Lackfi János: Három a magyar igazság (részlet)

Posted on 2015. június 24. szerda Szerző:

0


Lackfi_Haromamagyar-bor200Lakótelepi Rigoletto

Van ez a helyi menő figura. Hogy hívják, na… Valami digó névvel pöffeszkedik… Nem római császár, nem is velencei kalmár. Naná, majd a pisai ferde torony! Limuzinnal grasszál itt a lakótelepen, selyemingben jár, csöpög a zselé a hajáról, és ha belép a bárba, a vécétől a biliárdteremig mindenkit gyomorszájon üt a parfüme. Ez az, a mantovai herceg! Ismered? Kokszban és lányokban utazik, de nem százas, mert az anyagot szipogja, a lányokért meg eszi a fene, pedig csak azt nem kapja meg, akit nem akar. Persze hát a gyűjtő az gyűjtő, nincs mese. A friss árut mindig ő próbálja ki, bármi fut be a piacra.

Ismerned kéne a herceg jobbkezét, azt a vén görényt, ő hajtja fel a főnöknek a nőket. Ahogy imádja mindenki a herceget, úgy rühellik a vén szutykot, mert sunyi és alattomos, ő intézi a mocskos ügyeket, szedi a védelmi pénzt. Ottónak hívják, Rigó Ottó. Volt egy lánya, ott sertepertélt kiskorától a limuzin körül meg a mulatóknál, de az Ottó féltette a srácoktól, mint a tűztől. Vidéki kollégiumba küldte tanulni, amint formásodni kezdett, mert félt, hogy rossz vége lesz ennek. A herceg nem fért a bőrébe, izgatta ez a Dzsina lány vagy Dzsilda vagy mi (miket ki nem találnak!), úgyhogy heti kétszer ette le őt a fene limuzinostul vidékre. Császkált a csaj után, elbódította, de annak se kellett kétszer mondani, kiskora óta odáig volt a mantovaiért, pedig akkor még csak a térdén lovagolt.

Az Ottó, mikor megtudta, hogy a herceg rájárt a lányára, teljesen odáig lett, mászott a falra és kaparta az agyát. Bosszút esküdött, de titokban, mert a herceg testőrökkel jár mindenhova. Közben a herceg ráizgult a bártulaj nejére is, arra a szőke, hosszú combúra, akinek tiszta műalkotások vannak a körmére festve. Minden este ott ette a rosseb a pultnál, a tulaj meg, az a szép szál badibilder őrült megfelé tehetetlen dühében. Végül az Ottó leboltolta vele, hogy üsse ki a herceget egyik este. Tesznek valamit az italába, aztán úgy intézik, hogy kifelé menet nagyon elbotoljon a járdán. Ígért az Ottó fűt-fát, részesedést a nagy bulikból, végül is tényleg az egész lakótelepet ők terítik, sulikat, mindent. Ha a herceg kilép a képből, átszáll a bolt az öregre. Ez a biznisz, nem a trafik! Bolond volt az öreg, még a lányát is felhozatta és elbújtatta a bárban, hogy lássa a herceget, amint rámozdul a szöszire. Hátha kijózanodik. A Dzsilda ki is készült nagyon, a tetejébe véletlenül megitta a kábítós italt, amit a hercegnek odakészítettek. Rendesen kiütötte magát, és hazafelé támolyogva lelépett egy autó elé. Most állítólag tolószékben ül valami intézetben, és csak néz maga elé szétesett arccal, pedig megvesztek érte a fiúk, olyan helyes kis nőci volt. Az öreg teljesen megkattant, csöves módjára lófrál a telepen, kukában turkál, kartonpapíron alszik, és állandóan hadar, de hogy mit, azt nem érted. És tudod, mi a legszebb? A herceg állítólag észre se vette az egészet, vagy csak úgy tett, mint aki észre se veszi. Gurigázik a limuzinnal, ellenőrzi a dílereit, karaokézik a szép zengő hangján, szédíti a szöszit a bárban, az izomagy tulaj pedig összeszorítja a fogát és meg se mukkan. Fél az is. Ennek a mantovainak még egy cunami sem ártana. Egy atomtámadás se. Vigyorogva mászna ki a romok közül, és nézné, maradt-e cigije meg valami hasznavehető nő a világon.

Lakókörnyezetünkben fellelhető
visszás jelenségek

Írjatok fogalmazást a lakókörnyezetetekben fellelhető visszás jelenségekről, természetesen a jobbítás szándékával, diktálta dallamos hangján Vica néni, én meg

EGY, nem szeretem, ha valaki dallamosan beszél,

KETTŐ, épp ennyire utálom a választékosságukat fitogtató okostojásokat. Ugye, milyen jó így együtt a VÁLASZTÉKOSSÁG meg a FITOGTATÁS? Már csak dallamosan kellene gagyarásznom, és nyomnák is a kezembe a diplomát… Rühellem, ha valaki olyan SZEMENSZEDETT szavakat használ, mint VISSZÁS meg NEMTÖRŐDÖM meg JELZÉSÉRTÉKŰ. Mintha egy töketlen szótárat lapozgatna fejben, és ahol kinyílik, azt a szót már be is nyögné, fütyülve arra, hogy kell az oda vagy sem.

Nem szeretem, ha valakinek agy helyett szótár van a fejében, elképzelek egy olyan világot, amelyikben a fák ősszel szócikkeket hullatnának levelek helyett, és azokat kellene lepréselni a környezetfüzetbe, hogy aszondja, SZUBSZIDIARITÁS meg KIPÉCÉZ meg MAGINOT-VONAL meg DODEKAFÓNIA. Minden közös képviselő iszonyú művelt lenne, mert söprés közben hülyére tanulná magát, az ovisok pedig egy csokor száraz levéllel kezükben indián-szökdelnének, és azt nyávognák, hogy TYUBTYIDIARITÁTY, TYÁLALÁ-LALÁ!

De a fák levelein nincsenek szócikkek, és a tányérokra meg poharakra sem nyomtatnak csupa bölcsességet, hogy „küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért” meg „tudjátok-e, hogy mi az ember? a por s a végtelen fia” vagy „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen”. Pedig akkor mosogatás közben is lehetne PALLÉROZNI az ELMÉNKET. A cipők talpára fröccsönthetnének történelmi dátumokat, úgy aztán eső után magolhatnánk a többi ember nedves lábnyomaiból, hogy Vesztfáliai béke – 1648, Waterlooi ütközet – 1815, Második búr háború – 1889–1902. A sok idiótaság helyett meg, amiket a pólókon, miniszoknyák farán, klottgatyákon, pulóvereken olvashatunk, pölö, hogy I’M A CRAZY LOVER meg VERY HANDSOME BOY meg ÉRDEKLŐDÉS HIÁNYÁBAN A HOLNAP ELMARAD, csupa okosságokat kellene közhírré tenni minden vízbe mártott testről meg az irányvektorokról meg a gyorsulás definíciójáról. Bizony ott is fejünk lenne, ahol nem hiányzik, igaz, Vica néni?

Valamiért mégsem így van… Úgyhogy az olyanokat, hogy VISSZÁS meg NEMTÖRŐDÖM meg JELZÉSÉRTÉKŰ, inkább mondaná a Vica néni a tévében éjfél után valami szakállas riporternek, de ne nekem. Nem mintha nem érteném, én se most másztam le a falvédőről. Úgyhogy a MIHEZTARTÁS végett JELZÉSÉRTÉKKEL összeírtam egy-két VISSZÁS jelenséget, ne gondolja már, hogy NEMTÖRŐDÖM alak vagyok. Netán OKTONDI.

Szóval engem dühít, amikor a lányok felgyűrt pólójú, kockahasú pasikat nézegetnek a mobiljukon meg a tabletjükön, és fel-felvisítanak, hogy de helyeees meg de cukiii. Nem az bánt, hogy nem az én (nem létező) kockahasamat bámulják, mit érdekelnek az ilyen kis pisisek, de nem lehet értelmesen szólni hozzájuk…

Meg felbőszít, amikor nekem kell SAJÁT KEZŰLEG kivakarnom az egyest az ellenőrzőből, mert a tanár összekevert valakivel, és tévedésből nekem írta be, aztán nem volt hajlandó beismerni a tévedését, sőt még neki állt feljebb, hát milyen pedagógiai PÉLDAMUTATÁS ez, kérem, mi lesz így belőlem a NAGYBETŰS életben?

Idegesít, hogy az egyik gyereknek elnézik a késést, a nem készülést, a tornacucc-otthonhagyást, vagy hogy nem tud rúdra mászni, a másikat meg keményen büntetik és megalázzák ugyanezekért, azt kell mondjam, NAPI RENDSZERESSÉGGEL, egyszóval amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. És a FENNHÉJÁZÓ menő gyerek porba szívathatja a lúzereket, az senkit sem érdekel, bezzeg ha valaki próbálja megbosszulni az őt ért bántásokat, megkapja, hogy „ne alacsonyodj az ő szintjére, az ő negatív viselkedése még nem JOGOSÍT FEL, hogy megtedd ugyanazt”. Szóval, kérném szépen, az én szememben ez bizony KETTŐS MÉRCE.

Lackfi_Haromamagyar-illu-Illusztráció: P. Szathmáry István

A legnagyobb VISSZÁSSÁG mégiscsak az, ahogy a Vica néni férje, ez a karatebajnok, aki lábát beakasztja a bordásfal tetejébe, és úgy csinál végtelen mennyiségű brutál felülést a szünetben, és simán kitartja a Krisztust a tornagyűrűn, és amikor valaki bezárta magát a budiba, és pánikba esett, ez az izompacsirta egyetlen rúgással kettétörte a faajtót, szóval hogy a Vica néni férje mit művel a szépséges, halszemű némettanárnővel. Hogy előttünk, gyerekek előtt bolondoznak egymással, és egymás hajába túrnak, és csillog a szemük, és iskolabuli ALKALMÁVAL mindig ketten kerülnek elő valahonnan, és piros az arcuk, és a Megyerrel meglestük őket, és még csókolóztak is, és a karatemester keze benn kalandozott a Halszemű blúza alatt, de nem mertük senkinek mondani, mert emlékszünk jól arra a csuromizom felsőtestre és kockahasra. Szóval JELZÉSÉRTÉKŰNEK találom, amikor valaki FITTYET HÁNY arra, hogy három kicsi gyereke van a Vica nénitől, meg arra, hogy a Vica néni álltó nap sóhajtozik és tévedésből igazságtalan jegyeket ír be az ellenőrzőkbe, és képtelen a fegyelmezésre, és úgy beszél, mintha szótárból olvasná, pedig az nem normális dolog. Ezt a NEMTÖRŐDÖM magatartást a férj részéről egyáltalán nem kellene TOLERÁLNI, mert BOMLASZTJA a KÖZÖSSÉGI SZELLEMET. És valamiért közepes jegyet kaptam erre a dolgozatra Vica néni aláírásával, de nem ő maga osztotta ki, hanem egy helyettes, mert a tanárnőnk gyengélkedik, és a helyettes szigorúan rám nézett, és azt mondta, KOTNYELES kölyök vagyok, minek ütöm bele az orrom a más dolgába!

Őszinte megbánás

Béla bá beírta az üzenőmbe, kedves asszonyom, az ön fia tiszteletlenül beszélt oktatójával, ezért megintem, mondjuk tényleg megintett, olyan erős intő volt, hogy beestem a padba, aztán meg kiestem belőle. A tiszteletlenség nem igaz, a legnagyobb tisztelettel mondtam, hogy a Béla bá egy dagadt állat, ki ne tisztelné, amikor száz kiló, a jobb keze meg legendásan erős. Kicsit túl hangosan mondtam, visszhangzott a teremben, mert csend lett hirtelen, angyal szállt el felettünk, ahogy a nagyi szokta suttogni. Száz kilós angyal, félelmetes jobb kézzel.

Béla bá azt akarta, hogy ismételjem meg, és mérges lett, amikor tényleg megismételtem, hogy Béla bá egy dagadt állat, és megtapasztaltam, hogy Béla bá bal keze sem ügyetlen azért. Ha nem ismétlem meg, akkor azért lett volna mérges, mert nem fogadtam szót neki, és durr a bal kéz. A testi fenyítés nem vezet sehová, ezért modern korunkban nem is létezik, ilyennel ne próbáljunk jönni a dirinek, mert rögtön lebukunk, nyilván összevissza hazudozunk.

A legőszintébben megbántam a dolgot, nagyinak megfogadtam, hogy nyilvánosan bocsánatot kérek, respektálom oktatómat, aki roppant fontos munkát végez, ami az ifjúság nevelése, és akkor mindegy is, hogy egy dagadt állat. Másnap önként kiálltam az osztály elé, elnézést kértem Béla bától, sőt, megmutattam neki a füzetem, amibe százszor leírtam, hogy jól megjegyezzem, soha többé nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Béla bá idegesen szakított félbe, elég lesz, pedig alig jutottam öt vagy hat mondatig, a fiúk óra után egymás kezéből tépték ki a füzetemet és röhögtek.

Elvettem tőlük, és eltettem a táskámba, tisztára éretlenek. Kimentem az iskolaudvarra, és megkértem a felügyelő tanár nénit, teremtsen egy kis csendet a hógolyózók meg jégcsaphajigálók között, fontos dolgot szeretnék bejelenteni, nem könnyű ilyenkor csendet teremteni, de sikerült, én meg csengő hangon kiabáltam, bocsánatot kérek, amiért azt mondtam, hogy Béla bá egy dagadt állat.

A kicsik nem képesek felfogni a szavak valódi súlyát, menetelve jöttek be az udvarról, mint a katonák, és egyszerre harsogták, hogy „Béla-báegy-dagadt-állat, Béla-báegy-dagadt-állat”. Béla bá még nem tudott teljesen megbocsátani, ezt láttam, mert vörös fejjel, fenyegetően integetett felém. Ez még jobban elszomorított, nem szerettem volna ekkora felfordulást okozni, hazafelé végig azon törtem a fejemet, mit tehetnék Béla báért, és otthon eszembe jutott, mit is.

Az internet modern korunkban a diák segítője, hamar meg is találtam, KOLONCZAI BÉLA, ritka neve van, ez könnyítette a nyomozást. Ovis korú kisgyerek vette fel, szia, öcsi, sajnálom, nem szerettem volna megbántani Béla bát azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, ő nem szólt semmit, csak szuszogott, és egy női hang azt kérdezte, ki az, és mit óhajt, és a kicsi annyit suttogott: „dagadt állat”.

Béla bá felesége vette át, megkérdezte, mit akarok, én meg szépen bemutatkoztam, és belevágtam, hogy semmiképp sem szerettem volna megbántani Béla bát azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, mire ő rákezdte, hogy ha ez valami ostoba diáktréfa, akkor jobb, ha most hagyom abba, amíg nem hívja a férjét, máskülönben meg fogom bánni, és ekkor Béla bá hangja hallatszott. Add csak ide, szívem, ki beszél, na most legyél nagylegény, halló! Azt reméltem, Béla bá méltányolni fogja a fáradságot és utánajárást, mindig biztat, hogy ne legyünk lagymatagok, ne álljunk meg félúton, másképp sosem lesz belőlünk ember mindig, minden körülményben. Na, kitől való az idézet, tudjátok-e, nyámnyilák? Egy szuszra elhadartam, hogy álmomban sem szerettem volna megbántani azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, a túlsúly különben is testi fogyatékosság, senki sem tehet róla, és aki modern korunkban erre tesz megjegyzést, az intoleranciájának adja tanújelét.

Lackfi János - Fotó: Bárdos Júlia

Lackfi János (Fotó: Bárdos Júlia)

Nem lehetett pontosan érteni, miket üvöltött Béla bá, de eltartottam a telefont a fülemtől, nehogy megsüketüljek, furcsa, hogy pedagógus létére olyan szavakat használ az óvódás korú gyermeke füle hallatára. Most már csak egy tippem maradt, remélem, összejön. A nemzeti ünnepen mindig óriási felhajtás van, ott ül a polgármester és az oktatási referens, közvetít a helyi tévé, felvonjuk a zászlót meg minden. Két szereplő között fellépdelek majd a dobogóra, és ünneplőbe öltözött lélekkel, hogy lássák rajtam az őszinte megbánást, az egész kerület előtt megvallom, hogy csúnya dolgot tettem, semmiképp sem szerettem volna megbántani pedagógus-mivoltában Béla bát, amikor azt mondtam róla, hogy egy dagadt állat.

Lackfi János: Három a magyar igazság. Hajmeresztő történetek
Helikon Kiadó, Budapest, 2014