NAGYPOPÓ-t – közölte Szörnyű Lőrinc. – A helyzet ugyanis az, hogy, bár jó ideig minden remekül haladt, elakadtam a propeller építésekor egy bizonyos pontnál. Az egyik szeleppel akadt egy kis gond, azt hiszem, valamit elszámoltam. Te fogsz segíteni.

– Én? – kérdezte döbbenten Edrik. Ez csakis valami furcsa, nagyon furcsa álom lehet.
– Persze. A tévében mondták, hogy értesz az ilyesmihez.
– Tényleg? – döbbent meg még jobban Edrik, és bensőjét melegség töltötte el. Hirtelen mindent megértett.

Tanárai felfedezték, hogy egy zsenit neveltek, és ennek híre ment: már a tévében is bemondták. Bár Edrik eddig nem tudott róla, talán csakugyan különleges képességek birtokában van.

Aki csak egy kicsit is konyít a pszichológiához, ismeri az önbeteljesítő jóslat fogalmát. Azaz, ha valakivel elhitetjük, hogy képes valamire, csakugyan képes lesz rá.

Természetesen ez Edrikkel nem történhetett meg. Ő ugyanis egy, az átlagosnál némileg gyengébben tanuló fiú volt, aki nem hogy nem lett volna képes megépíteni egy turbomolekuláris propellert, de még a fizika alapvető törvényeivel sem volt tisztában. Bizony, Edriket összetévesztették dr. Apró Henrikkel, azzal a tízéves zsenivel, aki éppen hazafelé tartott az iskolából Papundekli társaságában.

Szörnyű Lőrinc persze meg volt róla győződve, hogy a fiú, akit elrabolt az iskolából, maga dr. Apró Henrik. Ez is része volt a NAGYPOPÓ-nak.

Az akció lényege pedig a következő volt: építeni egy gigantikus turbomolekuláris propellert, amellyel a városban szétterjesztik a balszerencsét, semlegesítve a krakéleum okozta sugárzást. A városban eluralkodik majd a bűnözés. Szörnyű Lőrinc végre bosszút állhat mindenkin, aki keresztbe tett neki. Csakhogy ehhez meg kell szereznie a Régi Üvegszemet.

| 6 | A Régi Üvegszem

A Régi Üvegszem. Mi lehetett az a titokzatos valami, ami után Szörnyű Lőrinc áhítozott? A királyi palotában őrizték, a legszebb és legnagyobb terem üvegvitrinjében, egy drágakövekkel kirakott, riasztóval felszerelt dobozban.

A vitrin alatt ez a rövid ismertető állt:

A Régi Üvegszem XXVI. Szemtelen király egykori üvegszeme. Alighanem ez a világtörténelem első üvegszeme. A király akkor készíttette magának a legkitűnőbb optikusokkal, amikor egy csatában elveszítette jobb szemét. Ám a legendák szerint az üvegszemet átok kísérte: sosem oda nézett, ahová kellett volna. Ezért amikor a király parancsot adott: oda lőjetek, máshová nézett, mint ahová mutatott, és a csaták rendre vereséggel végződtek. A legenda szerint a Régi Üvegszem azóta is balszerencsét hoz arra, aki magánál tartja. Az országot sújtó csapásokat is a Régi Üvegszemnek tulajdonították, ezért aztán gondosan elzárták egy dobozba, és a palota legeldugottabb szegletébe rejtették.

A takarító feladata volt minden reggel kinyitni a dobozkát, és letisztítani a Régi Üvegszemet. A takarítók sűrűn váltották egymást: nem bírták elviselni, hogy az üvegszem folyton őket bámulja.

A jelenlegi takarítót Szörnyűné dr. Rémy Angelikának hívták, és nemrég érkezett vissza Kongóból, egy hosszú utazásról.
Több évtized eltelt azóta, hogy útra kelt. Mire hazatért, fiatal asszonyból idős hölgy lett.

Elvállalta a takarítói állást, amit a palota hirdetett, szabadidejében pedig a Blöff magazinban olvasgatta a horoszkópokat, vagy galambokat etetett a parkban.
Rémy Angelika nem félt a Régi Üvegszemtől.
Reggelente beütötte az aznapi négyjegyű kódot, amely egyenesen a miniszterelnökségről érkezett, és felnyitotta a díszes láda tetejét.

Megigazgatta a Régi Üvegszem alatt fekvő párnácskát, gondosan elsimítva az apró redőket, és egy finom szarvasbőrrel megtisztogatta a szemet. Fontos volt, hogy a Régi Üvegszem a legjobb formáját mutassa: hamarosan sor kerül a nagy ünnepre, amikor is végighordozzák a városon, egyfajta mementóként, így emlékezve az elmúlt évszázadok sorscsapásaira.

Míg a Régi Üvegszemet tisztogatta, Rémy Angelikának eszébe jutott rég nem látott férje. Az üvegszem Lőrinc mérges nézésére emlékeztette.

Azon is sokat gondolkodott, mi lehet egy szem fiacskájával. Amikor Angelika rendkívül fontos okból elutazott, a kisbabája még csak pár hónapos volt. Azóta már felnőtt férfi lehet.

A férje, Szörnyű Lőrinc is biztosan nagyon megváltozott. Egyszer küldött neki egy képeslapot (egy banabót ábrázolt), de nem érkezett rá válasz. A kongói őserdőben nagyon lassú a posta. Az is előfordulhatott, hogy egy makákó vagy egy aligátor felfalta Szörnyű Lőrinc válaszlevelét.

Bizony, férje, Szörnyű Lőrinc azóta tényleg nagyon megváltozott, Angelika rá sem ismert volna.

A sudár, reményteli egyetemi hallgatóból, aki akkoriban volt, mogorva, zsörtölődő, töpörödött vénember lett, aki éppen egy víztoronyban babrált egy gigantikus turbomolekurális propelleren, miközben a feje feletti víztartályban egy cápa úszkált.

Ha Szörnyűné dr. Rémy Angelika tudta volna, hogy a férje miben mesterkedik, biztosan meglepődött volna. Ám egyelőre azt sem tudta, hogy egyáltalán még életben van. És egy szem gyermekük, a kis Káró Bertalan, alias Káró báró hollétéről sem volt tudomása.

Kertész Edina: Dodó nyomozó és az idomított cápa
László Zsuzsi illusztrációival
Naphegy Kiadó, Budapest, 2016