Jókai Mór, Nógrádi Gergely: Az aranyember (részlet)

Posted on 2016. július 15. péntek Szerző:

0


NogradiGer_Aranye-bor240A kegyetlen tréfa

A szépséges Athalie lenézte Timárt, apja hajdani beosztottját. Zsófia asszony meg egyenesen gyűlölte az egykori hajóbiztost. De mindketten édeskés arccal fogadták, ha a gazdag úr vendégségbe érkezett. Timár pedig úgy itta Brazovicsék kávéját, hogy tudta, akár patkányméreg is lehet benne. Átlátott ő a mosolyokon és a hízelgéseken.

Ám hajlandónak mutatkozott a hamis bájolgásra, csak hogy láthassa Tímeát. Volt is mit nézni a lányon: hiába akarta Athalie elcsúfítani divatjamúlt rikító selyemruhákkal, hiába dugott otromba fésűt, tarka szalagcsokrot a kontyába, Tímea szépsége átragyogott a nevetséges öltözeten és díszeken.

Hívhatták a háta mögött „bolond török lánynak”, gúnyt űzhetett belőle Athalie, „ügyetlennek” és „bárgyúnak” nevezve mindenféle idegenek előtt, és Zsófia asszony is leszidhatta gorombán a ház vendégeinek füle hallatára. Tímea lényén átsugárzott a romlatlanság angyali tüneménye.

S amikor alázatosan kezdte leszedni a vacsoraasztalt és kihordani a mosatlan edényeket a konyhába, Zsófia asszony azt sutyorogta az éppen jelen lévő Timárnak és Kacsukának:

– Jó lesz, ha megszokja ez a lány a cselédséget, mert az ezer aranyát, amit Levetinczy uram megmentett számára, kivette kamatra egy uraság, és el is vesztegette. Most tehát nincs egyebe ennek a Tímeának, csak ami rajta van! De az sem az övé!

„Tehát már koldusszegénnyé tettétek!” – gondolta magában Timár, de igyekezett uralkodni az arcvonásain.

– Engem csak az bosszant – mondta Athalie –, hogy mindenre olyan érzéketlen marad. Ha szidják, ha kinevetik, neki mindegy! El nem pirulna soha.

A filmváltozatból: Athalie (Krencsey Marianne) és Tímea (Béres Ilona)

A filmváltozatból: Athalie (Krencsey Marianne) és Tímea (Béres Ilona)

Bezzeg Athalie arca rögtön elvörösödött a dühtől, amikor észrevette, hogy Kacsuka szeme felcsillant, amikor Tímea bejött az újabb adag mosogatnivalóért. Az őrnagy még segített is a lánynak: a keze ügyébe tette az edényeket.
Athalie-nak ekkor gyilkos ötlete támadt.
– Kérem, kapitány úr – súgta a vőlegényének –, csináljon egy kis tréfát, bolondítsa el egy kicsit ezt a gyereket. Kezdjen el neki udvarolni!
A kapitánynak ez nem volt ellenére, s nem vette észre a csapdát. Cukorral kínálta Tímeát, aki persze zavarba jött, és egy tányért is elejtett. Zsófia mama joggal szidhatta, miközben Athalie alig tudta visszatartani nevetését.
Néhány nap múlva Athalie így szólt Tímeához:
– Ma a kapitány megkérte a kezedet. Hozzá mész feleségül?
A gyermek ijedten tekintett Athalie-ra. Az ágyához futott, és takaróját a fejére rántotta. Boldog volt és szégyellte magát.
Athalie az egész háznépet beavatta a tréfába. Kiadta: ezentúl úgy bánjanak Tímeával, mint Kacsuka úr leendő menyasszonyával. A cselédek és Zsófia asszony belementek a játékba. Kegyetlen komédiát űztek szegény lánnyal. Megkereszteltették, mondván, csak úgy esküdhetnek meg a kapitánnyal, ha elhagyja a vallását, és áttér. Menyasszonyi ruhát hímeztettek vele, ami valójában Athalie menyasszonyi ruhája volt. Tímea heteken át dolgozott rajta.

Timár minderről tudott, de nem szólt. Várta, hogy eljöjjön az ő ideje.
Tímea azt hitte, Timár Athalie miatt jár a Brazovics házhoz. Hisz így van ez jól, gondolta: a gazdag Timáré lesz a gazdag Athalie, míg hozzá, szegény lányhoz egy szegény magyar katonatiszt illik.
Mert Kacsuka úr valóban szegény volt. Az Athalie-val való jegyessége idején őszintén el is mondta Brazovics úrnak, hogy ő bizony a fizetéséből nem tud eltartani egy olyan nőt, mint Athalie, aki kényelemhez és fényűzéshez szokott.
Brazovics annak idején közölte, hogy a menyegző napján százezer forintot ad készpénzben hozományként. Igen ám, de ez még Timár meggazdagodása előtt történt. Azóta azonban annyi veszteséget okozott neki Levetinczy uram, hogy Brazovicsnak ez idő tájt fogalma se volt róla, honnan is teremthetne elő százezer forintot. Komoly tartozásai voltak, s ezért igen nagy szomorúsággal nézte a Tímea ujjai alatt készülő nászruhát.

Végső elkeseredésében azt találta ki, hogy Kacsuka helyett inkább Timárhoz adja Athalie-t. Úgy egy csapásra helyrerázódhatnának a pénzügyei. Következő alkalommal tehát felhajtott néhány pohárral a bátorságot adó ánizslikőrből, dühös arcot vágott, és nekitámadt Timárnak:

– Hallja az úr! Miért jár ehhez a házhoz? Mi célja van az úrnak az én lányommal?
Timár nyugodt hangon felelt.
– Uram, nekem az ön kisasszonyával semmi célom sincsen. Nem is lehetne, mivel a kisasszony már jegyes, és a vőlegénye nekem jó barátom. De ha már kérdezi, elmondom, miért járok az ön házához: megfogadtam az ön szerencsétlenül elhunyt barátjának, Ali Csorbadzsi úrnak, hogy ügyelni fogok a gyermekére. Én azért jártam ide, mert látni akartam, hogyan bánnak önök ezzel az árva kislánnyal. Nos, kérem, önök cudarul bánnak vele, Brazovics uram, cudarul! Ezt én az ön szemébe mondom. Ön elherdálta ennek az árvának minden vagyonát! Az ön családja átkozott gúnyt űz szegény gyermekből. Megmérgezik a lelkét egész életére. De megveri önöket az Isten! És most utoljára találkoztunk ketten együtt ennél a háznál, Brazovics uram. Ne kívánja ön megérni azt az órát, amikor még egyszer ide visszajövök!

Timár sarkon fordult, és becsapta az ajtót. Egyenesen a nagyterembe ment. Kigyulladt arcán Tímea azonnal észrevette a nagy változást. A mindig szelíd, alázatos ábrázat most büszke volt és szenvedélyes.
Timár egyenesen odament Tímeához.
– Kisasszony! – szólt mély, érzelmekkel teli hangon. – Én most búcsút veszek kegyedtől. Legyen boldog: legyen még sokáig gyermek. De ha egyszer eljön egy olyan óra, amelyben ön boldogtalannak fogja magát érezni, gondoljon rá, hogy van egy jó ember, aki önért…
Nem tudott tovább beszélni. Hangja elakadt, szíve elszorult. Tímea folytatta a mondatot:
– Háromszor…
Timár megszorította a kezét, és azt súgta neki:
– Örökké.
Azzal meghajtotta magát, és távozott.

...és egy kis ízelítő az eredeti, Jókai írta szövegből

Timár pedig visszament a látogatási terembe. Nemcsak a kalapjáért, amit otthagyott, hanem egyébért is.
A teremben nem volt más, mint Timéa. Athalie és vőlegénye a mellékszobában voltak.
Timár kigyulladt arcán Timéa észrevette a nagy változást. A mindig szelíd, alázatos arc most büszke volt és indulattól átszellemült, ami azt egyszerre széppé tette. Sok arc megszépül, ha a szenvedély átlobog rajta.
Egyenesen odament Timéához, ki a nászruhára aranyrózsákat hímzett ezüstlevelekkel.
– Timéa kisasszony! – szólt forró, mély hangon. – Én most kegyedtől búcsút veszek. Legyen ön boldog: legyen ön még sokáig gyermek. De ha egyszer eljön egy olyan óra, amelyben ön boldogtalannak fogja magát érezni, gondoljon rá, hogy van egy jó ember, aki önért…
Nem tudta tovább kimondani. Hangja elakadt, szíve elszorult.
Timéa kiegészíté az elakadt szót.
– Háromszor…
Timár megszorítá kezét, s súgva rebegé:
– Örökké.
Azzal meghajtá magát, s eltávozott, anélkül, hogy a mellékszobában levőknek alkalmatlankodott volna.
Nem jött ki a száján a szó, hogy „Isten önökkel!”. Óh! hisz e percben arra gondolt: hogy Isten elvegye a kezét erről a házról.
Timéa kiejté kezéből a hímzést, s mereven nézett maga elé, még egyszer sóhajtva: „háromszor”. Az aranyfonál kicsúszott a tű fokából.
Mikor Timár lement a lépcsőn, megint elhaladt ama két márványoszlop mellett, amik a lépcsőpadmalyt tartották.
Minő dühvel ütött rá az oszlopra öklével!

Egy boldogtalan házasság kezdete: Timár Mihály (Csorba András) és Tímea (Béres Ilona) esküvője

Egy boldogtalan házasság kezdete: Timár Mihály (Csorba András) és Tímea (Béres Ilona) esküvője