Hülyéskedik az egész világ | Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár

Jeges-Varga Ferenc |

»Valamikor réges-rég, egy messzi-messzi Ga­la­xis­ban…« – majdnem így kezdődik a köz­ismert, felet­tébb népszerű űrmese. Laka­tos István gyerekeknek szóló legújabb kaland­regénye ellenben egy messzi-messzi nagy­városban játszódik. Természetesen nem érde­mes összefüggéseket keresni a Csillagok hábo­rúja és A majdnem halálos halálsugár között. A hasonlóság kizárólag csak a véletlen műve. No, meg az sem zárható ki teljességgel, hogy Lakatos szeret játszani az olvasóval – meg a beleprogramozott kódokkal.

Vélhetően a Földön – vagy legalábbis a hatalmas Univerzum valamelyik fura teremtményekkel benépesített bolygóján – pereg le a mese eseménysora. A regény szereplői nem a csillagok között szeretnek kalandozni. Olyan korban találkozunk velük, amikor még NINCSENEK (így nagybetűsen) mobiltelefonok. Ez már önmagában science fiction vagy legalábbis mese a javából. Lakatos azért azt is elárulja, hogy Tesla, a történet egyik főszereplője (bizony, a közismert fizikusról van szó!) ugyan feltalálta azt a hordozható készüléket, de csak unalomból. Elkészítette, utána meg egyből bedobta a szemetes vödörbe, és (állítólag) rákanalazott még egy fél fazék megbuggyant borsófőzeléket is. Úgy tűnik, nagyon utálja a telekommunikációt.

Mint mondottam egy utcákkal és házakkal zsúfolt, távoli helyen kezdődik a mese. Az addig nyugalmas város képét egy rejtélyes tolvaj settenkedése, pontosabban zuhanása bontja meg. Kétség sem férhet hozzá, valódi bajkeverő, mégis, mint utólag arra fény derül, a különös figura a legszerethetőbb az összes szereplő közül. Nemcsak mert gyerek meg lány meg szöszke, hanem mert helyén a szíve, és az eszét is jókor, jóra használja. Egy szó, mint száz, ez a könyv vagány főhőse, Emma.

Szükség lesz továbbá hasonlóan vakmerő fiatalokra. Merthogy ez a történet tele van gonoszokkal. Ők tudnak igazán gonoszul nevetni (valahogy így: HAHAHAHAHA!). Elsőként mindjárt a világ leggonoszabb koalája, a ritka ocsmány pofájával. A cilinderes, ballonkabátos gonosztevő zombik seregével fenyegeti a közbiztonságot, a gyermekeket pedig (jujujujjj!) tolvajlásra kényszeríti. Ráadásul – alig merem leírni – megismerkedhetünk a gyermekorvos bőrébe bújt veszedelemmel is, aki hallá változtat mindenkit az elbaltázott, majdnem halálos halálsugár-ágyújával.

Elég nagy katyvasznak tűnik, ugye? Pedig még nem is hallottál az óriás lajhárról, a tudálékos mitugrász Barnabás gyerekről, és nagybátyjáról, aki voltaképpen vízidisznó. És a rovaragyú csontvázról, a szörnyűséges kardfogú csigáról – sorolhatom tovább is, ha akarod. Na, figyelj: táncoló tojásfőző, lábujjköröm-harapdáló, intraplanetáris kotkodácsoló. Elég is lesz ennyi az őrületes ötletbörzéből.

A majdnem halálos halálsugár olyan, akárha a Szabad-ötletek jegyzékét olvasnád egy zseniális bolond tollából. Annyi bizonyos, hogy a szerzőt jó hosszú időre kellene elzárni egy ezernyi játékkal zsúfolt játszóházba. A szövegben burjánzanak a hajmeresztő nyelvi csinálmányok és fantáziatermékek. Bármelyik pillanatban felbukkanhat a semmiből egy, a történetbe nem illő új szereplő. Talán neki is jár a tizenöt perc hírnév. Máskor meg váratlanul teljesen új irányba fordulnak az események. Lakatos csapong a vicces kiszólások és frappáns megjegyzések között a következetlenül összedobált rendszerében. A végére azért mégis csak összeáll valamiféle épkézláb (vagy majdnem olyan) történet. Polonius ilyesféle zagyvalékok miatt vetette oda Hamletről szólva, hogy »őrült beszéd: de van benne rendszer«. Lakatos pedig öniróniával tekint a művére: »Jó nagy hülyeség, DE EZ EGY KÖNYV.«

• Olvass bele!

Naná, hogy könyv – de abban nem vagyok biztos, hogy regény. Legalábbis a hagyományos értelemben véve nem az. Tudod, ahogy van hagyományos mosópor, meg van a másik. (Juszt sem mondom ki, ne sértődjön meg egyik sem…) Így állunk ezzel a könyvvel is. Létezik a hagyományos regény, meg van A majdnem halálos halálsugár. Rajzzal vagy képpel (vagy mivel) tele. Nevezzük, mondjuk, képrajznak. Persze azt sem állítanám, hogy képregény A majdnem…, ahhoz túl sok benne a leíró rész. A szavak is elég nyughatatlanok benne. Jobbra-balra dőlnek, hullámoznak. Nagyra nőnek, összemennek, betűtípust váltanak. Hoppá! Csuda intelligensek. Így nyomatékosítják, a fejünkbe kalapálják, hogy mit is akarnak. Mert Lakatos István ismeri olvasóit. Annyira eszesek ők, hogy már csak azért is tele akarja dumálnia a fejüket a szavak mögötti kötelező jelentéssel.

Lakatos nem feledkezik meg a mesék megszeghetetlen szabályáról sem: végül mindenki elnyeri méltó jutalmát vagy éppen büntetését. Ráadásul rehabilitálja korának meg nem értett zsenijét, Teslát is. Az ő találmányaira is szükség van, hogy végül minden jóra forduljon. Az pedig igazán mókás, ahogyan sír és picsog ez a remek ember, hogy őt mennyire nem szeretik, és hogy őt senki nem is érti meg.

Mi meg úgy vagyunk ezzel A majdnem halálos halálsugár című könyvvel, hogy ha nem is értjük meg minden egyes szavát, a szeretetünkre azért mindenképpen jó eséllyel pályázhat. Mert néha a hülyéskedésből sem árt meg a sok.

• Interjú a szerzővel

Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár
A szerző rajzaival
Kolibri Kiadó, Budapest, 2015
176 oldal, teljes bolti ár 2490 Ft
ISBN 978 615 550 1777

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ez a történet a különös Messzi-messzi Nagyvárosban játszódik, egy olyan korban, mikor még nincs mobil, a csatornában viszont hatalmas, veszedelmes kardfogú csigák lesnek áldozatukra, és az égen léghajók cikáznak. A város titkos laboratóriumban eközben pedig testet öltenek Nikola Tesla hihetetlen találmányai…

Ebbe a világba csöppen Emma, a vagány betörőlány, akinek rögtön hatalmas feladat szakad a nyakába: meg kell mentenie a várost a gonosztól. De vajon képes erre? És mihez kezd ,,csapatával”: egy hisztis tudóssal, egy idegesítő okostojással, egy kedves csontvázzal meg egy vízidisznóval?