Stella Kuylenstierna-Andrássy: Ég a puszta (részlet)

Posted on 2016. március 11. péntek Szerző:

0


Andrássy_Ég a puszta-bor200Az oroszok menyasszonya

Budapest elesett. Az oroszok minden ellenállást megtörve feltartóztathatatlanul nyomultak előre. Rendkívül ijesztő hírek jutottak el hozzánk a közeledésükről.

Egy menekülő, akinek sikerült eljutnia Kenyeribe, arról számolt be, hogy Vay Margit sógornőm és egész családja az oroszok kezébe került.

– Mi történt Kájával? – kiáltottam fel kétségbeesetten.

– Elkapták őt is – mondta a hírnök.

Kája volt a legkedvesebb unokahúgom, valami természetes kedvesség és finomság áradt a lényéből.

Hosszú, vörösesszőke, hullámos hajával, lenyűgözően arányos, fiatal testével mindig Botticelli Tavaszát juttatta eszembe. tizenhét éves volt, vidám, segítőkész, csípős nyelvű, de sohasem bántó, és gyönyörűen lovagolt. természetes eleganciával ült a nyeregben, könnyeden tartotta a szárat, és szinte észrevétlenül irányította a lovat, mintha eggyé vált volna vele, jóllehet én mindig veszélyesnek láttam, amikor átugratott a pusztai, mély kutak felett. Ha a ló megbotlott volna, ha a lába beakad a kút kávájába, halálra zúzhatta volna magát.

Kájának volt két húga is, Bim és Bam, akik gyors egymásutánban születtek, mint ahogy a harang egyik kondulását követi a másik. Bim tizenhárom, Bam tizenkét éves volt.

Margit és Laci boldog házasságban élt. Lacit ugyan nem lehetett mintaférjnek nevezni, de Margit mindig megbocsátotta szeretett párjának, ha valami bolondságot csinált. Laci kellemes, derűs ember volt, és fiatalabb éveiben feltűnően jóképű. tavaszias báját Kája valószínűleg az apjától örökölte.

A családban senkinek nem volt olyan szép és barátságos otthona, mint Margitnak. Nem takarékoskodott semmivel. Harminchat szolga dolgozott a házában, és mindig francia szakácsot tartott, aki csodálatosan főzött. Margit megbecsült mindent, ami szép, a virágoktól kezdve a telivér paripákon át a luxusautókig. Kastélyukban mindig nyüzsögtek a vendégek, és az olyan házigazda mellett, mint Laci, soha senki nem unatkozott.

De nincs olyan boldogság, amelyik örökké tart. Amikor a front összeomlásának híre kezdett megcáfolhatatlanná válni, azt mondtam Margitnak és Lacinak:

– Időben meneküljetek el, mert ennek katasztrófa lesz a vége.

Margit hajlott volna rá, hogy elmenjenek valahová nyugatra, de a szövetséges propagandagépezet ekkoriban éppen azt hangoztatta, hogy az oroszok vadállati viselkedéséről terjesztett híreszteléseknek nincs semmi alapjuk. Az oroszokból mostanra tiszteletre méltó és kulturált demokraták lettek. Félelemre semmi ok, mindenki maradjon nyugodtan otthon, és várja meg, amíg felszabadítják.

Laci nem akart elmenekülni. Magyar hazafi volt, aki Magyarországon született és itt is akar meghalni. Bajban az ember nem hagyja el a hazáját, mondta. A papírjai rendben vannak, nincs mitől félnie. Hát nem kiszabadult nemrégiben a balassagyarmati börtönből is?

– De igen.

Azért csukták le, mert elrejtette a zsidó orvosa pénzét és gyémántjait. A Gestapo és a nyilasok sejtették, hogy a zsidó elrejtette az értéktárgyait. A kínvallatás során a zsidó bevallotta, hogy Vay Lacinál vannak. Ennek az lett a következménye, hogy Lacit letartóztatták, az otthonát pedig kifosztották a németek, akik eközben sajnálatos módon a kastély összes ablakát is betörték.

Balassagyarmaton ült az egyik unokahúgunk is, Széchényi Anna, szintén egy zsidónak nyújtott segítség miatt. Végül Pallavicini márki és Anna bátyja, Széchényi Miklós gróf szabadította ki őket. Egyszerűen kölcsönkértek egy nagy harckocsit, behajtottak vele a börtön udvarára, és megfenyegették az igazgatót, hogy behajtanak a szolgálati lakásába is, ha nem engedi azonnal szabadon a rabokat. A front már kétségtelenül közeledett a városhoz.

Megértettem, hogy Lacinak nincs kedve elmenekülni sem Németországba, sem Ausztriába. Eleget látott már a Gestapóból. De ismerte az oroszokat is.

Az első világháború idején fogságba esett, és elvitték Szibériába. Három héten át gyalogmenetben hajtották őket a kozákok, akik hosszú lándzsáikkal leszúrtak mindenkit, aki nem bírta a tempót. utána vasúti vagonokba zsúfolták őket, mint a heringeket. Nem bírtak sem ülni, sem feküdni. A foglyok állva haltak meg a nyári hőségben. Laci azt mesélte, hogy a bűz elviselhetetlen volt, de ezt is túlélte, és néhány évi raboskodás után hazatérhetett Magyarországra.

– Megnyírnak vagy megborotválnak?… Megsütnek vagy megfőznek? Nem mindegy? – töprengett Laci az állát simogatva. – Van orosz nyelvű menlevelem, amit a svéd követség állított ki – folytatta. – Ezt az oroszok respektálni fogják. Igaz, a nők ugyan mind rettegnek az oroszoktól. De nem lesz semmi baj. Amerika és Anglia nem tűri az erőszakoskodást.

Laci csak az utolsó pillanatban látta be, hogy az oroszok előrenyomulását kísérő hírek nem túloznak, és akkor döntött úgy, hogy családjával együtt elmenekül.

Barátaink közül az utolsó, aki még találkozott velük, Anna főhercegnő volt, akinek sikerült a gyerekeivel együtt egy teherautón Bajorországba menekülnie.

Ő mesélte el nekem, hogy Laci és Margit, valamint Kája, Bim és Bam egyszer csak beállítottak az ő Budapesttől délre fekvő alcsúti kastélyába. Csodás lovaik voltak, és rengeteg cigarettájuk, de semmi élelmiszerük, és a hideg és a nélkülözés már nagyon megviselte őket. A magukkal hozott kevéske poggyászban azonban Margit helyet szorított Kája esküvői ruhájának.

Kája ugyanis eljegyezte magát egy fiúval, aki a nagy felfordulásban valahogy elsodródott mellőlük.

– Ha az esküvőt az erdőben kell megtartani, Kája akkor is viselni akarja ezt a ruhát – mondta Margit, és elragadtatott mosollyal mutatta meg a gyönyörű, fehér menyasszonyi ruhát, amelyhez négyméteres uszály is tartozott.

Az oroszok egyre közeledtek. Anna főhercegnő elindult a gyerekeivel, de Laci és Margit azt mondta, hogy elegük van a sáros utakból, elegük van a menekülésből. Laciból megint jó hazafi lett, aki nem hagyja el hazáját, és egyébként is svéd menlevele van és egy igazolása arról, hogy aktívan részt vett az ellenállási mozgalomban.

Az utolsó pillanatban mégis elhagyták Alcsútot, és elindultak délre, a Balaton irányába, a csodálatosan szép bakonyi tölgyerdőkön át. De nem jutottak messzire, mert az erdőséget minden oldalról körbevették az orosz csapatok.

Megálltak egy faluban, bízva abban, hogy nem keltenek feltűnést. Este megjöttek az oroszok. A faluban sok bort és pálinkát találtak. az oroszok, miután berúgtak, egyre „barátságosabban” kezdtek viselkedni a nőkkel. Ha nem voltak hajlandók önként levetkőzni, vagy ha a férjük vagy a fivérük védeni próbálta őket, lelőtték őket. Erre a sorsra jutott Kája kis, fekete kutyája, Tasziló is, amikor makacsul védeni próbálta gazdáját.

Másnap reggel az oroszok tovább vonultak. Káját is magukkal vitték, egy szál hálóingben feldobták egy teherautóra.

– Papa, papa… segíts! – kiáltotta, miközben az autó elindult vele.

Laci gyalog indult utánuk, azt remélve, hogy az oroszok előbb-utóbb elengedik imádott lányát.

A következő faluban, ahol az oroszok megálltak, utolérte őket. Egy ideig közönyösen hallgatták az apa könyörgését. Laci a fogságban, az első világháború idején megtanulta a nyelvet, folyékonyan beszélt oroszul, de valószínűleg valami olyat mondhatott nekik, ami feldühítette őket, mert szétverték a fejét puskatussal. Magyar apácák próbálták megmenteni. annak ellenére, hogy koponyája megrepedt, orra betört, fogait kiverték, Laci még egy hétig élt, mielőtt kilehelte volna lelkét.

Közben újabb orosz csapatok érkeztek abba a faluba, ahol Margit maradt a két gyerekkel. Egy egész század. A századparancsnok módszeres ember volt. Menetrendet készíttetett a faluban lévő összes nő számára, napokra és órákra beosztva, mikor kell megjelenniük a „krumplipucolás” fedőnevű kötelező erőszaktételre.

Az iskola volt a színhely. A nőknek meztelenre kellett vetkőzniük, és egymás mellé a földre kellett lefeküdniük, miközben a katonák felsorakoztak előttük.

– Több műszakot vállaltam, én mentem Bim és Bam helyett is – írta később Margit.

Az embernek szívós természete van. Egy nő sokat kibír, mielőtt végleg föladja. Egy nap előkerült Kája. Az oroszok újabb szüzeket találtak, őt meg futni hagyták. tüdőgyulladást kapott, mert a hideg ellenére majdnem mindig szinte teljesen meztelennek kellett lennie. A tetejébe még flekktífuszt is összeszedett.

Sokáig azt hittük, hogy mind meghaltak. Valaki, aki eljutott abba a bakonyi faluba, ahol az oroszoknak prédául estek, az egyik ház udvarán négy meztelen női holttestet látott, amelyek a leírás alapján Margit és a lányai holttestei lehettek. A hírt hozó ember az arcukat azonban nem látta, mert hason feküdtek. Eső áztatta a fehér női holttesteket a Bakony erdejében.

Margit a lányaival egy idő után gyalog indult Budapestre. Betegen, éhesen, lerongyolódva érkeztek a fővárosba, de lélekben nem törtek meg.

Margitnak sikerült elrejtenie néhány gyémántot. Eladta őket, és a pénzen vett egy teherautót. Az utolsó levelében, amely még eljutott hozzánk Budapestről, arról számolt be, hogy maga vezeti a teherautót, fuvarozást, rakodást vállal, és életében először maga keresi meg a kenyerét.

– Csoda, hogy mennyi erő van egy anyában, ha a gyerekeiért kell harcolnia – írta. – Bocsánat a külalakért, de a proletár ujjaimmal nem tudok szebben írni.

Stella (Estelle) Kuylenstierna-Andrássy

Stella (Estelle) Kuylenstierna-Andrássy

Ez volt az utolsó életjel, ami tőle érkezett. Talán életben maradtak, de az sem kizárt, hogy likvidálták őket mint a magyarországi vörös előrenyomulás kellemetlen tanúit. Minden tanút azonban nem lehet eltüntetni. Vatikáni források szerint Magyarországon hétszázezer nőt erőszakoltak meg, a Vöröskereszt szerint pedig legalább százezer magyar nő fertőződött meg ázsiai szifilisszel. Megfelelő gyógyszerek a kór kezelésére nem álltak rendelkezésre.

Az idő minden sebet begyógyít – még a szifiliszt is. De vajon jól tesszük-e, ha a hallgatás fátylát borítjuk a magyarországi eseményekre?

Kája milliónyi magyar nő sorsában osztozott, de őt jól ismertem, és közel állt hozzám. Néha azon gondolkodom, vajon mi játszódott le a lelkében, amikor eszébe jutott a hófehér menyasszonyi ruhája. Mindig úgy fogok emlékezni rá, mint egy szál tavaszi virágra a pusztában.

Fordította: Kúnos László

Stella Kuylenstierna-Andrássy: Ég a puszta 
Gróf Andrássy Imréné memoárja
Corvina Kiadó, Budapest, 2015