Így gondozd az alattvalót | Márkus András: Paraszttartók kézikönyve

Posted on 2016. február 12. péntek Szerző:

0


MárkusA_Paraszttartók-bor200Bodó Viktória Booklány |

Vannak azok a könyvek – szép számmal –, amik előre bocsátanak valamit, hogy megteremtsék a megfelelő hangulatot vagy jó irányba terelgessék az Egyszeri Olvasó gondolatait, megalapozzák a hangulatát. Namármost, ezeket a könyveket Booklány nem szokta szeretni, mert majd ő maga eldönti, hogy mit, mikor, hogyan és egyáltalán…

Innen nyerni nálam nehéz, de az esély adott: egyszerűen eleve magasabb lécet kell átugrani az Egyszeri Szerzőnek. Az Egyszeri Szerző jelen esetben Márkus András, akit felületesen ismertem korábbról, de semmi különös viszonyulásom nem volt hozzá. Leginkább csak az érdekelt, hogy vajon mire föl a védekezés, már az első lapon? Miért kell előrebocsátani, hogy a szerző semmiképpen nem a jelen s a közelmúlt közéletére reflektál? Mi a félelem oka?

Aztán olvasás közben rájöttem. A Paraszttartók kézikönyve a jelen és a közelmúlt közéletére reflektál. Szól a semmiből jött, jól helyezkedő senkikről, akik vagyonokat nyal…, azaz kaparnak ki maguknak, az oligarcháinkról, a maffiavezéreinkről és a sleppjükről, a politikusok publikus (de főleg a még takargatott) gazdagodásáról, mindarról, amit az intézményesített lopás szült ide hirtelen: a „ne kérdezze senki, honnan lenne ennek a prolinak ennyi pénze” hirtelen-nemzedékéről. De ami sokkal fontosabb: egy jelenségről szól, egy jelenségre reflektál. Az egyre hierarchizálódó közéletünkről mesél, a sarkpontokról, amelyek egyre felosztják és egyben egymás fölé is emelik a társadalom egyes csoportjait: a szegények fölé a gazdagokat, a nők fölé a férfiakat, a gyerekek fölé a hivatalokat, az ép eszűek fölé az urambátyám-világ bokacsattogtatóit, a bármit is érők fölé a bajuszokat,  a szalonnáci muncikat meg képviselő barátaikat.

A megosztottságról és a megosztottság filozófiájáról beszél a könyv, az egyetlen épkézláb eszközzel, ahogyan lehet (és ahogyan mindig is kellene) beszélni róla: a humor eszközeivel. Mindig mondom, hogy egyes – mondjuk úgy –, valaha volt és jelenkori vezetőket úgy kellene kezelni, ahogy azt érdemlik: nemes egyszerűséggel ki kellene (kellett volna) őket röhögni. Teli szájjal, gúnyosan, ahogyan az egy hagymázas álmokat kergető, önjelölt, munkakerülő, váteszfétises ugribugri senkinek az kijár, s mehet minden rögtön normálisan tovább. Nem komolyan venni az ilyet soha, nem beállni a sorba, felvenni a szóhasználatát, hagyni, hogy irányítsa a gondolatainkat, a közbeszédet vagy a dolgok menetét.

Ugyanis, minden ellenkező látszat vagy híresztelés ellenére, aki előtt mikrofon s aki mögött slepp van, az még nem Valaki, Akinek Joga Van Irányítani a Tömegeket. Ahhoz azért több kell, elvtársak. És ez az, amiben jó ez a könyv: egyes pontokon úgy röhögsz (nem, semmiképpen nem nevetsz) a huszadik, huszonegyedik századon, hogy a könnyed is kicsordul, Olvasó. Röhögsz a magad és a szüleid teremtette világon, kínodban, nyüszítve, hangosan. Legalább reagálsz valamit ahelyett, hogy a tévét bámulnád, behúzott nyakkal. Ez az első lépés a gondolkodó emberi lét felé.

Van azonban, ami egyáltalán nem tetszett: az egyes pontokon megjelenő naturalitás. Persze ez írói eszköz, de a szerző itt-ott túllőtt a célon. Kontraproduktívvá vált, s emiatt nem esett jól olvasni a könyv némelyik részét. De legalább hatott, és ez több, mint a nyomtatott termékek nagyobb része elmondhat magáról. A vadhajtások pedig (jó esetben), előbb-utóbb eltűnnek. Vagy nem.

A borítót pediglen nem értem.

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Márkus András

Márkus András

Márkus András: Paraszttartók kézikönyve 
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2015
184 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft, kiadói akciós ár 2392 Ft
ISBN 978 963 310 6044

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A földesúr ebben a könyvecskében osztja meg parasztjai kapcsán felgyülemlett tapasztalatait a világgal. A szerző csupa húsba vágó témát érint: hogyan kell táplálni, tanítani, fenyíteni a parasztot, hogy az leginkább a birodalom hasznára váljék? Milyen képet alakítsunk ki magunkról parasztjainkban? Hogyan pároztassuk őket?

A fiatal szerző maró iróniával és elképesztő szemtelenséggel borzolja az olvasó idegeit a rövid, ám annál sűrűbb társadalmi szatírában. Az előadás lejártával, hogy érezhessék szigorú uruknak kegyeit, egyedülálló lehetőség kínálkozott a helytartók számára: a népszerűvé vált parasztot egy aranyért megsimogathatták, öt aranyért megnyalta kezüket, tíz aranyért pedig kedvükre megfenyíthették. Természetesen a helytartók rangbeli behatárolását nem tévesztettem szem elől, ugyanis a fenyítést követően újabb tíz aranyba került, hogy a paraszt ne viszonozza azt.

Időközben én is megkedveltem újonnan szerzett érdeklődő jószágomat. Elhatároztam, hogy kinevezem háziállatommá, és szabadidőmben megtanítom beszélni. Majd az idők során elviszem magammal a paraszttartási konferenciákra, mert fejlett fizikumának, békés jellemének köszönhetően igencsak jó szemléltetőeszköznek bizonyult.