Az alkoholizmusról, gyerekeknek | Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek

Posted on 2015. november 14. szombat Szerző:

0


ElekesD_Amuter-bor200Jolsvai Júlia |

Manapság a felnőtt társadalom nagy részét vala­milyen szinten érinti az alkoholizmus prob­lémája. Ez alól természetesen a gyerekek sem kivételek. Épp ezért a kiskamaszoknak ége­tő szükségük van valamilyen fogódzóra, vagy csupán arra, hogy szembesüljenek vele: ez nem csupán az ő egyedi gondjuk, nem csak az ő családjukban fordul elő.

Elekes Dóra könyve elvileg gyerekkönyv. Legalábbis a Csimota Kiadónál jelent meg, és erre utal a gazdag illusztrációs anyag is. Ennek ellenére bizonytalan vagyok abban, hogy valóban a gyerekeknek szól-e. Abban meg még kevésbé, hogy ha nekik íródott, akkor milyen korúaknak. Sajnos erre semmilyen utalás nem található a kötetben, sem a borítón, sem a szövegben. A fülszöveg szerint egy kiskamasz látószögéből íródott (ez magából a szövegből nehezen hámozható ki), ezért feltételezem, hogy a célközönség is ez a korosztály.

Az alkoholizmusban az a nehéz egy gyerek számára, hogy megfoghatatlan. Számára nem mondanak semmit az ilyesfajta okos szavak, hogy »módosult tudatállapot«. Sok esetben azt sem ismeri fel, hogy valaki részeg. Ő csupán a külső jeleket érzékeli, hogy elcsúsznak a dolgok, nem úgy vannak, ahogy lenniük kéne. Bár még ez sem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hiszen a gyerek – főleg ha kicsi – egyetlen mintát ismer, a saját családjáét. Vagyis joggal hiheti azt, hogy az a normális, ami náluk van – és minden családban ugyanígy van. (Inkább kamaszkorban, ahogy erősödnek a szociális kapcsolataik, látnak bele egyre inkább más családok életébe, és lesz összehasonlítási alapjuk.)

A muter meg a dzsinnek minden valószínűség szerint saját élményeken alapul, terápiás jelleggel (is) íródott. Ilyenkor mindig nehéz helyzetben van a kritikus, hiszen esztétikai szempontok alapján kellene megítélnie egy valós eseményeken alapuló alkotást, melynek történései nyilvánvalóan megérintik. De mivel nem tényirodalomról van szó, ettől a szemponttól nem tekinthetünk el.

Az író megpróbálja a már említett megfoghatatlanságot megfogni. Dzsinnek képében ábrázolja az italt, az alkoholbetegség stációit, a tüneteit. Viszont ez a megközelítés roppant távol áll a gyereki gondolkodástól. Az övék sokkal kevésbé ok–okozati vagy logikus gondolkodásmód, sokkal inkább sajátos képzettársításokra épül (illetve metaleptikus, vagyis ok helyett az okozatot látják, az előzmény helyett a következményt, a halál helyett a sírt), és már ez zavart kelt a (felnőtt) olvasóban.

A legnagyobb probléma az eddigieken kívül az, hogy egy valódi gyerek nem beszél úgy, ahogyan a könyvbeli mása. Nem ilyen a beszédmódja. A gyereki hangot nagyon keveseknek sikerül megragadni, vagy valamilyen formában rekonstruálni, és igazán sajnálatos, hogy ez a kísérlet is kudarcba fulladt.

A vékonyka kötet története egyébként megrázó. A kislányát egyedül nevelő anya részegen vezet, eltűnik, leül az úttest kellős közepére, anyai feladatait nem hogy nem látja el, hanem a feltehetően tíz év körüli lánynak kell a saját anyját gyámolítania. A gyerek erre teljesen természetesen rémisztő (patologikus) tüneteket produkál: csavarog, műanyagot éget, vagdossa magát stb.

Ezen a ponton megkerülhetetlen a kérdés, hogy ha a mű valóban gyerekeknek szól, akkor miért mutat fel ilyen mintákat. Sehol senki nem tud segíteni, senki (sem az apa, sem a nagymama, sem a tanár) nem tud közbeavatkozni, segítő szakember se közelben, se távolban nincs. Tételezzük fel, hogy A muter meg a dzsinnek valamilyen úton-módon eljut egy olyan gyerekhez, aki érintett ebben a problémában. Már ezt is eleve kétlem, hiszen a gyereknek a szülő veszi a könyvet, viszont teljes bizonyossággal állítható, hogy egy alkoholista szülő nem ad a gyerek kezébe ilyen könyvet. Legfeljebb egy odafigyelő tanár. De a gyerekre biztosan nem lesz jó hatással, hiszen az üzenete az, hogy ebből a mély kútból nem lehet kimászni. Marad az öncsonkítás, később meg a drogok, illetve persze az alkohol – a gyerekek sokszor az otthoni mintákat ismétlik.

Persze lehetséges, hogy olyan gyerek olvassa a könyvet, akit nem érintett a jelenség. De akkor meg egy ép családban miért adna bárki a kisfia, kislánya kezébe egy ennyire nyomasztó művet? Én biztosan nem tenném. Távoli a párhuzam, de a holokauszt számtalan irodalmi feldolgozásának – melyek közül vannak gyerek- vagy legalábbis ifjúsági könyvek is – ajánlása is erős fejtörést okozhat a szülőnek. Én például már azon is nagyon sokat gondolkodtam, hogy mikor, hány éves korban beszéljek egyáltalán az akkor történtekről, és amikor megpróbáltam egyetlen kötetet a tizenéves lányom a figyelmébe ajánlani, nem tudta, akarta elolvasni. Valószínűleg még nem érett rá.

Világos – ahogy már az elején írtam –, hogy a történet minden valószínűség szerint valós eseményeken alapul. De mivel Elekes Dóra szépirodalommá alakított egy igen komoly problémát, nem tekinthetünk el attól, hogy milyen hatást tesz az írás az olvasóra.

Mindezek ellenére fontosnak tartom leszögezni, hogy hiánypótló és jelentős próbálkozásról van szó. Nagyon is időszerű, hogy a szülők/felnőttek alkoholizmusa bekerüljön a közbeszédbe. Elekes Dóra azonban – meglátásom szerint – nem találta meg a megfelelő formát, melynek révén úgy tudta volna tálalni a – benne vélhetően évtizedek óta elfojtott – emlékeket, hogy az a gyerekek számára befogadható, átélhető – és főleg értelmezhető legyen.

Elekes Dóra

Elekes Dóra

Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek
Kun Fruzsina rajzaival
Csimota Kiadó, Budapest, 2015
40 oldal, teljes bolti ár 1990 Ft
ISBN 978 963 976 8802

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mi történik, ha anyát elrabolják a dzsinnek? A finom humorral átszőtt történetet kiskamasz kortól mindenkinek ajánljuk olvasásra, beszél­getésre, feldolgozásra.

»Elekes Dóra írása szépirodalmi eszközökkel mutatja be egy alkoholista anyával élő kislány mindennapjait. A történet megrázó és fel­ka­varó. Magyarországon sok ezer gyerek nő fel így, mégis évtizedek óta bagatellizáljuk a probléma jelentőségét.

A kiskamasz látószögéből megírt történet sokakat hozzásegíthet a jelenség józanabb megítéléséhez.« – dr. Szemelyácz János, addiktológus-pszichoterapeuta