Anna Erelle: A dzsihád jegyese (részlet)

– Akkor milyen a lányok képzése? Az áttérteké más?
– Dehogy! Mi, dzsihádisták jobban kedveljük az áttért nőket!
Nevetgél, mi pedig Andréval meglepett, futó pillantást váltunk.
– Miért? – kérdi Mélodie.
– Mashallah! Mert szigorúbban veszitek a vallást, ugyanakkor nyitottabbak vagytok az életre! Nem olyanok vagytok, mint a hitetlen szíriai nők, akiknek elég, hogy fátylat öltsenek, de fogalmuk sincs, hogyan kell egy férfit boldoggá tenni. Insallah.
Bilel most leleplezte magát. Mélodie előtt magasztalja Szíriát, amelynek ő szabadítja fel a népét, de éppen most fitymálta le őket.
– Hogy érted, hogy „mi, áttért nők nyitottabbak vagyunk”?
– Tudod jól…
– Nem…
– Huncutabbak vagytok, ha érted, mit akarok mondani…
– Még mindig nem…
– A férjetekkel élénkebb a fantáziátok…
– Az nem harám, ha „élénkebb a fantáziánk” ilyen nagyon személyes téren?
– A férjeddel azt csinálsz, amit akarsz, ha kettesben vagytok. Mindent meg kell tenned neki. De egyedül neki. Teljesítened kell, akármit kér. A szitár és a burka alatt azt viselsz, amit akarsz. Harisnyatartót, neccharisnyát, bármit, ami a férjednek tetszik… Szereted a csinos fehérneműt, bébi?

***

Nicolas Bonsra célzok, arra a fiatal toulouse-ira, aki későn tért meg az iszlám hitre, és arról vált híressé, hogy készített egy videót az öccsével, amelyen felszólítja Hollande elnököt, térjen át az iszlám hitre. Mosolygó arccal hívta fel az európai férfiakat, kövessék Szíriába, és teljesítsék a dzsihádjukat. Beszervezte az öccsét, aki néhány hónap múlva, húszévesen ágyútöltelékként végezte, meghalt egy olyan ügyért, amelyhez sosem volt köze. Nem sokkal később Nicolas, aki addig kétféle munkát is végzett, nyelvtanár és európai toborzó volt, önként jelentkezett egy öngyilkos merényletre, most először, amióta belépett a Daesh soraiba. Egy teherautóban robbantotta fel magát Aleppó közelében.

Akkoriban rábukkantam az utolsó fényképére, néhány perccel azelőtt készült, mielőtt a halálba indult volna. Mutatóujját az égre szegezte, ahogyan sok muszlim jelzi istent. Az arcán látható merev mosoly nem is hasonlított arra, amely az elnöknek címzett videóról sugárzott. Tekintete üres volt, még pontosabban: csupán kiábrándulást tükrözött. A két idősebb fia halála után találkoztam az apjukkal, aki egy napelemgyártással foglalkozó, jól működő vállalat vezetője. Gérard Bons, akit évek óta Guyanába szólítottak üzleti ügyei, egy meglehetősen esős napon egy szomorú város, Cayenne egyik szállodai halljában ült le velem. Zárkózottan kezet adott, s miközben az arcát vizsgáltam, amely mintha örök bánatba merevedett volna, a családapa mindjárt ezzel nyitott: „Előre szólok, csak 20 percet kap tőlem az interjúra. A kukkolókat, a siránkozókat és a bulvárújságírást nem bírom.”

Fordította: Király Katalin

Anna Erelle: A dzsihád jegyese – Toboroz az Iszlám Állam
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2015