Márkus András: Paraszttartók kézikönyve (részlet)

Posted on 2016. február 12. péntek Szerző:

0


MárkusA_Paraszttartók-bor200A paraszt úrképe

Az úrnak elsősorban minél kevesebbet kell alattvalói közelében tartózkodnia. Ez nyilván nehezen elképzelhető, ugyanis velük vagyunk körülvéve, viszont a lehetőségek keretein belül nem árt eleget tenni ennek az elvnek. Sőt az sem árt, ha akadnak olyan parasztjaink, akik soha életükben nem láthatnak minket személyesen, csak legendákból, történetekből ismernek. Így tudja az úr felkelteni a pórok kíváncsiságát. Hiszen ha egy paraszt érdeklődését a fénylő tárgyak vagy akár egy tál meleg tej is képes kiváltani, akkor képzeljük csak el, mekkora csodálattal töltheti el a birodalmi úr, aki engedélyt adott neki az életre. Teljesen egyre megy, hogy imádnak, magasztalnak, vagy éppen annyira rettegnek tőlünk, hogy a nevünket se merik szájukra venni. A lényeg a végeredmény: a jobbágyság munkájának gyümölcse és a birodalom javainak gyarapodása.

A paraszt tulajdonsága, hogy retteg az ismeretlen dolgoktól, így célszerű, hogy az urat a többi ismeretlen dolog mellé helyezze agyának cellarendszerében. Nem áll ugyanis az úr érdekében, hogy – persze közvetlen szolgáit leszámítva – különösebb viszonyban álljon parasztjaival. Ez teljesen célszerűtlen lenne a birodalom szempontjából. Az elsődleges ugyanis a birodalom érdeke. A birodalom és a birodalmi úr pedig egymásnak kölcsönös metaforái, nem nehéz tehát levonni a következtetéseket.

Amennyiben olyan konkrét helyzettel kerülnénk szembe, mint például hogy alattvalóink a közelünkben tartózkodnak, célszerű ignorálni őket. Nem szabad figyelmünkkel megtisztelnünk a parasztot, meg kell adni számára a lehetőséget, hogy ő maga érdemelje ki urának figyelmét. Ugyanakkor annak lehetőségét nem szabad megadnunk neki, hogy kinyilvánítsa véleményét. A paraszt véleményének vajmi kevés szerepe van a birodalom életében. Az, hogy nem fosztjuk meg őket központi agylebenyüktől, ajándék számukra, melynek következtében képesek lesznek egyszerűbb gondolatok megformálására. Ez a kegy még nem feltételezi azt, hogy arra a gondolatra kíváncsiak is vagyunk. Ezen alapszintű gondolatok értelme nem több, mint hogy a paraszt (szoros verseny nyomán) gondolkodásban fölülmúlja a jószágot, és irányítani tudja annak – az övénél mindenesetre őszintébb — munkáját. Bevallom, volt már olyan próbálkozásom, hogy a jószágot idomítsam be a paraszt irányítására, és fájdalommal kell tudatnom, hogy nem az értelmi különbségek miatt kellett visszaállniuk az eredeti szerepekbe.

A közvetlenség teljes mellőzésével létre kell hoznunk a paraszt agyában egy távolságot, melyet ő alkot meg önmaga és ura között, és amely sokkal erősebb a botnál, melynek segítségével az úr kísérői odébb tuszkolják, ha túl közel merészkedne urához. Ennek a botnak az a funkciója, hogy megóvja az úr egészségét a bolháktól, tetvektől és mindenféle járványtól – ezeknek ugyanis a jobbágyság kitartó hordozója. Jómagam közvetett kapcsolatban állok a bolhákkal: én parasztokban vagyok gazdag, azok pedig bolhákban. A kísérőim által használt bot emellett hallótávolságon kívül tartja a dolgozókat, hogy véletlenül se kelljen véleményük meghallásával fárasztanom magam. Mert amikor egy ilyen vélemény teljes egészében eljut hozzám, szörnyű fáradság lesz úrrá rajtam, le kell feküdnöm, és napokon át tartó mély letargiában heverem csak ki a tetves paraszt gondolatait.

A paraszt időnként sajnos hajlamos megfeledkezni saját jelentéktelenségéről. Indokolt ezt rendszeresen eszébe juttatni. Másként könnyen feltételezné, hogy ő maga, mint Jóska (vagy egyéb) nevű alattvaló bármilyen jelentőséggel bír, mondjuk nagyobb jelentőséggel, mint a váram falában egy kődarab vagy a paripám sörényének egy szála, netán a délceg jószág egyik röpke szellentése ügetés közben. A Jóska nevű pór önmagában nem jelentéktelen ugyan, de jelentőséget társaival együtt: a többi Jóska, Józsi és Jocó (vagy egyéb) nevű paraszt összességében kap. Fontos, hogy a paraszt ne magát tartsa fontosnak, hanem a burgonyának a kiásását vagy a csupor tej lefejését, amelyet fáradságos munkája által választ le a föld ajándékai közül. A paradicsom formáján is meglátszik az ő egyszerű szeretete, amellyel azt leszakajtotta. Képzeljük csak el, milyen dolgok mehetnek végbe a lelkében olyankor… Egyfajta szellemi fölény ez, melyet mint örömöt nem szabad elvennünk tőle, ugyanakkor meg kell teremtenünk azt a helyzetet, melyben felfedezi ezt az örömet, és annak is éli meg.

Az attitűd

Célszerű, hogy olyan méltóságteljes attitűddel jelenjünk meg parasztunk előtt, melyből érezheti a gyümölcsleszakítás aktusának jelentőségét. Ugyanakkor a nevelés eszközével meg kell értetnünk vele, hogy a mi társaságunk nem olyan ajándék, ami jár neki. Hétköznapi gesztusainkkal kell megaláznunk őt, elérve azt, hogy folytonosan elégedetlen legyen önmagával, és élete céljává váljék, hogy megfeleljen nekünk.

Egy átlagos paraszttal nem nagyon szokott megtörténni, hogy urát személyesen megpillanthatja. Ha ez mégis megesik, mindent meg kell tennünk, hogy ez a pillanat emlékezetes legyen. Ugyanis számolnunk kell azzal, hogy amennyiben ellátogatunk egy tanyára, látogatásunkról a helybéliek éveken át legendákat fognak zengeni. Beszélni fognak arról, hogyan voltunk felöltözve, milyen ékeket viseltünk, milyen gesztusokkal örvendeztettük meg őket, kiket ajándékoztunk meg pillantásunkkal. Azon családok, akiknek valamely tagját személyesen fenyítette meg a birodalmi úr, évtizedeken át teszik majd iriggyé társaikat. Az efféle diplomáciai látogatások nem értelmetlenek a parasztok nevelésének szempontjából, ugyanis életre szóló élményt nyújt számukra uruknak egyszeri jelenése.

Ilyenkor egy úrnak érdemes egyszerre kegyesnek és szigorúnak mutatkoznia. Legfőképp az igazságosság látszatát kell keltenünk. Nem azt mondom, hogy igazságossá váljunk, hiszen azzal a birodalmi rendet megbontanánk, és magunkat is rengeteg remek szórakozástól fosztanánk meg. Ellenben az, ha az uralkodó pozitív úrképet formál magáról az alattvalók körében, remek motivációt ad számukra a következő néhány évtized munkájához. Ez főleg elhanyagoltabb tanyák bejárása után figyelhető meg, itt a szemtanú parasztok egy idő után maguk terelik a jó irányba társaikat és utódaikat. Azért helyénvaló ez a viselkedési forma a birodalom lepusztultabb körzetei esetében, mert a birodalmi úr mindig ott fog állni, amint egy paraszt hibázik (a részeges helytartókra manapság már semmit se lehet rábízni), így célszerűbb rajongókkal gazdagodni, akik a birodalom iránt érzett szeretetükből és a birodalmi úr személye iránt táplált tiszteletükből adódóan képesek életük végéig húzni az igát.

Az az ideális, ha visszaélünk parasztjaink befolyásolhatóságával, és egyfajta istenképet formáltatunk magunkról az agyukban. El kell érnünk azt, hogy az úr iránt táplált félelem és hit egyszerre váljék a minőségi munka katalizátorává. És még azt sem mondhatnánk, hogy hazugsággal töltenénk meg ezáltal fejüket (nem mintha ez számítana), elvégre égben lakó hülyeség ide-oda, mégiscsak én vagyok birodalmam mindenható istene. (…)

A parasztok lelkisége. A motiváció

A közönséges paraszt – noha funkcióját illetően munkára termett – a társaságot keresi, és másra sem vágyik, mint kapcsolatokra. Hajlamos életen át tartó lelki függőséget érezni más parasztok iránt. Ezt az érzést paraszti zsargonnal szeretetnek hívják. Külső befolyások okozta ingerekre örömöt, szeretetet, mérget és gyűlöletet érez. Bizonyos dolgok, legyenek azok tárgyak vagy más parasztok, fontossá tudnak válni idővel a számára, és ez belső vívódást okoz benne. Az emberi kapcsolatok elterelik a paraszt figyelmét a munkáról, végső stádiumban gondolkodást eredményeznek. A paraszt gondolatai pedig hátráltathatják az úr javainak gyarapodását. Idomításakor oda kell figyelnünk, hogy a munka teljes mértékben kitöltse a növendék idejét, gátolva a fölösleges gondolatok kialakulását. Hajlamosak a szocializálódásra, ami pedig idővel egymás közötti kommunikációt – fölösleges információáramlást – eredményez. Szellemi kapacitásának beosztásakor spórolnunk kell a memóriájával, ugyanis minden túlterhelés a munka rovására megy.

Tudatosítanunk kell parasztjainkban, hogy értékük az igaz munkában nyilvánul meg, a munka által önmagukat valósíthatják meg. A cél elérésének érdekében képzeletben a szerepükbe kell helyeznünk magunkat. Meg kell értenünk, hogy mire vágynak. El kell érnünk, hogy sikerélményt váltson ki bennük a jól végzett munka öröme.

Márkus András

Márkus András

A parasztok ugyanakkor hajlamosak más parasztokat idealizálni. Ezért számtalan követendő példát kell eléjük állítanunk ún. mintaparasztok személyében. Figyelmet kell szentelnünk a mintaparasztok személyiségének kialakítására. A mintaparaszt elsősorban férfi legyen. Szép, erős, lelkiismeretes férfi. Családapának kell lennie, sok gyerekkel, akiket nem gondolkodva, hanem ösztönből nevel. A családon belüli erőszak megengedett, helyenként elvárt. Szellemi képességek híján a parasztokon alkalmazott erőszak számos esetben vezetett eredményre. Az erőszak viszont önmagában nem megoldás: az erőszak és a sikerélmény helyes arányban való adagolása által érhetjük el a parasztok lehető legmagasabb termelési kapacitását. Ezért fontos, hogy a számtalan fenyítés mellett időnként megdicsérjük a jól végzett munkát, serkentvén a parasztban a helyes útra való törekvést.

Márkus András: Paraszttartók kézikönyve 
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2015