»Forduljunk ahhoz, ami a lábunk alatt van« | A modern kerámiaművészet bölcsője, Siklós / Pécs JPM

Posted on 2016. február 13. szombat Szerző:

0


Török János: Kettős figura

Török János: Kettős figura, 1969

Hárságyi Margit |

Minden értelmiségi örök vágya: maradandót alkotni, nyomot hagyni magunk után, s ha már megtettük, az emlékező utódok segítenek abban, hogy őrizzük az emberi elme anyaggá váló csodáit. Volt egyszer egy siklósi alkotótábor, mely a hatvanas években elsőként csatlakozott a cseh és osztrák műhelyekhez.

Többnyire huszonéves fiatalok meglehetősen mostoha körülmények között kaptak itt lehetőségeket távol a gyári kötöttségektől, hogy a legprogresszívebb művészeti trendekhez csatlakozhassanak. A hamar nemzetközivé szélesedő, rövid életű alkotótáborokban készült kerámiaplasztikák, reliefek, vázák, tálak a siklósi várban és Pécsett, szimpóziumokon mutatkoztak be a nagyközönségnek 1969-ben, majd 1970-ben. Mindennek a pécsi Janus Pannonius Múzeum az általa megőrzött csaknem félszáz alkotásból állít emléket a Múzeum Galériában rendezett kiállítással, melyet a napokban nyitott meg Dvorszky Hedvig művészettörténész, akinek szavaiból arra is fény derül, hogyan lehetett Siklós a modern kerámiaművészet bölcsője.

A művészek a volt ferencesrendi kolostor hűs udvarában, kissé korszerűtlen épületében az országban elsőként műhelygyakorlatot kezdeményeztek. Ennek modelljét az osztrák és a cseh alkotótáborokban látta a lelkes, fiatal Schrammel Imre, aki már akkor az Iparművészeti Főiskola tanára volt. És a szándék találkozott a lehetőséggel. Dvorszky Hedvig – néhány évvel egyetemi tanulmányai után – a Képző- és Iparművészeti Lektorátusnál dolgozott, s helyszíni szemléken járt, hogy a művészeknek új lehetőségeket teremtsen. Sok elutasítás után Pécsett Takács Gyula megyei tanácselnök-helyettes fantáziát látott az alkotótábor megvalósításában.

red Anders Liljefors: Repülő madár, 1970

red Anders Liljefors: Repülő madár, 1970

Már pár éve működött a nemzetközivé vált műhely a baranyai városban, szimpóziumok vonzották a közönséget, s egyre több megyei tanácselnök látta meg a diplomáciai lehetőséget ezekben az alkotó közösségekben. Más műfajokban is elkezdtek a művészek hasonló igényű szakmai együttléteket szervezni, a textilművészek Szombathelyen, az üvegművészek a dunántúli Bárdibükkben, a faszobrászok Zalaegerszegen.

Nem a régi, hagyományos értelemben vett művésztelep volt Siklóson, ahol békésen elüldögéltek a piktorok vagy faragtak egy szobrot hónapokig. Ez műhelymunkára épülő, egymással szakmai tapasztalatokat cserélő, magasfokú iskola volt. A primitív, kezdetleges állapotok is szülték a megoldásokat. Innen gyökereztethető, ami világhírűvé tette Schrammel Imrét: „mi úgysem tudunk olyant csinálni, mint a nagy, nemzetközi, elkényeztetett művészek, forduljunk ahhoz, ami van, a lábunk alatt, a földhöz” – mondta, s így is tett. Később speciális kemencéket építettek itt meg, melyekben magas tűzön lehetett kiégetni a nyers földet. A kiállításon látható kerámiák alkotói először ezt próbálták ki 1969-ben, később a Zsolnay-gyártól is segítséget kaptak. A gyári technológiák ismeretében az ott dolgozó tervezők is fantáziát láttak abban, hogy szabad alkotókként más utat is járhatnak, mint a sorozatban gyártott ipari termékeket. Ezek ötvöződtek, így lett ekkora a hazai és nemzetközi siker.

Fürtös György: Kút terv, 1971

Fürtös György: Kút terv, 1971

A formaképzésben érvényesültek a nemzetközi hatások is, melyek Japánból, Lengyelországból, Finnországból, Olaszországból, Norvégiából, Csehországból, Ausztriából, Örményországból érkeztek. Adva volt a szellemi csere, de az anyaggal mindenki maga küszködött a többhetes együttlétek idején. Többféle anyagot használtak, a De Forma csoport például porcelánt.

S végül kis malíciával összegzi Dvorszky Hedvig a jelenlegi helyzetet: ma sokkal gazdagabb lett a kínálat horizontálisan, több a művész, a sokféleségben sokan elbizonytalanodnak, egyre nehezebbé válik az értékes és a felszínes megkülönböztetése. Világprobléma ez, sekélyesedik a művészet. A nagyon tehetséges alkotók nem érnek rá nyüzsögni, magukat ajánlani, menedzselni. Magyarországon nincs műkereskedelem. A siklósi alkotásokból az akkori szokásrend szerint 1-1 példányt ott kellett hagyni, ebből jött létre a kortárs művészeti gyűjtemény, melyet a Janus Pannonius Múzeum gondoz. Mára már általános gyakorlattá vált, hogy a művészek elviszik a munkáikat, s ők maguk értékesítik azokat, ha meg kívánnak válni tőlük.

Fotók: Janus Pannonius Múzeum

Siklós, a modern magyar kerámiaművészet bölcsője
Kiállítás a JPM Múzeum Galériában (Pécs, Káptalan u. 4.)
Látogatható 2016. február 28-ig
Nyitva keddtől vasárnapig 10-18 óra között